Miután kigyönyörködtem magam a Parnaíba folyó torkolatánál, és meglestem a skarlát íbisz kolónia visszatérését, Piauí állam belseje felé indultam. Brazília régészeti kulturális örökségét, a Sete Cidades (Hét Város) elnevezésű nemzeti parkot látogattam meg, mely fantasztikus geológiai képződményeiről és sziklarajzairól kellene, hogy ismert legyen.

Az északkelet-brazíliai Sete Cidades az ország egyik kevéssé ismert, mondhatni méltatlanul alábecsült nemzeti parkja, sok brazil turista még soha nem járt ott vagy egyáltalán nem is hallott erről a misztikus helyről.

Őskori sziklarajzok

Kevés információ áll a turisták rendelkezésére. A Hét Várost tömegközlekedéssel Parnaíbából Piracuruca érintésével lehet megközelíteni, de a mintegy három órás utat követően még mindig kb. 15 kilométernyire van a látogatóközpont. Egyedül motoros taxival lehetne közelebb jutni, de most – lévén földutakról van szó – inkább kihagynám az egyébként is drága motoros mókát. Miután kipanaszkodtam magam a háziaknak, ismét ők sietnek segítségemre. Egyik szállásadóm, Inés öt perc alatt megszervezte az utamat: BlaBla autóval a Piracuruca melletti Brasilieiráig, onnan pedig Sarah barátnőjével szintén autóval a parkig, majd vissza.

Minden a tervek szerint alakult. Sarah falujában a megbeszélt helyen szálltam ki az autóból, ahol már várt rám saját négykerekűjével. Találkozásunkkor elmesélte, nem én vagyok az első turista, akit bevállalt, és reméli, nem is az utolsó, mert valósággal imádja a nemzeti parkot. Gyerekkora óta rendszeresen visszajár, szívesen mutatja meg annak szépségeit és meséli el a misztikus történeteket bárkinek, aki erre téved.

Vajon teknősbéka vagy tatu páncélja !?

Az autó nagyon jól jön, a 62 négyzetkilométeres parkon belül meglehetősen nagy a “városok” közötti távolság, így gépesítve közlekedünk a forróságban, aminek egyébként vezetőnk, Bruno is örül.

A Sete Cidades nevét monumentális sziklatömbjeiről, néhol kissé bizarr alakzatairól kapta. Ezek a különös sziklacsoportok úgynevezett “városokat” formáznak, amelyek a helyi mítoszok, illetve az idelátogató, élénk fantáziájú őstörténészek és ufológusok szerint egy réges-rég letűnt, titokzatos, esetleg idegen kultúra emlékei. A helyet ilyesfajta prekoncepció nélkül is érdemes meglátogatni, mert a sziklaalakzatok valóban ámulatba ejtenek, van, amelyik teknősbéka páncéljához, egy másik elefánthoz hasonlít, de van olyan is, amelyik Brazília térképét vagy éppen II. Péter császár fejét formázza (nem tudom, kemény fejű uralkodó volt?).

A Császár-fej

A nemzeti park növényzete a bokorerdős cerrado és a száraz bokros szavanna, azaz a caatinga keveréke. Az érdekes növényzet mellett a különböző sziklaformációk is jól megfigyelhetőek a park kilátójából, ahonnan a Hét Város jó háromnegyed része látszik.

Napjainkban még viszonylag kevés információ áll rendelkezésre a kőzetképződés geológiai fejlődéséről vagy szerkezetéről. Annyi azonban biztos, hogy az óriási, furcsa, olykor állatokat, embereket formázó alakzatokat a víz, szél és a szavanna növényzete évezredek alatt együttesen alakította ki. A látogatókat arra ösztönzik, hogy használják képzelőerejüket, döntsék el ők, mire is hasonlítanak leginkább a sziklák. Bruno is próbált bevonni a játékba, de sajnos többszöri nekirugaszkodásra sem tudtam mindegyik formára helyesen asszociálni. Biztos a hőség miatt (:D), a pokoli forróságban literszámra fogyasztjuk a vizet, és ahol csak tehetjük, árnyékba bújunk.

Könyvraktár

Az évtizedek alatt számos furcsa tézis alakult ki a természetvédelmi terület szokatlan geológiájának kialakulásával kapcsolatban. Gondolom, az illető kutatóknak, tudósoknak sem tett jót a hőség és a napsütés.

Az osztrák Ludwig Schwennhagen, aki a brazíliai Teresinában történelem és filológia professzorként tevékenykedett, még 1928-ban járt a Sete Cidades területén. Látogatása után teljesen abszurd elméletet alkotott, miszerint Piauí állam első lakói föníciak voltak, szerinte a kérdéses terület egy korabeli stratégiai központ, egy 3000 fős város maradványai.

A párizsi diadalív mintájára

Sokkal nagyobb népszerűségnek örvend a svájci Erich von Däniken, a paleoasztronautikának egyik legismertebb képviselője, aki az 1960-as években azzal állt elő, hogy a Hét Város területét egykor földönkívüliek látogatták meg és ők alkották a ma látható sziklatömböket. Az akkori brazil kormány, kihasználva az ufológusok által kreált nyilvánosságot, 1961-ben nemzeti parkot hozott létre a területen.

Mind a hét város jól látszik a kilátóból

A tudomány mai állása szerint azonban semmi különös nem történt az őskorban, a sziklák a nagy hőmérséklet-ingadozás következtében repedeztek meg, ilyen érdekes formákat alakítva ki. Viszont található itt igazi különlegesség, egy valódi letűnt kultúra emlékei, ugyanis ezek a sziklaereszek rejtik az ország legjelentősebb őskori emlékeit, a világhírű sziklarajzokat. Az őslakos nomád indián törzsek mintegy 28-50 ezer évvel ezelőtt készítették az élénkvörös színű rajzokat és festett motívumokat, melyek a száraz, szinte teljesen csapadékmentes éghajlatnak köszönhetően mind a mai napig fennmaradtak.

Nomád indiánok sziklafestménye

Közel négy óra alatt alaposan bejártuk a Hét Várost. Amit még érdemes lenne megnézni, az egy természet formálta vízzel teli medence és egy vízesés, de október lévén a nagy szárazság miatt víz sajnos egyikben sincsen, ezért a park ezen részeit ezúttal kihagytuk.

A természet formálta Brazília-térkép

Az őstörténészi és ufológus elmélkedések után rövid időre visszatérek Parnaíbába, aztán újra északnak fordulok, hogy a Lençóis Maranhenses nemzeti parkban kívülállóknak őrültségnek tűnő vállalkozásra adjam a fejem, de erről bővebben legközelebb.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.