Amazóniai utazásom során eljutottam folyóvízi túrám eddigi legváltozatosabb és legnyugodtabb helyszínére, Alter do Chão-ba. A kis településen a világ egyik legszebb édesvízi plázsán strandoltam, melyet az esős évszakban teljesen beborít a Rio Tapajós óriási vízhozama. Biciklivel jutottam el Belterrába, ahol megismerkedtem Henry Ford kudarcot vallott kaucsukfa-ültetvény projektjével. A három itt töltött nap zárásaként egzotikus madarakat és állatokat fotóztam a Jari vízzel elárasztott csatornarendszerén.

Miután részletesen körbejártam Amazonas állam székhelyét Manaust és megismertem az Amazonas-medence esőerdeinek természeti szépségeit, újra teherhajóra szálltam, hogy folytassam brazíliai kalandjaimat.

Minden, a Jari-csatornában látható madárért és állatért megérte a motorcsónakos túra.

Nem volt nehéz dolgom fuvart szerezni, hiszen a kikötő tele volt megpakolásra váró hajókkal, külön jegyiroda is nyitva tartott, illetve a dokkot folyamatosan ellepték az utcai jegyárusok, akik sokszor a legolcsóbban árulnak jegyet az amazonasi utazásra. Egy ilyen emberkétől szereztem be másnapra szóló menetjegyemet.

A gyönyörű és érintetlen amazonasi táj megcsodálása mellett megtudtam, hogy nemcsak Salvador de Bahia és Rio de Janeiro, de Amazónia is készül a karneválra.

Az újabb 36 órás hajóút már meg se kottyant. Ugyan kicsit elfáradtam, de simán túléltem a Manaustól Santarémig tartó távot. Ezúttal a hajón rajtam kívül más külföldiek is tartózkodtak a túlzsúfolt függőágyas részlegen.

Alvókabin helyett most is a túlzsúfolt függőágyas szinten töltöm a két éjszakát.

Több francia szót hallottam, illetve két srácot is felismertem, akikkel Manausban egy szálláson laktam. Utóbbiak a francia mellett beszéltek egy másik idegen nyelvet is, amit 3-4 méteres távolságból nem értettem teljesen tisztán. Lassan öt éve vagyok úton Latin-Amerikában és tízből kilenc alkalommal a ruha, a kinézet és a hátizsák alapján beszéd nélkül kitalálom, hogy ki honnan származik. A két srác esetében azonban egy ideig bizonytalan maradtam. Jobban fülelve pár perc múlva rájöttem, hogy a másik nyelv a francia mellett a portugál lesz, méghozza a Portugáliában használt sztenderd portugál, ami teljesen különbözik a brazil nyelvváltozattól.

A “Szerelem-sziget” a világ egyik legszebb édesvízi strandja.

Santarémbe érve, úgy döntöttem, hogy nem maradok a közel 300 000 fős csúnya nagyvárosban, inkább helyi busszal továbbutazok a 40 km-re található Alter do Chão-ba, melynek homokos partú plázsát az angol “The Guardian” jó pár évvel ezelőtt a világ egyik legszebb édesvízi strandjának választott. Nagy meglepetésemre mintegy fél órával érkezésem után befut a szállásomra a két portugál is, akikkel nagyon gyorsan megismerkedek és másnapra már közös túrát tervezünk.

A meseszép Ilha do Amor a Serra da Piraoca tetejéről fotózva.

Alter do Chão híres strandja – az Ilha do Amor – helyett egy kiadós reggeli után biciklire pattanunk, hogy az Estrada do Pindobal zötyögős földútján közelítsük meg a helyiek körében ismert és kedvelt Praia do Pindobal strandot. A jellegzetes nádfedeles kunyhókkal teli partszakaszt 12 km tekerés után érjük el.

Pindobal pálmatetős kunyhói a Rio Tapajós homokszínű strandján várják a strandolókat.

Az esőerdővel borított vidék mindegyikünknek nagyon tetszik, de míg társaim a nagy meleggel és a magas páratartalommal küzdenek, addig én a felázott földúton szenvedek, biciklim többször elakad a sáros, egyenetlen terepen. Pindobalban új portugál ismerőseim bevetik magukat a Rio Tapajós vízébe, míg én körbejárom a hosszú strandot, madarakat fotózok és eljutok egészen a mangrove erdőig.

Cuki kis kígyó pihen a mangrove erdő egyik ágán.

Pará államban vagyunk, az itteni trópusi esőerdőkben terem az egzotikus cupuaçu. A nagyvirágú kakaó néven ismert gyümölcsből zseniális gyümölcslevet készítenek, melynek íze a körte és banán keverékére emlékeztet. Aktuális útitársaim nem ismerik a kupuazut, így mindegyikünk megkóstolja. Feltétlenül szükségünk lesz még több energiára, hiszen a bérelt biciklikkel továbbtekerünk délre, hogy bejárjuk és megismerjük Belterra települését.

Belterra kis múzeumát külön kérésünkre nyitották ki. Régi eszközökkel és a brazíliai „kaucsuk-korszak” fényképeivel ismerkedtünk.

Mit is kell tudni Belterráról? Az autóipar egyik úttörőjeként ismert amerikai Henry Ford volt az, aki Detroit és Michigan felvirágoztatása után az amazóniai dzsungel közepén próbált meg egy várost felépíteni, hogy a Tapajós-folyó partján kaucsukfát termesszen, nedvet gyűjtsön a fákból, majd gumit termeljen és szállítson az amerikai autógyártáshoz. 1926-ban kezdte el a “Companhia Ford Industrial do Brasil” Fordlândia létrehozását, mely egy amerikai közép-nyugati stílusú város lett a brazil esőerdőkben.

Amerikai stílusú ház Belterra főutcáján.

Az évek alatt azonban kiderült, hogy a Ford által megvásárolt tízezer négyzetkilométer méretű terület alkalmatlan jó minőségű kaucsukfa termesztésére, így az amerikai üzletember új telepet hozott létre, kb. háromszáz kilométerre északra. Belterránál már sík volt a terep, ami sokkal egyszerűbbé tette a gépesítés használatát. Az új telepen már kétezren dolgoztak, de az ültetvények a szintetikus gumi megjelenésével hatalmas kudarcot vallottak és a Ford Motor Company 1945-ben visszaadta a mesterségesen kreált gyárvárosokat és az egyik napról a másikra elértéktelenedett telepeket Brazíliának. Belterra részletes bejárása, egy kiadós ebéd és újabb préselt gyümölcslé elfogyasztása után visszatekertünk Alter do Chão-ba, ahova már napnyugta után értünk.

A kb. 40 méter magas, nagy tárolási kapacitással rendelkező víztartályt még Henry Ford idejében építették.

Másnap a srácokkal csónakba szálltunk, hogy átvitessük magunkat a kedvelt üdülőhely Ilha de Amor nevű strandjára, illetve eltúrázzunk a Morro da Piraoca 110 méteres csúcsára. Utóbbi a “Szerelem-sziget”-től indulva negyvenöt perc alatt egyszerűen elérhető egy relatíve könnyű ösvényen. A 360 fokos panoráma az Amazonas-medencére, a Tapajós folyóra és öbleire szavakkal le nem írható látvány. A kilátóból jól lehetett látni, hogy a híres strandot hetek múlva teljesen beborítja az esős évszak óriási vízhozama. A “cheia” (teli) idején megtelik a Rio Tapajós. A strand és annak pálmatetős kunyhói több hónapra teljesen eltűnnek, hogy a száraz évszakban újra előbukkanjanak.

A tenger gyümölcseiből és kókusztejből készül a moqueca.

Vacsora után portugál ismerőseimmel várjuk a naplementét.

Portugál / francia társaim másnap korán reggel Santarémen keresztül továbbutaztak Belém irányába, én viszont maradtam, hogy egy motorral hajtott csónakkal járjam be a Tapajós-menti őserdő vízivilágát.

Amíg társaim a Laguna Verdében lubickolnak, én felfedezem a tó környékét és mocsárvidékét.

Marcio barátom korábban két javaslatot tett az elárasztott esőerdőben fellelhető sokarcú növényvilág felfedezéséhez. Vagy egy túra a FLONA (Floresta Nacional do Tapajós) egyik kis településére, vagy a Canal do Jari elárasztott csatornarendszere, ahol útközben és egy őserdei túra során rengeteg egzotikus madarat és állatot láthatok. Marcio sejtette, én azonnal tudtam, hogy a Jari-csatornát választom másnapi programomnak.

Csodás növényzet a strand közepén.

Hétvége lévén könnyen találtam motorcsónakkal rendelkező helyit, akivel az árat lealkudva gyorsan megállapodtam. Társaim kizárólag brazilok voltak, akiket jobban érdekelt a tipikus folyóparti cölöpházak egyikénél a második reggeli és a kávé mint egy izzasztó séta a túl magas páratartalommal bíró erdőben.

A naplemente – Altar do Chão korzójáról – szavakkal le nem írható látvány.

Megérkeztünk a Jari-csatorna cölöpházainak egyikéhez.

Engem egyáltalán nem zavart a füllesztő levegő, hiszen az amazonasi terep tele volt elképesztő állattal és madárral. Helyi vezetőmmel már ez első harminc méteren kiszúrtunk két testközelből fotózható lajhárt.

Lajhárból közel fél tucatnyit látunk az ösvényeken.

A környezetbe való beolvadás, a kamuflázs, nagymestere, a great potoo, azaz az óriás-álmosmadár.

Araszárik és tukánok szálltak a fejünk felett, majd az egyik faágon megláttam a rejtőzködés nagymesterét, a faágnak álcázott óriás-álmosmadarat. Nagy volt az öröm, hiszen utóbbit korábban még soha nem látott természetes környezetben.

Jasszána amazonasi óriás-tündérrózsák közepén.

Mangrovegémek is feltűnnek a tündérrózsák között.

A Jari-csatorna meglátogatásával és az álmosmadarakkal feltettem a pontot az i-re, éreztem, hogy az állatlessel sikeresen megkoronáztam az Alter do Chão-ban eltöltött pár napomat. Egy nagy adag açaí és egy maniçoba elfogyasztása után, újra teljesen feltöltődve, továbbindulhatok az utolsó hosszú amazonasi szakaszra, jöhet az évekkel korábban már megismert Belém és környéke!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.