Brazília északkeleti régiójában található Bahía állam legszebb látnivalóiról már született számos bejegyzés, ezért ezúttal csak képes bloggal jelentkezem. Salvador de Bahía afro-brazil kultúrájának megismerése után a Chapada Diamantina táblahegyei között túrázunk, majd ellátogatunk a természet alkotta álomszigetre, Boipebára, hogy a kört a Praia do Forte tengerpartján teknősök megfigyelésével zárjuk. Jó szórakozást hozzá!

Az óváros (Pelourinho) gyarmati időkből származó, 16-17. századi színes épületei adják Salvador leghangulatosabb részét.

Az Olodum közösség zenészei gyakran fújnak felvonulási gyülekezőt Pelourinho utcáin, hogy a kollektíva dobosaival – afrikai elemeket kiemelve a szambában – szabadtéri workshopot tartsanak.

Szerencsét hozó kívánságszalagok (portugálul fitinhas) díszitik a templomok bejáratát. A szalagokon vallásos témájú feliratok és idézetek találhatóak, a különböző színek pedig többek között az egészséget, fejlődést, szeretetet vagy sikert jelentik.

Az ökoturisták és természetjárók egyik legnépszerűbb brazíliai célpontja a Közép-Brazíliában található Chapada Diamantina Nemzeti Park. A nagymértékben erodált struktúrájú védett természetvédelmi területen elsőként a Rio Lençóis környékén található vízeséseket jártuk be.

Gergőnek láthatóan bejön a természetjárás, hatalmas sziklatömbök között örömmel pózol a masszív kanyon közepén.

A Capão-völgy mára virágzó öko-paradicsommá vált. Itt találhatóak az ország legszebb és legjellegzetesebb táblahegyei.

Szebbnél szebb színekben pompázó virágokkal és madarakkal bőven találunk természeti látnivalót túrázás közben.

Az itt-ott vízzel elárasztott Vale do Capão páratlan élményt és látványt tartogató, remek túrahelyszín.

A Fumaça-vízeséshez gyönyörű tájakon át vezető túraútvonal oda-vissza hozzávetőleg tizenkét kilométer. A gyönyörködtető kilátás a csúcson megér minden izzadságcseppet.

A bátrabbak lehasalnak a legszélső szikla peremére, hogy még közelebbről figyelhessék meg ezt az elképesztő természeti csodát.

Brazília második legmagasabb vízesésének különlegessége, hogy a víz zuhanás közben elpárolog, nem éri el a földet. Ottjártamkor a szél játékának köszönhetően megfordult a gravitáció és a sziklafalon a mélybe zúduló víztömeg – nagyon különleges, egyedi látványt eredményezve – percekig “felfelé ömlött.”

Csodálatos természet, kistálytiszta tenger és lágy homokkal borított tengerpart. Főszezonon kívül még érintetlenebb Boipeba festői szigete.

Az autómentes szigeten a helyiek életritmusa kellemesen lassú, itt senki sem siet.

Hangulatos Ilha Boipeba pálmafás naplementéje.

A salvadori turisták egyik kedvelt hétvégi kirándulóhelye az Imbassaítól tíz km-re található Praia do Forte.

A turistás üdülőhelyen található az 1980-ban alapított TAMAR védelmi projekt északkeleti központja, mely a brazil tengerparton a tengeri teknősök pusztulása elleni védelmet határozta meg egyik fő céljaként.

Brazília tengeri élővilágának egyik fő bemutatóhelyén számos teknősfajt, cápát, valamint ráját lehet megtekinteni. Az egzotikus Projeto Tamar azt is bemutatja, hogyan történik a kritikusan veszélyeztetett fajú teknősök tojásrakása és a kifejlett egyedek óceánba való visszaengedése.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.