Ahogy ígértem, a jacaréi zenés naplemente és a joão pessoai ejtőzés után hátat fordítottam a “civilizációnak” és Paraíba állam természeti csodái felé vettem az irányt. Célom a Cabaceiras mellett található Lajedo do Pai Mateus nemzeti park volt, ahol a nevezetes sziklarendszert szerettem volna megnézni. Errefelé úgy tartják, a naplementében szinte vörösen izzó sok száz sziklatömb látványa különlegesen pozitív engergiával tölti fel a látogatókat.

Más érdekessége is van az egyébként magántulajdonban lévő, egy farmhoz tartozó területnek. Lajedo arról is híres, hogy maga a park és a közeli kis falu a brazil Hollywood (Roliúde Nordestina). A helyiek annyira büszkék a szappanoperáik nagy részének otthont adó Cabaceirasra, hogy még a hollywoodi dombokon látható ikonikus betűket is lemásolták.

Idilli helyszín egy újabb romantikus naplementéhez

Nekem is egy újabb szappanopera lett a végzetem. A farmot az ország tévémonopóliuma, a nálunk is jól ismert Globo TV foglalta le október elejétől egészen április végéig úgy, hogy a forgatások ideje alatt turisták nem látogathatják. A nyolc hónapos (!) bérleti díj nyilván csillagászati összegre rúg, de ismerve az átlag hazai tv-nézők műsorfogyasztási szokásait, megtérül… és elmondhatjuk a nagyinak, hogy azért olyan szép a hely, ahol összeborul Lucecita meg Luis Felipe, mert az egy nemzeti park.

Miután a tévétársaság így átírta az én forgatókönyvemet, kénytelen-kelletlen új úticél után néztem. Szerencsére volt B tervem, a Paraíba állam északi határán található fás-füves puszta jellegű Pedra de Boca park, szokatlan formájú sziklaszirtekkel, extrém túrázási, mászási lehetőségekkel.

Pálmaligetek és sziklaszirtek

Elsőként a Serra da Confusão és a Serra de Araruna között található Passa e Fica városába kellett eljutnom, autóbusszal. A helyi buszpályaudvaron sajnos hamar kiderült, hogy a napi egyetlen járat már egy órával korábban elment, így a legközelebb eső Nova Cruz városába váltottam jegyet, annak tudatában, hogy hatalmas kerülőt teszek Caiçara felé.

Korábbi tapasztalataimból kiindulva úgy számoltam, hogy a 93 km-es kitérőt előreláthatólag négy óra alatt teljesítjük. Szerencsére rutinosabb sofőrt fogtam ki, már 3 óra alatt beértünk Nova Cruzba, így elértem a Passa e Ficába induló csatlakozást. Ez a 20 km-re fekvő település a lassacskán Brazíliában is beinduló extrém és ökoturizmus “előretolt helyőrsége”.

A Pedra de Boca park bejárata kb. 6 km-re található a városközponttól, így gyorsan rábeszéltem magam egy olcsó motoros taxira, mely negyed óra alatt – bár nem túl kényelmes pózban – kirepített Seu Tico farmjára.

Kalandra fel! Zötykölődés Diegoval a Pedra de Boca lábához

Seu Tico a 157 ha alapterületű park egyik gondnoka – természetvédelmi őre, mondhatnánk – aki a 2000. februári nyitás óta néhány hasonló megszállottal együtt a helyi ökoturizmust működteti. Családi vállakozásban üzemel a Pedra de Boca lábánál található éttermük, ahol az idelátogató turisták sátorban vagy függőágyban meg is alhatnak. Az árak igazán barátiak, a szállás három étkezéssel (reggeli, ebéd, vacsora, vízfogyasztás) együtt alig került 4000 Ft-ba. Meglátszik, hogy a gringók még nem lepték el Paraíba ezen részét, különben már biztosan mélyebben a zsebbe kellett volna nyúlnom.

A farm tulajdonosa túravezetőként is tevékenykedik, de gyakorlottabb turistának nincs szüksége vezetőre az itteni túrautak, tanösvények teljesítéséhez, ha csak nem a helyi állat- és növényvilágról szeretne többet megtudni vagy a portugál nyelvtudását menet közben csiszolni.

Tekintve, hogy egyikre sem volt szükségem, sátorállítás és egy açaí elfogyasztása után felmásztam a farmmal átellenben meredező sziklaszirtre. Páratlan kilátás nyílik a farmra, az azt környező serrára, pálmaerdőkre, a többi kolosszális sziklaszirtre, valójában az egész Pedra de Boca belátható. Ismét gyönyörű naplementében volt részem, ráadásul ezúttal zeneszó és tömegek nélkül.

Pampa jellegű növényzet cerrado területen

A fentről kiválóan megfigyelhető sziklatömbök olyan gránit alakzatok, melyek gneisz és kvarc nyomokat is felmutatnak. A park nevét is a legmagasabb sziklaszirtről, a Pedra de Bocáról kapta. Ez a 336 méter magas képződmény kimagaslik a társai közül, valósággal uralja a környéket. Messziről olyan, mintha egy hatalmas béka éppen bekapni készülne valamit. Felső harmadában ugyanis az erózió vájta, szájat formázó hosszú bemélyedés látható. (innen a neve is, ami magyarul kb. annyit tesz, mint “kőszáj”) A szinte függőleges sziklafalak miatt a helyi alpinisták kedvelt mászóterepe, legközelebb én is ki fogom próbálni a kötéllel ereszkedést.

Mivel látogatásom első napján a szomszédos Rio Grande do Norte államban épp munkaszüneti nap volt, más turistákkal is találkozom a farmon, két középkorú párral Natalból. Jókat beszélgetünk, de időben nyugovóra térek, másnap korán szeretnék indulni.

Irány a béka szája!

Kiadós reggeli (sajt, tojás, kuszkusz, tapióka és sok gyümölcs) után vágok neki a Pedra de Bocának. Korán van, egyedül vagyok, de nem bánom. Többször megállok, gyönyörködöm a tájban, rengeteg felvételt készítek a masszív szirtről és a környékről. Látszik, hogy a helyiek sokat dolgoztak a túraútvonal kiépítésén. Az utolsó szakaszt gyűrűhöz rögzített kötéllel teszem meg, de a sok fotó ellenére is 45 perc alatt a szirt szájában vagyok.

A szám nekem is tátva marad, annyira lenyűgöz a természet formálta szirt és a kilátás. Mindössze fél órát maradok, visszafelé a bejárathoz közeli ökológiai tanösvényt választom, mely a park belsejébe vezet. Mesebeli táj, ahol járok, körös-körül masszív sziklaszirtek a Közép-Brazíliára jellemző száraz cerrado vegetációval: minimális növényzettel és sok kaktusszal.

Ùj ismerőseim az este folyamán megemlítettek egy barlangot, amit a jelzések hiánya ellenére is eléggé könnyen megtalálok. Annyira tetszik a kb. 10 méter hosszúságú, pici és szűk járatrendszer, hogy kétszer is végigmegyek.

Az erózió különleges alkotásai

Menet közben “összefutok” Seu Ticóval, aki épp iskolai csoportot vezet, már messziről hallani a gyerekek zsivaját. Ahogy elhaladnak mellettem, a hangzavar és nyüzsgés ellenére felfigyelek egy ösvényre. Rátérek, szerencsére egy másik sziklaszirt tetejére vezet. Megmászom ezt is, közben nagyon közel, már-már karnyújtásnyira kerülök egy újabb szirthez. Közelsége miatt is nagyon jó fotótéma.

Açaí – az amazóniai szuperétel

Hazatérve a farmon ismét belefutok az iskolás csoportba, megállapítom hogy ebéd közben is ugyanolyan hangosak. Összepakolok, megeszem a napi açaí adagomat és felhívom Diegót, az előző napi motoros taxisom, hogy nekivágjak egy újabb kalandnak. Az úticél ezúttal a tengerpart, Pipa.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.