La Paz és környéke eddig nem ismert látnivalóinak felfedezése után a Bolívia délnyugati csücskében található Uyuníba utaztam, hogy újra körbejárjam a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben a legmagasabban fekvő sómezőjét. Mikor fél évvel korábban az esős évszak kellős közepén itt jártam, akkor a Dakar-rali és az eső keresztülhúzta a számításaimat, így a látnivalók egy részét nem tudtam megtekinteni. Többek között kimaradtak olyan csodák, mint a Laguna Blanca és a Laguna Verde. Ezúttal sikerült bejárnom mindkét színes lagúnát és jelenthetem, hogy minden olyan mesébe illő és különleges, mint évekkel korábban. Jöjjön egy részletes fényképes útibeszámoló Bolívia egyik legizgalmasabb természeti csodájáról:

Uyuní egy álmos, világvégi sivatagi település. Ha nem itt lenne a fehér sóvidék és a számtalan természeti csoda, akkor ide még turista se nagyon érkezne.

A Salar de Uyuní egyetlen, a sót a mai napig hagyományos módon feldolgozó üzeme Colchaniban található. A tökéletesen sima fehér sómező körülbelül tíz milliárd tonna sót rejt, ebből évente mintegy 25.000 tonna kerül kitermelésre és feldolgozásra.

A “Budapesti egerek”-nek köszönhetően kikerült a magyar zászló a Salar közepére így nem volt kérdés, hogy a túra első napján velem is készüljön ott egy fotó a nemzeti lobogóval.

A szélsőséges időjárási körülmények és a rendkívüli útviszonyok miatt a három napos sósivatagos túra során négykerék-meghajtású terepjárónk folyamatos karbantartásra, javításra szorult.

Műhelytitkok, avagy, hogy készülnek a végeláthatatlan sómezőn a csalóka, de annál mókásabb fotók.

A bolíviai-chilei határon található Laguna Verde partjára az extrém hideg miatt csak páran merészkedtünk. Itt a hőmérséklet állandóan alacsonyabb az azonos szélességi fokon elvártnál, így napközben sem ritka a mínusz húsz fokos hideg. A tó mögött emelkedő Lincancabur rétegvulkán a Föld legmagasabb, állandó hótakaró nélküli csúcsa.

Füves-zuzmós növényvilág, kis rákfélékre vadászó rózsaszín flamingók, háttérképnek pedig az Andok havas vulkánjai.

A bolíviai sósivatag közepén található a Salar egyetlen kiemelkedő pontja, az oszlopkaktuszos Incahuasi-sziget. Utóbbi egy elképesztően különleges sósziget, melyen 10-12 méter magas – nagyon látványos – Trichoreus kaktuszok nőnek.

Kötelező hajnali dzsip-kontroll és tankolás.

Karnyújtásnyi távolságból fotózok rózsaszín flamingókat.

A lagúnák fantasztikus reflexhatást nyújtanak az amúgy is lélegzetelállítóan gyönyörű, végeláthatatlan tájon.

A hatalmas kősziklák között eltörpül a terepjárónk.

A Valle de Rocas homokból kiemelkedő 20-30 méter magas sziklaszobrait a szél, a víz és a fagy formázta ilyenre.

A döbbenetes szépségű – nyolc méter magas – Árbol de Piedra a Siloli-sivatag egyik jelképe.

A Laguna Colorada, Bolívia egyik legszebb és legérdekesebb tava, az 5.498 méter magas Cerro Pabellón lábánál fekszik. Mélyvörösben pompázó színe a tóban élő algák és a só kölcsönhatása révén alakult ki.

Bolívia és Chile határán pöfékel az aktív 5.868 méter magas Ollagüe-vulkán.

Aktuális ausztrál útitársam a 4.850 méteren található Sol de Mañana egyik fumarolája mellett melegedik.

Didergő madár a bolíviai-chilei határon a Laguna Blanca közelében.

A Licancabur vulkán lábánál a zöld hihetetlen árnyalataiban tündöklő 4.400 méteren található Laguna Verde színe az évek alatt ugyan megváltozott, a tó az állandó hideg ellenére mégis örökös kedvencem.

San Cristóbal kis települése mellett mutatta meg aktuális sofőröm azt a lápos vidéket, ahol gazdag mocsári jellegű növény- és állatvilág alakult ki. Az utazási irodák kínálatában (általában) nem szereplő környék új favoritom lett.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.