Aktuális brazíliai tartózkodásom úgy adta, hogy húsz napon belül meglátogattam a brazil állam mindhárom eddigi fővárosát. Míg az első kettő, Salvador de Bahía és Rio de Janeiro, a partvidéken épült fel, addig az 1950-es évek második felében – újonnan épített – Brazíliaváros az ország földrajzi középpontjában helyezkedik el. A vörös porsivatagból hihetetlen ütemben kinövő, egyedi hangulatot kölcsönző metropoliszban 2015 óta most jártam harmadszor.

A három látogatásom legrövidebbikén sok mindent nem láttam a csodált brazil modernizmus egyik központjából, hiszen akkor Belémből São Pauloba tartottam és összesen nyolc órám volt Brazília – mindössze négy évnyi építkezés után – hatvan évvel ezelőtt átadott új fővárosában.

A város tervrajza egy jellegzetes repülőgép-alaprajz. A repülőgépet megjelenítő formatervet gyakran nevezik pilótatervnek (portugálul Plano Piloto).

Az átszállás miatti várakozás óráit nem a repülőtéren töltöttem, hanem volt kézilabdás kollégám Dênio kisfiának babazsúrján, a mesterséges Paranoá-tó déli partján.

A Brazil Nemzeti Kongresszus székháza az új főváros három elsőnek elkészült modern stílusjegyeket viselő épületeinek egyike és Brazíliaváros büszke ikonjává lett.

Itt található a puritán berendezésű parlament, amely – ahogy minden más épület – a megadott időkben/napszakban ingyenesen látogatható.

Az emlékezetes születésnapi gyerekparti előtt a városból anno csak a Dom Bosco kilátóhoz jutottam el. A szalézi rend olasz alapítója ma Brazíliaváros társvédőszentje. A katolikus pap egy 1883-as látomásában Brazíliaváros mai helyére vizionálta az Ígéret Földjét.

A négyezer főt befogadó Brazília-katedrális érseki székhely. Az utópisztikus vasbeton-üveg kupolájú székesegyház – Oscar Niemeyer építész és Joaquim Cardozo mérnök közös alkotása – 1958 és 1970 között épült.

Tizenhat, egyenként kilencven tonnás hiberbolikus pillérével és festett üvegablakaival Dél-Amerika egyik legkülönlegesebb temploma, melyet méltán csodál a világ.

A 2015-ös első látogatásom apropója szintén a sport volt, ekkor szerepelt ugyanis – a világ egyetlen 20. században épült városában – egy nemzetközi barátságos tornán a brazil női kézilabda-válogatott. A vb-felkészülés jegyében szervezett meccsek előtt és után rengeteg időm volt bejárni az 1987-ben a városközpont formája, egységessége és harmóniája miatt az UNESCO Világörökségi listájára felkerült közel 3 milliós Brazíliavárost.

A mára metropolisszá avanzsált város leghíresebb épületeteit Oscar Niemeyer tervezte, aki akkoriban többször együtt dolgozott a francia építészet nagy alakjával, Le Corbusier-vel.

A repülő csészealj formájú Nemzeti Múzeum (Museu Nacional da República) kiállításain Brazília művészeti életének legjobbjait mutatja be.

Ezúttal kb. öt hetem van, hogy kedvenc latin-amerikai országomból eljussak Peruba, így időkorlát nélkül tekintettem meg a Juscelino Kubitscek államelnök által az 1950-es években megálmodott, napjainkban Brazíliát vezető politikai központot.

A neves Oscar Niemeyer nagy élvezettel és szabadon kísérletezett a vasbetonnal és annak egyedi megvalósulási lehetőségeivel, így készült el a régi buszpályaudvar mögött található Cláudio Santoro Nemzeti Színház szabálytalan piramis alakú betonépülete.

A világ egyik legfiatalabb fővárosát szavannaszerű környezet közepében metszették ki hatvan évvel ezelőtt. Az új város tervezésével a francia származású várostervezőt Lúcio Costát bízta meg az akkori államelnök Kubitschek, míg az urbanisztikai koncepció, az emblematikus épületek tervezése és kivitelezése Oscar Niemeyer modernista építész nevéhez fűződnek.

A város politikai megalkotójának és alapítójának állít emléket a Kubitschek-emlékmű és múzeum, ahol az államelnök sírhelye is található.

Az új nemzeti főváros belvárosát tudatosan egy úgynevezett “monumentális tengely” mentén, szimmetrikusan tervezték és építették fel. Az egyes városrészek különböző funkcionális zónákra (kereskedelmi, kulturális, adminisztratív központok és lakónegyedek) tagozódnak. Brazíliaváros megépítésének nagyobb részben gazdasági okai voltak, az elmaradottabb nyugati térségek felvirágzását remélték a megálmodott várostól.

Az 1970-ben átadott Külügyminisztérium épülete (Palácio Itamaraty) az egyik legérdekesebb modern épületegyüttes Brazíliavárosban, amit vezetett túra keretében meg lehet tekinteni.

Az építésnél kifejezett szándék volt, hogy brazil alapanyagokból, hazai iparosok és gyártók bevonásával készüljön az épület, míg csarnokházai díszítésében kizárólag brazil születésű vagy az országba betelepült művészek dolgoztak.

A látványosan modernnek tervezett, de nem mindig annak kivitelezett új főváros sikeresen átvette Rio de Janeiro szerepét a dél-amerikai országban és elindította az ország növekedését. A tervek szerint a négy év alatt a semmiből felépített városban összesen 600 ezer ember lakott volna, ám lakossága jelenleg meghaladja a 2,5 milliót.

A Dom Bosco szentély Brazíliaváros társvédőszentjének állít emléket. Első pillantásra olyan kívülről, mint egy átlagos “betondoboz”.

A szentély belsejének oldalfala viszont csodálatos. A kék különböző árnyalatai töltik meg a Santuario Dom Bosco kisméretű, négyzet alakú, festett üvegből készült ablakait.

Sokaknak Brazíliaváros a turizmus szempontjából kevésbé vonzó, én mégis minden alkalommal élvezem a futurisztikus nagyvárost, mely épp az ellentéte annak, amit eddig láttam és tapasztaltam az országban.

Ha pedig elég a modern építészeti alkotásokból, akkor irány az utolsó érintetlen trópusi szavannák egyike, a Chapada dos Veadeiros. Ide tartok én is, jöjjön hamarosan a fővárostól 200 km-re található nemzeti park és a számos vízesés!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.