Nem először jártam a Titicaca-tó bolíviai fővárosában, Copacabanaban, de ezúttal kiderítettem, miért folyik elkeseredett, véres harc az Isla del Sol két szomszédos települése között. A veszélyesnek titulált északi szigetrész helyett a kevésbé látogatott, de csodálatos Yampupatába látogattam el, hogy felderítsem a lenyűgöző, ámbár tüdőt próbáló partszakaszt – ahol prekolumbián ösvényre bukkantam Yampupata és Copacabana között.

Miután La Pazban kipihentem a Takesi túra fáradalmait, lelkiekben már ismét Perura készültem. Több mint két hónapot terveztem eltölteni a varázslatos országban, hosszabb időzést beiktatva a Titicaca-tónál, hogy előttem eddig ismeretlen dolgokat fedezzek fel az Inka civilizáció szent helyénél.

Copacabana látképe a Kálváriáról

A közel négyezer méter magasan fekvő Titicaca-tó 8300 km²-es területével Dél-Amerika legnagyobb édesvízű tava, háromszáz méter mély, így több metropolisz együtt is elsüllyedne benne. A legenda szerint az Inkák szent tavának partjain már akkor is laktak emberek, amikor a Hold még nem ragyogott az égen. Az Inka mitológia szerint a Nagy Árvizet követően a legfelső Inka isten, Con Ticci Viracocha itt teremtette meg a Földet, itt született a Nap és a csillagok. Az égi atya, az inkák főistene, Viracocha alkotta meg az első emberpárt, hogy benépesítse a világot. A szájhagyomány szerint a legelső, aki a földre lépett, maga az első Inka király volt, őt felesége követte. Az Inti napisten, Manco Cápac a Nap fia volt, hitvese, aki egyébként saját testvére is, Mama Ocllo pedig a Hold istennője.

Copacabana hófehér bazilikája

A tó vizéből hajdan negyvenegy szent sziget emelkedett ki, közülük a legnagyobb az Isla del Sol, a Nap szigete. Az Inka teremtéstörténet legtitokzatosabbnak titulált szigetét 2014 óta többször is bejártam. Minden alkalommal Copacabanán szálltam fel egy Challapampába tartó hajóra, hogy megnézzem a vadregényes sziget északi csücskében található Inka romokat, majd az izgalmas túraösvényen végigsétálva Yumaniban éjszakáztam és másnap hajóztam vissza a szárazföldre.

Megérdemelt pihenő

A régi kultusz megkopott, néhol romos állapotú, de annál misztikusabb emlékhelyeinek meglátogatását ezúttal kihagytam a programból, napjainkban ugyanis az Isla del Sol már nem a béke és harmónia szigete. Közel másfél éve két északi falu, Challa és Challapampa dinamittal, kövekkel és öklökkel ütve küzd és harcol – ősi jogokért és a turisták pénzéért, kegyeiért. Több, teljesen használhatatlanná vált felgyújtott szállás és épület mellett egy idén januárban történt, a mai napig megoldatlan, rejtélyes gyilkosság öntött olajat a tűzre.

2014-ben még a béke szigete volt az Isla del Sol

A konfliktus immár a pénzről és a hiúságról szól, őrök strázsálnak az ösvényeken, gondoskodva arról, hogy a turisták ne lépjenek be a veszélyes szárazföldi és vízi zónákba. Körülbelül húsz évvel ezelőtt vált az Isla del Sol fontos turisztikai célponttá, évről évre folyamatosan növekedett a különleges szigetre látogató turisták száma, ahol a látogatók takaros falvak kukorica- és burgonyaföldjei és eukaliptusz fái között vándorolva fedezték fel az Inka romokat. Az éjszakát töbségük Challapampában töltötte, mely stratégiai szempontból ideális helyen, a sziget északi részén, közvetlenül a látnivalók mellett helyezkedik el. Challapampa az évek alatt rohamosan fejlődött, hostelek és éttermek sora nyílt a településen.

Furcsa komp szállítja a buszokat a Titicaca-tavon

Mindezt irigykedve nézték a szomszédos Challaban, a déli fekvésű, festőien szép öbölben. Challa vezetőinek ekkor merész ötlete támadt: a turistaforgalom fellendítése érdekében olyan szállásokat kezdtek építeni, ahol a turisták kényelmesen tölthetik el idejüket a szigeten való tartozkodásuk ideje alatt. Igen ám, de az Inka romok közvetlen közelében sebtiben felhúzott épületek nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel, és hamarosan szemet is szúrtak Challapampa lakóinak, így ez utóbbi település vezetői a hatóságoktól a már majdnem befejeződött építkezés leállítását kérték. Miután a hatóságok vonakodtak a döntéshozataltól, Challapampa lakói saját kezükbe vették az irányítást, és néhány óra alatt szinte földig rombolták az új épületeket.

Copacabana a Cerro Calvario tetejéről

Challa lakói ettől úgy feldühödtek, hogy egy falugyűlés után úgy döntöttek: teljes blokádot emelnek, feltartóztatva a Challapampába igyekvő turistákat. A blokád hatékony volt, tizennégy hónappal a házak lerombolása után Challapampa települése mára inkább egy szellemfaluhoz hasonlít. A hostelek kihasználatlanul állnak, és egyre több ház düledezik, a kikötői sétány szerény és csendes, sok a kitört ablakú ház és bezárt étterem. Ezek az erőszak utolsó hullámának nyomai, 2018. január elején ugyanis Challapampa lakói áttörtek a barikádokon. A Challa és Challapampa lakói közötti komoly érdekellentét és a robbanásveszélyes légkör egy igazi “tengeri” csatában exkalálódott, amikor a Titicaca-tavon a két csoport kövekkel és dinamittal dobálta meg egymás hajóit, több tucat sérülést okozva.

A Kálvária-domb híres keresztjei

A folyamatos harc és vita ellenére Challa vezetői továbbra is kitartanak álláspontjuk mellett, megpróbálják bebizonyítani, hogy a két szomszédos falu összetartozik és hogy Challa a régebbi település. A Sucrei Nemzeti Archívumban fellelt olyan dokumentumokra hivatkoznak, melyek alátámasztják, hogy Challapampa Challa része, így a turizmusból befolyt profitot meg kell osztania. Az elhúzódó konfliktushelyzetet egyedül az Evo Morales vezette államapparátus oldhatná fel, de a kormány mindeddig külső szemlélő maradt, nem foglalt állást a bonyolult ügyben.

A kikötőbe vezető főutca, szállások, éttermek mindenhol

Az elhúzódó konfliktushelyzet – az általános erőszak és a gazdasági ellehetetlenülés – miatt Challapampa lakóin a teljes kétségbeesés lett úrrá. Mivel nagyon kevés a mezőgazdasági művelésre alkalmas szántóföld, a település szinte kizárólag az idegenforgalomra alapozott. Alig volt olyan lakos, aki ne vett volna fel kölcsönt a biztosnak tűnő meggazgadagodás reményében. Egy hajó új ára több mint három millió forint, így Challapampa lakói milliókkal tartoznak a bankoknak, melyek alkalmazottjai egyre gyakrabban kopogtatnak az adósok házainak ajtajain.

Helyi asszonyságok péntek déli ünnepe

Fentiek ismeretében ezúttal kihagytam az Isla del Sol meglátogatását, de nem akartam újabb gyalogtúra nélkül országot váltani. A közeli Yampupatába utaztam, hogy nagyrészt a partvidék tizenhét km-es poros útvonalán, kis falvak, rétek és szántóföldek között gyalogoljak vissza Copacabanaba. Mindehhez csupán annyit kellett tennem, hogy fuvart találjak a kora reggeli órákban. Hajnalok hajnalán már megjártam a piacot, ahol egy nagyon finom és egyszerű édességgel, buñuelo-val nyitottam a napot, hogy meglegyen az energiám a hosszú távhoz. Könnyen megtaláltam azt az utcasarkot, ahonnan a trufi indul, azonban hiába vártam legalább fél órát, rajtam kívül senki sem készült Yampupatába.

Helyi mezőgazdaság Yampupata felé

– “Csak tíz órakor lesz helyi járatú busz, én azonban szívesen elviszem, ha kifizeti a trufi teljes árát,” jelezte sofőröm.

– “Annyit nem áll módomban fizetni, inkább visszamegyek a szállásomra és megvárom ott a tíz órát,” adtam tudtára emberemnek.

Totoranádból készült turistacsapda étterem

Nem jutottunk konszenzusra, mert bíztam benne, hogy olcsóbb módja is lesz az utazásnak. Kizártnak tartottam, hogy ne jönnének be kora reggel munkásokat, piacolókat szállító trufik a nagyvárosba. Rövid idő után arra lettem figyelmes, hogy iskolabusz érkezett Yampupata irányából. Gyors egyezkedés és a korrekt tarifa kifizetése után már haladtunk is északra, a földnyelv csücskébe, ahonnan a leggyorsabban át lehet jutni az Isla del Sol legdélibb települesére, Yumaniba. Nekem azonban más tervem volt.

Az èg játékai: felhő edition

Maga Yampupata nem kimondott idegenforgalmi célpont, egy álmos, dombok mögött megbújó kis falu a tó partján, ahol a helyi gazdák és halászok nagyjából ugyanúgy élnek, mint ötven évvel ezelőtt. A poros úton egyetlen gringóval sem találkoztam, az igazat megvallva inkább én lettem a turisztikai attrakció, a helyiek csodálkova bámultak teraszaikról és vályogházaik ablakából. Apropó teraszok, lenyűgöző volt látni és megfigyelni, ahogy a helyi emberek ma is megművelik a teraszosan kialakított földeket, melyeket még egy másik, a miénktől nagyon különböző civilizáció hozott létre.

Lámapásztor útközben

Magányos házak között haladtam, útközben csirkék, kutyák, lámák és földművelő gazdák, lámapásztorok üdvözöltek. Megnéztem a környékbeli Inka romokat, egy barlangban kialakított vallási szentélyt, és pár kilométert egy prekolumbián ösvény máig fennmaradt szakaszán is megtettem.

Prekolumbián ösvény a Titicaca-tó közelében

A szikrázóan vakító déli napsütésben évszázados messzeségbe repített vissza a szavakkal le nem írható táj intenzív misztériuma, legalább olyan izgalmas túrát tettem, mint évekkel ezelőtt a Nap szigetén. Holnap útrakelek Peruba, hogy egy gyors punoi megálló után elkezdjem felfedezni az ország kevésbé ismert, ám annál érdekesebb Inka romvárosait.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.