Nyolc helyett tizenhat óra alatt értünk el a végeláthatatlan sómezőiről híres Uyuni-ba, de útközben masszív barikáddal lezárt utak tartóztatták fel buszunkat. Megunva a várakozást, gyalog indultunk tovább Oruro felé, ahol az életünk forgott kockán, amikor kisbuszra szállva felbőszült tüntetők megtámadták járművünket. Szerencsére nem történt semmi bajunk, így Uyuniban már a jubiláris, a világ legnehezebb autós és motoros terepversenyének tartott Dakar-rali eseményeit élvezhettük.

Hiába váltottunk jegyet az Uyuniba tartó éjszakai buszra, este üres autóbusz-pályaudvar fogadott minket, alig pár ember lézengett, nyoma sem volt a szokásos nyüzsgésnek. Az épületben csak azok tartózkodtak, akiknek a buszát minden előzetes indok nélkül törölték. Információ nélkül várakoztunk hosszú ideig, mire kiderült, hogy a Dakar-rali húzta keresztül számításainkat.

A quadok 2009 óta a Dakar-rali részei

Az éppen aznap La Pazt érintő, illetve áthaladó versenycsapatok miatt a város minden bevezető útját hajnalig teljesen lezárták. Gyorsan átvettem a kezdeményezést, válságstábot alakítottam ki a szintén Uyuniba készülő, La Pazban ragadt különböző nemzetiségű turistacsoportokkal. Gyorsan kiderült, hogy mindegyikünk bevállalná a hajnali, közúti zárlat feloldása utáni azonnali indulást. Ezt a kívánságunkat tolmácsoltuk is a busztársaság felé, de Bolíviában sajnos nem olyan rugalmas a szolgáltatás. A rendőrség gondol egyet, és az útlezárást minden különösebb ok nélkül mégsem oldja fel időben és/vagy meghosszabbítja azt. Itt Dél-Amerikában minden könnyen előfordulhat.

Bolívia amúgy is a demonstrációk, sztrájkok, tömegtüntetések és blokádok országa. Ennek ellenére nagy rajongója vagyok Dél-Amerika egyik, ha nem a legszegényebb országának. Ha másban nem is, az általános tüntetéseket tekintve Bolívia biztosan világbajnok, gyakran többnapos szervezett sztrájkok követik egymást és bénítják meg a nagyvárosokat, La Pazt, Potosit, Sucret, Cochabambát és Santa Cruz de la Sierrát. Változatos természete, magával ragadó szépsége miatt rendszeresen visszajárok, utaim során gyakran hallottam spontán tüntetésekről, többhetes sztrájkokról, közúti blokádokról, de utóbbit eddig még nem tapasztaltam meg személyesen.

“Bienvenidos, Dakar!” – hirdette Uyuni vasúti temetője 2014-ben

Most éppen a Dakar-ralira hivatkozva törölték a járatot; őszintén szólva már a reggeli jegyvásárlásnál is volt ilyesféle balsejtelmem. Az ügyfélszolgálaton annyit sikerült elérnem, hogy a másnap reggeli járatra átírathattuk a jegyeket. Mindannyian éreztük, hogy a busztársaság ismét látványosan hazudott, de nem volt mit tennünk, mint visszamenni szállásunkra és megvárni a másnap reggelt. Örömmel csatlakozott hozzánk a drezdai Anne, akivel a buszpályaudvaron futottunk össze, ő két órával a tervezett indulást megelőzően váltotta meg menetjegyét, az éjjeli járat miatt nem tervezett La Pazban megszállni. Ùriemberekhez méltóan kisegítettük és belvárosi sörözéssel, ismerkedéssel múlattuk az időt, várva a másnapot.

Tanácstalan utasok, hogyan tovább!?

És hogy mi ellen demonstrálnak, miért is mennek ki az utcákra és főterekre!? Ùjabban például Evo Morales elnök újraválasztása miatt robbant ki lázongás, mely szinte teljességgel megbénította a bolíviai közéletet. Az utóbbi időben gyakran kerülnek összetűzésbe az Evo Morales fémjelezte Mozgalom a Szocializmusért (MAS) támogatói és az ellenzékiek. A dél-amerikai ország első őslakos származású elnöke, Morales 2017 végén népszavazáson fogadtatta el az Alkotmány újbóli módosítását, mely lehetővé teszi, hogy a hivatalban lévő államfő negyedik alkalommal is indulhasson az elnökválasztáson. A kezdetekben viszonylag békés tiltakozások egyre erőszakosabbá váltak, gyakran erőszakba torkolltak, a rendőrség nemrégiben könnygázt vetett be a tiltakozók oszlatására.

De az élet más területein is folyamatosak a problémák és mindennaposak az általános sztrájkok. Tiltakoznak az orvosok, a földművesek, az egyetemi professzorok és más szakmai, illetve civil szervezetek is. Blokádjaik valamilyen módon szinte állandóan akadályozzák Bolívia forgalmát. A társadalmi és politikai feszültségek miatt spontán sztrájk, tüntetés, zavargás és blokád bármikor, bárhol kialakulhat az egész országban.

Teherautó platóján jutunk előbbre

Ennek tudatában indultunk másnap az autóbusz-pályaudvarra, ahol végül is semmi meglepetés nem ért minket, buszunkat ismét törölték, felajánlva egy esti indulást. Utóbbit nem fogadtuk el, jegyünket visszaváltva jöhetett a „b“-terv, vagyis irány először a három órára található Oruro városa, onnan úgyis gyakran indul busz Uyuniba, gondoltam.

Egy darabig úgy is ment minden, mint a karikacsapás, másfél órán keresztül szépen haladtunk Oruro felé, majd hirtelen megálltunk, aztán buszunk hosszú ideig nem mozdult, rengeteg kocsi állt előttünk és mögöttünk. Gyorsan kiderült, hogy az orvosok aktuális tüntetése miatt egész hétvégén általános sztrájk bénítja meg az ország nagyvárosait. Az útlezárások minden tizenöt kilométer után folytatódnak, igazi közlekedési káoszt okozva. Nem elég egyen átjutni, legalább három másik vár majd ránk Oruroig. Alternatív lehetőségek híján türelmesen vártunk. Ùtitársaim gyakran hagyták el a buszt, hogy előre gyalogoljanak, de sajnos semmi jóval nem kecsegtettek, a hírek arról szóltak, hogy a tüntetők nem adják fel, kitartanak és másnap reggelig folytatják a demonstrációt.

Òrák telhettek el a várakozással, míg végül, araszolva továbbutazhattunk igazi úticélunk felé. Örömünk tíz percnél tovább sem tartott, jött a következő útlezárás, helyi taxisok, mikrobusz-sofőrök torlaszolták el az utat és ők sem akartak hátrálni. Talán újabb egy órát várhattunk, amikor kis csapatommal úgy döntöttünk, hogy érdemes lesz élelem és ital után néznünk, nehogy étlen-szomjan maradjunk a hosszú várakozásban, az autópályán éjszakázásban. Természetesen a leleményes helyiek gyorsan megjelentek portékájukkal, a gyakori sztrájkok miatt tudják ők jól, hogy mire van szükségük az utazóknak…

Jakab élvezi a szokatlan utazást

Buszunk semmit sem mozdult, be voltunk zárva az autóúton, se előre, se hátra. Kíváncsiságból felmértem, hogy milyen hosszú az autósor, elindultam a több kilométeres sor elejére, egészen a blokád kezdetéig. Kisbuszok, taxik állták el utunkat, esélyünk se volt továbbmenni.

Nagyon merész helyi asszonyságok miatt pillanatokon belül drámaivá vált a helyzet. Néhányan ugyanis megelégelték a várakozást és úgy döntöttek, hogy megpróbálják megmozdítani és eltolni az autókat. Hangosan hívták segítségül a többi piaci kofát is. Megmozdulásukat nem díjazták a taxis oldalon, majdnem tömegverekedés tört ki, ideje volt visszahúzódnom, ki tudja kinél van ilyenkor fegyver vagy szúrószerszám, jobb a békesség és a biztonság.

A kitartó asszonyságok viszont győzelmet ünnepelhettek, néhány járművet átengedtek a lezárt szakaszon, így tovább folytathattuk utunkat, egészen a következő, pár kilométerre található blokádig…

Oruro-ban mintha senki sem tudna az útlezárásokról

Körülbelül húsz kilométerre lehettünk ekkor Orurotól. Az út busszal maximum húsz perc, az útlezárás miatt viszont megsaccolni se lehetett, hogy mikor érünk majd be a városba. Szerencsénkre leleményes bolíviaiak szervezkedni kezdtek a túloldalon, az aktuális hírek arról szóltak, hogy kisbuszok és teherautók várják az elakadt utasokat. Úgy döntöttünk, nem várunk tovább, gyalog vágunk neki a maradék távnak, ha szerencsénk van, akkor lesz fuvarunk, ha nem, akkor estére – gyalogosan – Oruroba érünk.

Hátizsákok fel, gyalogosan tovább!

Felkaptuk a hátizsákjainkat és nekiindultunk a hátralévő húsz kilométeres szakasznak. Meglehetősen hosszú időbe tellett, amíg elértük az aktuális útlezárást, a túloldalon azonban valóban fel tudtunk szállni egy teherautó platójára, mely pár bolivianóért cserébe elvitt minket az utolsó, a várostól nyolc km-re található blokádig. Itt további fuvarra vártunk, mely hamarosan egy kisbusz formájában meg is érkezett. Ekkorra már megismerkedtünk a velünk együtt menetelő csapat többi tagjával, négy bolívaival és két amerikaival, akiknek a nagy része szintén Uyuniba tartott.

A helyzet akkor exkalálódott igazán, amikor kisbuszunkkal elindultunk. Az úlezárást irányító taxisok egy része ugyanis megneszelte, hogy kisbusszal „menekülünk“, a feldühödött emberek szó szerint megtámadták járművünket, kövekkel dobálták meg, kezeikkel, lábaikkal ütötték, rugdosták, ott ahol érték.

Szerencsére a kövek nem törtek ablaküveget, csak a csattanást hallottuk. Felgyorsultunk, elhagytuk a felbőszült tüntetőket, és egy kissé megint előbbre jutottunk. A hátralévő öt-hat kilométert gyalog tettük meg, láttunk még egy újabb blokádot a városba bevezető körforgalomnál, de kikerülve azt, délelőtt tizenegy óra helyett, délután négy órára beértünk az autóbusz-pályaudvarra.

Különleges jármű

Szerencsénk volt, pillanatok alatt találtam egy buszt, ami Uyuni felé készült. A jegyeket megvéve, a csapatot összeszedve gyorsan sikerült elhagynunk a várost, hogy további izgalmak nélkül, kb. öt óra múlva befussunk Uyuniba.

A Dakar-rali masszív kamionjai

A hétvégét kénytelenk voltunk az egyébként szinte teljesen kihalt városban tölteni, amely a Dakar-rali miatt pár napra több százezresre duzzadt, igazi népünnepély és szabadtéri zenei színpadok várták a versenycsapatokat és az Uyuniba érkező turistahadat. Erre a pár napra a sósivatagba készülő dzsipek se kaptak engedélyt indulásra, így maradtunk mi is, és részesei lettünk a 2009-től Dél-Amerikába áttelepült versenynek. A Dakart, évente rendezik meg, a magaslati Bolíviába ötödször ért el a „sivatagi show“, mely autó, motor, kamion mellett 2009-ben a quadok kategóriájával bővült. A negyvenedik évfordulóját 2018-ban ünnepelt, a világ tagadhatatlanul egyik legismertebb és legkeményebb autós kihívásának tartott rendezvényére még mindig tökéletesen illik az alapító Thierry Sabine jelmondata: „egy kihívás azoknak, akik mennek, s egy álom azoknak, akik otthon maradnak.“

Nem mondom, érdekes volt betekinteni egy kicsit a Dakar különleges világába és megcsodálni a városon áthaladó különböző járműveket, viszont útitársaim már nagyon várták a varázslatos atmoszférával rendelkező, igazi természeti csodát, Uyuni sósivatagját. Kalandjaink 3.600 és 5.000 méter között hamarosan folytatódnak

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.