A turisták igen ritkán jutnak el Brazília belsejébe, az utazásszervezők jóformán csak a tengerpartokra és a karneválra koncentrálnak. Én mégis úgy döntöttem, hogy São Luísból az ország középső részén keresztül indulok vissza délre. És milyen jó, hogy így tettem, a Chapada das Mesas fennsíkját igazán kár lett volna kihagyni! Itt láttam mostani utam első vízeséseit, és megmásztam a nemzeti park szimbólumát, a Morro do Chapéu táblahegyet.

A Lençóis Maranhenses nemzeti park homoksivatagában eltöltött négy intenzív nap után két nap alatt sikerült teljesen regenerálódnom São Luísban. Mivel korábban már jártam Maranhão fővárosától északabbra, ezért döntöttem úgy, hogy ezúttal Bahia állam felé veszem az irányt, nem utolsósorban Salvador de Bahia, Morro de São Paulo és a Chapada Diamantina nemzeti park meglátogatása miatt.

A Morro do Chapéu táblahegye

Igen ám, de a két állam között több mint 2000 km a távolság! Két választásom maradt, vagy közvetlenül Salvador de Bahiaba repülök, vagy az országon belül négy keréken próbálok délre jutni. A fárasztó, hosszadalmas utazásokkal kapcsolatos tapasztalataim ellenére mégis úgy döntöttem, több megállóval érem el a Chapada Diamantina nemzeti parkot.

Már csak azért is, mert így utam egy másik, hasonlóan ígéretes fennsíkon keresztül vezetett. A Chapada das Mesas Brazília kevésbé ismert, de annál látványosabb nemzeti parkjainak egyike, mely érintetlen természeti állapotával egyedülálló ökorégiónak ad otthon. Ezt a régiót Cerrado-nak hívják, valójában trópusi szavanna, mely Brazília középső területére jellemző, az ország mintegy 21%-át teszi ki.

A Chapada das Mesas pillérjei

A Természetvédelmi Világalap (WWF) úgy jellemezte, mint a világ biológiailag legfejlettebb szavannája, mely hihetetlenül heterogén növény- és állatvilággal, figyelemre méltóan magas szintű endemizmussal büszkélkedhet.

A 20. század közepén a Cerradót a brazil gazdasági növekedés elsődleges területeként azonosították. Az 1960-as évektől kezdődően a korábban földművelésre alkalmatlannak minősített területeket a mezőgazdasági technológiák fejlesztése révén termelésbe vonták. A savas talaj semlegesítésére óriási mennyiségű mész került a Cerrado újonnan feltört mezőire, termékennyé téve azokat.

Mini vízlépcsők a nemzeti parkban

A következő évtizedek során a bátorító kormányzati politika, a – főként belső területek felé terjeszkedő – demográfiai növekedés, és az ezzel kapcsolatos emelkedő lakossági igények miatt a Cerrado Brazília egyik legjelentősebb mezőgazdasági területévé vált. Különösen a szójatermesztésben számottevő az itt előállított mennyiség, de az ország marhahús-termelésének is 70% -át adja a terület.

A Cerrado gyors és növekvő ütemű átalakulása során minimális hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi erőfeszítések. A brazil kormány nem jelöli a nemzeti örökség részeként a biómot, jelenleg a régió mindössze 1,5% -a élvez szövetségi védelmet. Így a Chapada das Mesas Nemzeti Park – hasonlóan a fennsíkhoz, amelyről a nevét kapta – csupán egy feltűnő, magányos sziget egy változatos és változó táj közepette.

A 160 ezer hektár területű Chapada das Mesas csak 2005-ben vált hivatalosan nemzeti parkká. Nem könnyű megközelíteni, São Luístól a 800 km-re található Imperatrizig éjszakai busszal, 11 óra alatt jutottam el, de a nemzeti park központjául szolgáló Carolináig további három órás buszút szükségeltetett.

Stoppolás közben lövök pár képet az országútról

Az igazat megvallva ugyancsak gyerekcipőben jár még errefelé az ökoturizmus. Néhány szálláshely és pár utazási iroda kínálatán kívül teljességgel hiányzik az infrastruktúra, így én is megküzdöttem a látnivalók megtekintésével. Azt már tudtam, hogy egymagamban megfizethetetlen lenne az utazási irodák által ajánlott programokon részt venni, ezért magam kezdtem el szervezkedni, hogy mit, mikor és hogyan nézzek meg. Sebaj, szeretem a kihívásokat!

A Lençóis homoksivatagában megedződve, gyalogosan indultam neki a Morro do Chapéu megmászásának. A 378 méter magas lapos táblahegy a Chapada das Mesas képeslapjainak “címlaplánya”. Tudni kell, hogy nem része a nemzeti parknak, attól kb. 10 km-re környezetvédelmi területen található. Carolinától valamivel több mint 20 km-t kellett földúton és részben homokos talajon gyalogolnom, hogy a táblahegy lábát elérjem. Az odavezető úton egy lélekkel sem találkoztam, így hiába bíztam a stoppolásban, végig gyalogolnom kellett. Szerencsére korán indultam, és az éjszakai eső miatt nem volt akkora a meleg, viszont a közel 90%-os páratartalom az elviselhetetlenség közelében járt, folyamatosan ömlött rólam a víz.

 

 Túraösvény híján laza kövek között a csúcsig

Miután megtaláltam az ösvényt, elkezdtem a mászást. Egyes pontok olyan meredeknek látszottak a távolból, hogy lehetetlen küldetésnek tűnt a csúcs elérése. Szerencsémre az eső által megnyitott árkokat követve lépésről-lépésre haladhattam a táblahegy teteje felé.

Az emelkedés legnagyobb kihívásai – és ez teljes összpontosítást követel a hegymászótól – a laza kövek, amelyekkel mászás közben találkozom. Òvatosan kell haladni a mindössze 500 méteres, ám nem egyszerű ösvényen, küzdök is rendesen, a magas páratartalom sem segít. Àllandó ütemben emelkedve, pár pihenővel kevesebb mint 45 perc alatt érem el a táblahegy tetejét.

Innen a teljes Cerrado belátható. A gyülekező felhők ellenére egészen Carolináig és a várossal határos Tocantins folyóig el lehet látni, a közelben felfedezem a Morro das Cabras domb fura piramisszerű alakazatát. Húsz perc alatt bejárom a kolibrik és más madarak által lakott táblahegy tetejét, az ereszkedés 30 percig tart.

A Chapada das Mesas jelképe, a Morro do Chapéu

Újabb 20 km-es gyaloglás várna rám Carolináig, de szerencsémre egy motoros éppen pont akkor tesz le valakit egy farmnál, amikor arra járok. Kitalálja a gondolatomat, és két szót sem váltunk, máris nyújtja felém a bukósisakot, azzal robogunk is vissza a kisváros felé.

Carolina történelme erősen kötődik az osztrák uralkodócsaládhoz, Habsburg–Lotharingiai Mária Leopoldina brazil császárné révén. Az osztrák főhercegnő, akit egykoron Caroline Josepha Leopoldine Franziska Ferdinanda névre kereszteltek, I. Péter brazil császár feleségeként többször megfordult a São Pedro de Alcântara nevű városkában, amelyet később az iránta érzett tiszteletből róla neveztek el.

A várost a vizek paradicsomának is nevezik, összesen 89 vízesést tartanak számon a környékén, egyértelmű, hogy a nap jó részét rájuk áldozom. Legtöbbjük azonban nem érhető el tömegközlekedéssel, ezért úgy döntök, hogy a könnyebben megközelíthetőeket nézem meg, kezdve az Itapecuru ikervízesésével. A hétvége miatt ritkábban közlekednek a buszok, ezért megpróbálok stoppolni, de mire helyzetbe kerülnék, elered az eső, egy órán keresztül ömlik. Mire visszaállnék helyemre, érkezik egy Balsas irányába tartó kisbusz, mely 1,5 km-re tesz le a Cachoeira de Itapecurutól. Az ikervízesés nagyon tetszik, viszont a köré épült betondzsungel és étterem teljesen belerondít az összképbe, úgy tűnik, hogy a természet szépsége miatt csak én vagyok itt, a többiek elvannak az asztaloknál, a sör mellett a második reggelijüket fogyasztják. Csalódás az egész, irány vissza Carolinába.

A Cachoeira de Itapecuru iker vízesése

Az Estreito felé vezető főút közelében található a Cachoeira do Dodô vízesés. Szerencsére itt nincsenek tömegek, egyedül járom be a kis parkot egészen a hangulatos vízesésig, mely hatalmas sziklák között bújik meg. Ez az igazi, tiszta természet, fél óráig élvezem a csendet és a víz hangját, majd továbbállok a Portal da Chapada das Mesas nevű kilátóhoz. Csak 10 km a táv, de jármű híján nincsen könnyű dolgom a nagy melegben. Szerencsére felvesz egy teherautó és pont a kilátó bejáratánál tesz le. Egy kilométeres, homokos gyalogút vezet fel a kilátóig, amely tulajdonképpen egy hatalmas sziklaív, “ablakából” csodálatos kilátás nyílik a Chapada das Mesas pillérjeire, a Cerrado vegetációra és a Morro do Chapéu táblahegyére. Felfedezek két másik kilátót is, ahonnan 360 fokos panorámával látható be a környék. Lenyűgöző a látvány, a borús idő ellenére sok fotót készítek.

Cachoeira do Dodô

A jegyszedőkkel legalább egy órát beszélgetek a helyi turizmusról és a látnivalókról. Sok érdekes dolgot mesélnek, amelyekért érdemes lesz legközelebb hosszabb időre visszatérnem. Ùj ismerőseim olyan gyorsan kerítenek fuvart, hogy negyed óra múltán már ismét a városban találom magam.

Egy dolog már biztos: két nap kevés a nemzeti park és környékének alaposabb megismerésére. Elsőre nagyon tetszett, Carolinát és a Chapada das Mesast érdemes minden természetkedvelőnek meglátogatni. Legközelebb én is hosszabb ideig maradok, és a nemzeti park közepét is “felfedezem”, ahol csodaszép, érintetlen vízesések találhatóak. Most viszont szorít az idő, még rengeteg látnivaló vár rám, ezért lassan újra útra kelek, két átszállással 24 óra alatt szeretném elérni Lençóist, a Chapada Diamantina központját, hogy gyalogosan, biciklivel és kajakkal járjam be Brazília trekking fővárosát.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.