A kolumbiai határtól indulva – végig lassú hajón utazva – összesen kb. 2500 km megtétele után sikeresen elértem Belémet, Pará állam fővárosát. Az Amazonas deltájában még nem ért véget utazásom, így két év után újra bejártam a város gyönyörű botanikus kertjét és felmásztam a portugál gyarmatosítók által épített 17. századi erődbe. Utolsó Parában töltött napomon két csodálatos bioszféra-rezervátumba jutottam el, ahol tucatnyi egzotikus madarat és ritka állatot fotóztam. Belém izgalmas, tradicionális piacán kupuazu csokoládét, brazíliai diót és a jambú növényéből készített cachaçát kóstoltam.

Az Amazonas deltájában fekvő két millió lakosú Belémet (jelentése portugálul Betlehem) Santarémből indulva több napi lassú hajózás után értem el. Jöhettem volna szárazföldön – akár busszal is – a kikötővárosba, azonban a korábban jól bevált vízi utat választottam.

Belém városát – az első európai gyarmatot Amazóniában – a felfedezések korában a Maranhão állam területéről érkező portugál gyarmatosítók alapították 1616-ban.

Az Amazonas-medence másik jelentős gyarmatvárosához Manaushoz hasonlóan, Belém is virágzó városként fejlődött a 19. századig. Míg korábban a cukornád, a rizs, a pamut és a kávé termesztése járult hozzá a város gyors fejlődéséhez, addig az 1880-as évektől megjelent a kaucsuk, ami a gumi legfontosabb alapanyaga. A világ kaucsukigénye alapjaiban változtatta meg Amazónia gazdaságát. A “kaucsuk-korszak” kialakulásának és virágzásának idején valósult meg Belém városi úthálózatának gerince, bevezették a villamosenergia-ellátást, illetve ekkor építették ki a csatorna- és szennyvízhálózatot is. A 19. század második felében a gumiipar fellendülésekor az európaiakkal vetekedő operaházak épültek. A “Brazil Örökség” 14 legszebb épületének listájára felkerülő belémi Teatro de Paz Észak-Brazília legfontosabb kulturális helyszíne.

A korábban fényűző, gyarmati időkből fennmaradt régi városrészek és a műemlékekben gazdag történelmi városközpont épületei napjainkra már mind megkoptak, így az 1930-ban a Cidade Velha-ban létrehozott Praça do Relógio is. Utóbbi 12 méter magasan található óratornyát angliai megrendelés alapján a J. W. Benson Ltd. (ma Garrards) készítette.

Belém – Pará szövetségi állam fővárosa, egyben legnagyobb agglomerációja és metropolisza – látképe a Guajará-öböl partján épített erődből fotózva.

A Forte do Presépio-t (Jászol-erőd) két évvel ezelőtt valamilyen okból kifolyólag nem látogattam nem, így ezt most nem mulasztottam el és megnéztem belülről is a portugál gyarmatosítók városalapítás idején épített erődjét. Kis történeti múzeuma mellett a legizgalmasabb része az erőd homlokzati része, ahonnan zseniálisan meg lehet figyelni a javítóműhelyekkel teli öböl koszos dokkját, a lusta pelikánokkal ellepett lehorgonyzott régi hajókat, illetve a modern felhőkarcolós városrészt is.

Az erőd tőszomszédságában található a híres fedett vásárcsarnok a Ver-o-Pêso, ahol felsorakoznak Amazónia különféle egzotikus terményei, gyümölcs különlegességei. Van olyan sor, ahol pl. kizárólag mandula-, kesu- és parádiót árulnak. A Castanha-do-Pará javítja az emésztés hatékonyságát és az immunrendszert, biztosítja a szív egészségét, csökkentheti a gyulladások és a rák kockázatát, segít megóvni a bőr sejtjeit és csökkenti az öregedés jeleit.

A Pará államban egész évben virágzó jambú növény – az acmella – kivonata öregedésgátló, ráncellenes krémként fontos kozmetikum. Szerencsére egyelőre nincsen problémám a ráncokkal és az arcom bőrével, így a krém helyett inkább az acmella folyékony változatára koncentráltam. Utóbbi cachaçaként (cukornád préselt levéből készített alkoholos ital) egészen kiváló torokfertőtlenítő, így nem volt kérdés, hogy jó pár üveggel felszerelkezek. Tudtam, hogy egy hét múlva são paulo-i rokonaim is nagyon fognak örülni a jambú különleges alkoholjának.

A nagy sikerrel járó kaucsuktej kitermelése idején Párizs híres erdős területe, a Bois de Boulogne kertje ihlette a Belém szívében található Bosque Rodrigues Alves botanikus kert kialakítását.

Nem volt kérdés, hogy a szemerkélő eső ellenére első utam nekem is az arborétumba vezet. A pár dolláros belépődíj kifizetése után – távol a város zajától, de mégis Belém központjában – élveztem a csodás természetet, az őshonos fákat és különleges növényeket.

Az elsődleges erdőterület megőrzése miatt is fontos botanikus kert a tizenkilencedik század végétől óvja és mutatja be az ezen ökoszisztémára jellemző különféle növény- és állattársulások sokféleségét. A rezervátum területén levő őshonos fajok száma meghaladja a 2500-at.

A Mangal das Garças nevű ökológiai parkot eddig nem ismertem és az egyre erősebben szakadó eső (tudtad, hogy Belém a világ egyik legcsapadékosabb városa?!) se tartott vissza, hogy ezúttal ne maradjon ki a programomból. A 2005-ben felavatott park a Rio Guamá partján található, van itt kilátótorony, nádas és rengeteg madár. Hátránya, hogy egy szegénynegyed mellett található, így a gyaloglás helyett inkább uber (és társai), vagy taxi ajánlott megközelítéséhez.

A mangrove nádas igényesen kialakított parkjában rengeteg a névadó (Mangal das Garças) gém, illetve tucatnyi skarlát íbisz is fotózható.

Imádtam a gémek ökológiai parkját és a sok madarat, így másnapra újabb Belém-közeli rezervátum után keresgettem az interneten. Gyors keresés után megtaláltam az Utinga Állami Parkot, mely a bringások, túrázók és természetjárók kedvenc hétvégi kirándulóhelye. Nem volt kérdés, hogy rászánok erre legalább egy fél napot és én is bejárom.

A Parque Estadual do Utinga az Amazononas-erdőben található védett természeti terület. Az 1393 hektárnyi bioszféra-rezervátumot azzal a céllal hozták létre, hogy megőrizze a festői szépségű ökológiai ökoszisztémákat, valamint elősegítse a tudományos kutatást és a környezetvédelmi oktatást.

A parkot a különösen veszélyeztett aranyaratinga (guaruba guarouba) újbóli felszaporítására használják, amely a Brazíliában endemikus és a korábban helyileg kihalt papagájfélék családjába tartozó Guaruba madárnem egyetlen faja.

Az Utingában eltöltött fél nap alatt bejártam az összes olyan ösvényt, ahova gyalogosan be lehetett jutni. Már félúton a kijárat felé járva találkoztam egy mókusmajom csapattal, mely megkoronázta az amúgy is a zseniális esőerdőben töltött napomat.

Hogy most merre tovább? Két éve nagyon tetszett a Belémtől északkeletre található autómentes Ilha do Algodoal. Szívesen mentem volna ezúttal egy másik szigetre is – az Egyenlítőn található, vízibivaly tenyésztése miatt is különleges Ilha do Marajó-ra -, azonban szorított az idő. Hamarosan kezdődik a karnevál Rio de Janeiróban és előtte még meg kell látogatnom rokonaimat São Paulo-ban.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.