Három napig szinte ájuldoztunk a gyönyörűségtől az Andok sósivatagában, mely – elsősorban a bolíviai télnek nevezett meteorológiai jelenségnek köszönhetően – a világ egyik legkülönlegesebb természeti jelensége. A csapadék közel harminc centiméter mélységű tavat hozott létre a sórétegeken, így egy óriási, mintegy tizenkétezer négyzetkilométeres sómocsár várt ránk, több látnivalót teljesen megközelíthetetlenné téve. Ennek ellenére imádtuk a csodaszép tükörvilágot a Balatonnál tizennyolcszor nagyobb Salar de Uyunín. A hely nemcsak a legmagasabban fekvő sómező, de a legnagyobb kiterjedésű is a világon, ahol évek múlva beindulhat a világ legnagyobb lítium-lelőhelyének kitermelése, kisebb aranykort vizionálva Bolívia számára…

Miután a Dakar-rali átvonult Uyuni városán, eljött az idő, hogy Toyota Land Cruiser terepjárónkkal mi is útnak indulhassunk. Útitársaim kihagyhatatlan célpontokat gyűjtő listáján első helyen az Andok fennsíkján szervezett három napos dzsip túra állt, hogy felfedezzük a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sóvidékét, és annak varázslatos környékét.

A smaragdzöld Laguna Verde francia és svájci útitársaimmal (2014)

Az igazat megvallva Barna unokatestvérem jobban várta a sós mocsárként illetve sós sivatagként is meghatározható Salar meglátogatását, mint például Peru első számú látványosságát, a Machu Picchut. Ami a peruiaknak a híres inka szentély, az Bolíviának a Salar. Kevés olyan turistát ismerek, aki első bolíviai látogatása alkalmával ne tenné tiszteletét az ország leghíresebb látnivalójánál, a jórészt 4.000 méter felett található sósivatagban.

Terepjárónk a sósivatag közepén

Én már harmadjára jöttem ide, így pontosan tudtam, hogy mi vár rám. Mégis tartogatott újdonságokat az aktuális látogatás: furcsamód először közelítettem meg a sósivatagot a homoki pusztába felhúzott, vadnyugati kisvároshoz hasonlító Uyuni felől. Első látogatásomkor, 2014-ben a chilei San Pedro de Atacama felől érkeztem, míg egy évvel később, Alfred barátomnak szervezett egy hónapos bolíviai utazás keretében Tupizából indultunk a sósivatagba.

Boldog csapat a 2014-es Uyuni expedició idején

Utóbbi egyik legnagyobb előnye, hogy a déli irányból történő megközelítés több olyan érdekességet is tartogat, amelyet például az Uyuni felől érkező csoportok nem láthatnak. Másik nagy előnye pedig az, hogy a kellemes kisvárosból nagyon kevés csapat indul, így elmarad a sokkoló látvány, amikor az első megállónál, a híres vonattemetőnél tengernyi turista árasztja el a szabadtéri múzeumot, hogy megmássza, fotózza a látványos, lassan nyolcvan éve ott rohadó régi vonatokat.

Hintás mókázás a vonattemetőben (2014)

Szerencsére mi már egy nappal sósivatagi kalandjaink előtt kigyalogoltunk a befejezetlen föld- és vályogfalú házakkal teli város határában található, gyalogosan is könnyen megközelíthető mozdonytemetőhöz. Ottjártunkkor pár turistán, a Dakar-rali miatt Uyuniba kivezényelt rendőrökön és kommandósokon kívül senki nem tartózkodott a rozsdásodó gőzgépeknél, így tömeg nélkül járhattuk be a furcsa látványt nyújtó régi modelleket és örömmel fotózkodhattunk a helyi biztonság szimpatikus erőivel.

Pachamama és Pachapapa, azaz vacsora a sósivatag belsejében (2015)

1888-ban, az akkori elnök, Aniceto Arce szorgalmazására brit mérnökök segítségével kezdték el kiépíteni az ország első vasútvonalát, a Ferrocarril de Antofagastát, bízva abban, hogy vasúthálózat segítségével Bolívia gyorsan felvirágzik.

Fotószünet a Salar közepén (2015)

Az 1892-ben átadott kötött pályás közlekedési rendszer szolgált a különböző nyersanyagok, mint például a nátrium-nitrát, a só, a réz, az ezüst és az arany bányákból történő elszállítására a Csendes-óceán kikötővárosaiba. A vasútvonal a 19. század végére érte el a három és fél kilométerrel a tengerszint felett található, kitűnő nyersanyaglelőhelyekkel rendelkező Uyunit, ekkor vált a település fontos vasúti csomóponttá.

A híres vasúti sínek (2014)

Az 1940-es évek elejére azonban a legtöbb bánya kimerült, a tulajdonosok felhagytak az üzemeltetéssel, összeomlott a helyi bányaipar. Emiatt a vasútra se volt többé semmi szükség, így sok gőzmozdonyt egyszerűen csak otthagytak a sós kietlenségben. Összesen mintegy száz különböző mozdony és vasúti kocsi található a kísérteties látványt nyújtó járműtemetőben, a legrégebbi a 19. század végéből. Az Uyuníhoz való közelsége miatt a vasúti roncsok gyorsan népszerű fotómotívumok lettek az utazók körében.

Alfred barátom boldogan pózol az osztrák zászló mellett (2015)

A mozdonytemető mellett rengeteg természeti csodát, gejzírt, termálvizes medencét, az eróziós erők munkája által alakított kőképződményt, égnek meredő szabályos vulkáni kúpokat, páratlanul gazdag élővilágot felmutató, az algák által színessé festett lagúnákat csodálhattunk meg az intenzív utazással eltöltött három nap alatt.

Flamingók rákokra vadászva

A sós mocsárként is emlegetett Salar de Uyuní általában száraz sivatag, viszont időszakosan víz borítja. Mivel kis csapatommal az esős évszak közepén kirándultunk oda, így a csapadék összefüggő vízréteget, 20-30 cm-es „tavat“ képzett a sómező felszínén. Ilyenkor az egész sómocsár hatalmas tükörként funkcionál, fantasztikus reflexhatást nyújtva az amúgy is lélegzetelállítóan gyönyörű, végeláthatatlan tájon.

Csodaszép tükörvilág

Gyakran csodálkoztunk el a néhol százhúsz méter vastagságot is meghaladó hófehér sómezők felszínén a megkettőződött égbolt lenyűgöző látványán, ahogy a napsugarak fénye megtörik a sóval borított mező felszínén, olyan szürreális érzést keltve, mintha az égbolton sétálnánk. Nyárra a víz elpárolog és csak a szikkadt sómező világít, ennek a folyamatos párolgásnak a következtében egy kb. hat méter vastag, főként sóból álló kéreg képződik.

Különleges élmény a sómocsár közepén

A Salar de Uyuni hatalmas területe rejti a világ egyik legnagyobb lítium nyersanyag-készletét is, amelynek becsült mennyisége kilenc millió tonna. Az ország azonban technikailag fejletlen ahhoz, hogy önmaga aknázza ki az értékes lítiumot, mely az elektromos autókhoz szükséges gyorsan tölthető, nagy tárolókapacitású akkumulátorok alapanyaga.

Irány a naplemente!

A fehér aranynak is nevezett lítiumot az autóipar akkumulátorain kívül többek között a szórakoztató elektronikai ipar és az orvostudomány is felhasználja. Ennek következtében a nyersanyag ára az utóbbi időben megduplázódott, így Bolívia elnöke, Evo Morales kisebb aranykort vizionál hazája számára, ha hamarosan megindul a lítium-lelőhelyek kitermelése.

Vicces kép Pachamamával (2015)

Morales hosszú éveken keresztül tiltotta a külföldi vállalkozások működését a térségben, attól tartva, hogy a lítiumkészletek kiaknázásával a Potosí nyersanyagkincs kitermeléséhez hasonlóan a spanyol gyarmati időkre jellemző kizsákmányolás ismétlődik meg.

Evo Morales végül néhány évvel ezelőtt mégis beadta a derekát. A német K-Utec vállalat 4,5 millió eurós költséggel készíti el ugyanis egy évi 30 ezer tonna lítium-karbonát feldolgozására képes üzem megvalósíthatósági tanulmányát, így hamarosan megindulhat a világ legnagyobb lítium-lelőhelyének kitermelése, egy teljesen új fejezetet nyitva a Salar történetében…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.