Utolsó vízeséses túrámat a “Gyémánt-kanyonban” nem is terveztem, ám mégis ez a spontán kirándulás sikerült a legjobban, még ha az utolsó száz métert árral szemben úszva kellett megtennem. Ezen senki nem fog csodálkozni, ha azt is hozzáteszem: a varázslatos kanyon belsejében megbújó Cachoeira do Buracão–t, amely méltán nevezhető Brazília legszebb zuhatagának – csinos, fiatal brazil hölgyek társaságában kerestem fel.

Miután két nap alatt sikerült átszelnem a Vale do Patit, Andaraíban végre megpihentem. Nemcsak a lábaimat kellett kinyújtóztatnom, fejben is szükségem volt a lazításra, kemény menet volt ilyen rövid idő alatt hegyen-völgyön keresztül 50 km-t gyalogolni.

A “toca”, a drágakőbányászok egykori szállása

Andaraí igazán kellemes hely, a belváros hangulatos macskaköves utcáit színes, szépen karbantartott házak szegélyezik. Mivel a turista errefelé ritka jelenség, az utcán nagyon megnéztek, ami nem zavart túlságosan, már hozzászoktam, hogy egyes országokban a fehér ember a látványosság.

Egy nap pihenés után már nem fértem a bőrömbe, és a 60 km-re délre található Mucugê felé vettem az irányt. Egyrészt kíváncsi voltam erre a sokat emlegetett kisvárosra, másfelől pedig találkozni szerettem volna egy ismerőssel a jövő évi projektek miatt. Busszal egy óra alatt oda is értem, és gyorsan felmásztam a kilátóhoz, ahonnan belátható a város és táblahegyekkel, sziklaszirtekkel teli impozáns környéke.

Mucugê a kilátóból

Este lenéztem a belvárosba, már hazafelé menet arra figyeltem fel, hogy valaki nevemen szólít. Vivian és Sara, a két brazil lány üldögélt egy asztalnál, akikkel még Lençóisban találkoztam. Sarára emlékeztem jobban, mert rio grande do sul-i gaucha létére maté teát ivott a szállásunkon valamelyik reggel, ekkor váltottunk pár szót. Én is nagyon kedvelem ezt a pompás italt, korábbi utazásaimon volt olyan időszak, amikor a yerba és a termosz a hátizsákom elengedhetetlen kellékei voltak. Mostanában megelégszem azzal, ha argentín vagy dél-brazil társaságban hozzájutok.

Ez a különleges tea nevét az üreges lopótök csészéről (ún. cuia) kapta, amelyből hagyományosan fogyasztják. A maté tea egy olyan ital, amely erős, mint a kávé, egészséges, mint a tea és olyan boldogságot okoz, mint sokaknak a csokoládé. Még egy érdekes eszköz kapcsolódik a mate fogyasztáshoz: ez a bombilla. A bombilla gyakorlatilag egy szűrős, szétszedhető, fém szívószál. Érdekesen hat a tea az emberre: használható immunerősítésrelassítja az öregedés jeleit, tisztítja a vértcsökkenti a stresszt és enyhíti az álmatlanságot. Nem tesz függővé, nem okoz nyugtalanságot, enyhén méregtelenítő, vizelethajtó hatású.

Cézar mesél a park florájáról

A kis intermezzo után vissza a történethez: a lányok éppen nagy sörözésben voltak, rögvest csatlakoztam hozzájuk. Kiderült, hogy bérelt autóval járják a Chapada Diamantina nemzeti park környékét, elmesélték, hol jártak első találkozásunk óta, és merre terveznek még kirándulni. Másnapra a Cachoeira do Buracão-t irányozták elő Ibicoara mellett, mely ugyan opcionálisan szerepelt az én bakancslistámon is, ám egyedül, autó nélkül nehezen teljesíthető túra. Gyorsan megegyeztünk egy közös kirándulásban, és a másnap reggeli főtéri találkozó után nyolckor neki is vágtunk a kalandnak.

Egyensúlyozok a függőhídon

Ibicoara mindössze 78 km-re található Mucugê-től, amit a főúton egy óra alatt le is tudunk. A városban találkozunk Cézarral, aki túravezetőként dolgozik, saját autójával csatlakozik hozzánk. Egyelőre egyikünk sem érti, miért szükséges túravezető egy vízesés megtekintéséhez, de a Cachoeira do Buracão esetében kötelező a vezető igénybevétele.

Innentől nagyon lassan haladunk, 30 km-t kell megtennünk földúton a gyönyörű Serra Sincorában a túraútvonal kezdetéig, a Parque Natural Municipal do Espalhado bejáratáig. Mielőtt megérkeznénk, egy folyón kell átkelnünk az autóval, ez kicsit megnehezíti a továbbutazást, de Sara ügyesen megoldja.

Cachoeira dos Orquídeas

A park bejáratánál leparkolunk, befizetünk fejenként közel két eurót, és irány a három km-es fennsík! Kezdetben a folyó mellett, ameddig el nem érünk egy fából készült lépcsőt, ami megkönnyíti a következő ösvényhez való lejutást.

A park vegetációja a cerrado és a caatinga keveréke, mely a valóságban bokrok és kaktuszok egyvelege. Ùtközben három vízesés, a Buracãozinho, az Orquídeas és a Recanto Verde színesítik a tájat, míg végül elérjük a kanyonnak azt a pontját, ahol Cézar komoly döntés elé állít bennünket. A vízesés ennél a pontnál még mindig rejtőzködik, választhatunk: vagy modern Indiana Jonesként érjük el a szikla peremén, vagy úszómellényt véve a keskeny kanyonban száz métert úszunk a fenyegetőnek tűnő hideg vízben.

Sajnos biztos voltam benne, hogy a lányok ez utóbbit választják. Bevallom, nem vagyok egy született vízipocok, jobban szeretem, ha az úticél száraz lábbal megközelíthető. Most mégsem a sziklaperemen való egyensúlyozást választom, beugrom a vízbe, és igyekszem az ár ellenében egyenletes karcsapásokkal haladni a kanyonban, hogy végre megpillanthassam a csodát, amit Cachoeira do Buracão-nak hívnak.

Cachoeira do Buracão

Utólag indokolatlannak látszanak a vízzel kapcsolatos aggodalmaim, mert az ár olyan enyhe, hogy könnyűszerrel elérhető a kanyon belseje. A zuhatag látványa, a páratlan hanghatás pedig mindenért kárpótol. A kanyon végén gyakorlatilag egy hatalmas lyukban (innen kapta a nevét) helyzkedik el a vízesés, ami valószínűleg egyedülálló a dél-amerikai kontinensen.

Az biztos, hogy utazásaim során ez volt eddig a legsajátosabb, legemlékezetesebb módja egy vízesés megközelítésének. Abban is biztos vagyok, hogy bár sok zuhatagot láttam már, de ilyen pompás környezetben lévőt, mint a Cachoeira do Buracão, még soha. A nedves környezet és az ár miatt nem vittem magammal gépet, a felvételeket Sara készítette.

Az árral szemben, irány Brazília legszebb vízesése!

Fél óráig maradunk, a lányok természetesen úszva, én gyalogosan a függőhídon és a meredek sziklafalon térek vissza Cézarral a kiindulási ponthoz. A visszaúton vezetőnk különböző kilátókhoz kalauzol el bennünket, felülről is megnézzük többek között a masszív Buracão-t, a peremen állva, ahonnan a mélybe veti magát a zuhatag.

Utunkat az Orquídeas-vízeséshez folytatjuk, mely adottságainál fogva ideális fürdőzésre és egy jó kis hátmasszázsra. Hosszabb pihenő után, már a földúton Ibicoara felé, megállunk egy cachaçát készítő üzemnél, ahol megtekintjük a tüzes víz előállításának folyamatát és megkóstolhatjuk a brazil nemzeti ital, a caipirinha legfontosabb alapanyagát.

Cézárral búcsúzkodás közben megállapodunk, hogy legközelebb elgyaloglunk a közelben található, szintén impozáns Fumacinha vízeséshez.

A Cachoeira do Buracão felülről

Brazil ismerőseimmel késő este érünk vissza Mucugêbe, a lányoknak letelik a szabadság, másnap utaznak Salvadorba. Nekem pedig vissza kell térnem először Lençóisba a nagy hátizsákomért, hogy lassan én is útrakeljek Bahia fővárosa felé.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.