Az erdei és nemzeti parki túrák után úgy döntöttem, hogy Rio de Janeiróban egy teljes napot szentelek a sportnak, felkeresem a brazil labdarúgó-válogatott barra da tijucai interaktív múzeumát, megnézem 2016-os munkahelyemet, a kézilabda csarnokot az Olimpiai Parkban, illetve élőben szurkolom végig a Botafogo mérkőzését a brazil labdarúgó bajnokság utolsó fordulójában.

Többnyire a foci, a karnevál, a zene és a szamba azok a sztereotípiák, ami az átlagos földi halandónak Brazíliáról eszébe jut. Kisgyerekként engem a foci fogott meg, már öt évesen a Képes Sport fanatikus előfizetője voltam és megszállottként rúgtam a labdát nagypapám kertjében.

Friedenreich El Tigre, az első brazil győzelmek és trófeák kulcsjátékosa

Érdekes módon később mégis a kézilabda lett az egyik munkám, a 2011-es első brazíliai utam során szakújságíróként voltam jelen az itt megrendezett világbajnokságon. Egyik jó barátom, a são pauloi Sérgio, aki a vb alatt önkéntesként dolgozott Santosban, hívott meg az egyik szünnapon, hogy néhány magyar kézis kollégával együtt nézzük meg az Estadio Pacaembú 2008-ban megnyílt 16 termes focimúzeumát.

A Museu de Futebol kétségkívül a brazil labdarúgás szentélye. Máig ható az élmény, ahogy – mint minden látogatót – belépéskor maga Pelé „fogadott“. A sok fotó, videóanyag, újságcikk és a brazil sikerek legfontosabb sportrelikviái mindannyiunkat elkápráztattak, akárcsak a különböző interaktív programok, a 3D-s vetítés és az a különterem, ahol a brazil klubcsapatok több tízezres szurkolótáborai a csapatindulót éneklik.

Az Exeter City elleni első hivatalos válogatott mérkőzés plakátja

Egy szó, mint száz, libabőrös élmény volt, így nem volt kérdéses, hogy amit olimpiai feladataim miatt ki kellett hagynom, azt mostani látogatásom alatt bepótolom. Tavaly ugyanis hiába autóztam el nap mint nap a Museu Seleção Brasileira mellett, szabadnapok híján csak terv maradt a válogatott focimúzeumának megtekintése.

Tudtam, hogy a santosi Pelé múzeum felújítás miatt karácsonyig zárva tart, és én ekkortájt már valahol Peruban túrázom, ezért izgatottan vártam a múzeum megtekintését. Nem csalódtam, a sportfanatikus brazilok megint nagyot alkottak, bár kissé félreeső, eldugott helyen, a Barra Shopping mögött, az Olimpiai Parktól kb. tíz percre található a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) által létrehozott múzeum.

Passeio dos Campeões – a győztesekről csillagok kaptak nevet

Ismerve a brazil szokásokat, már nem lepődtem meg különösebben, hogy a múzeumba csak nehézségek árán jutottam be. A több épülettel rendelkező komplexumot és környékét külön portával és sorompóval védik, az igényesen, öltönyben megjelenő biztonsági ember eléggé meglepődött, hogy európaiként egyedül, nem szervezett csoporttal kívánom megtekinteni a kiállítást. Pár perces magyarázkodás és telefonálgatás után az egyik múzeumi alkalmazott az alagsoron keresztül vitt be az épületbe, mivel másnaptól egy rendezvény miatt három napra bezárják a múzeumot.

A közel 2000 forintos belépő befizetése után csatlakozhattam egy turistacsoporthoz, akiket a városból busz szállított a múzeumhoz. Egy csapásra különböző nemzetiségű focirajongók között találtam magam, a portugál mellett egyidejűleg spanyolul és angolul is ment az idegenvezetés. Utóbbi egyébként kötelező eleme a látogatásnak, szerencsére a csoport a közel harminc perces program után távozott, onnantól órákig csak a magaménak tudhattam a hatalmas múzeumot.

Az első két teremben rövidfilmeket mutattak be a brazil válogatottról. Az elsőben nagyon ötletesen a falakról lelógó mezek szolgáltak vetítővászonként a válogatottról és a szurkolókról szóló promóciós filmhez, ami tökéletesen visszaadta azt a csodálatos hangulatot, amiről a rajongók minden mérkőzésen gondoskodnak.

A szomszédos teremben vetített film a brazil labdarúgó-válogatott történetét mutatta be, a  Confederación Brasileña de Fútbol (CBF) alapításától, az első mérkőzések újságcikkes, fotós mozzanatain keresztül, különböző meztípusokon és legendás játékosokon (Friedenreich El Tigre, Leônidas, Garrincha stb.) át egészen napjainkig. Ugyanebben a teremben, a filmvetítés után megcsodálhattuk az első válogatott mérkőzésre (1914) invitáló plakátot, az első Dél-Amerika bajnokság (1916) buenos airesi műsorfüzetét és a Brazília által elhódított első trófeát, az 1914-ben az örök rivális Argentína ellen megnyert Roca Kupát is.

Az igényes múzeum egyik folyosója

A következő helyiség a válogatott különböző mezeit vonultatja fel. A külön vitrinben található, változatos színű dresszek nagy része eredeti, például a legendás Pelé vagy Thiago Silva aláírásával ellátott, a vb-n használt meze, de ugyancsak látható az első, még fehér színű válogatott dressz replikája is, illetve az 1958-as svédországi világbajnokságon használt kék színű, melynek történetét lelkes idegenvezetőink osztották meg velünk.

Az 1954-es vb kudarca után, ahol Brazília a torna nagy esélyesétől, Magyarországtól 4–2-re kapott ki és ezzel ki is esett, a Seleção megváltoztatta hozzáállását. 1958-ban Svédországban a válogatott programja – órára lebontva és részletesen megtervezve – már teljesen eltért a laza stílusú, dél-amerikai hagyományoktól. Azonban hiába dolgozott népes stáb a válogatott mellett, a kék színű idegenbeli mezt otthon felejtették. Nem volt mit tenni, Svédországban kellett beszerezni kék dresszt, melyre valóban az utolsó pillanatban, a házigazdákkal vívott döntő előtt hímezték fel a válogatott és egyúttal a szövetség címerét. A különös intermezzo nem zavarta meg a fiatal Pelét és társait, Brazília 5-2-re győzött és ezáltal az első olyan nemzet lett, amely saját kontinensén kívül nyert világbajnokságot.

A trófeák és érmek egy kicsi része

Továbblépve egy nagy asztal mellett találtuk magunkat, ahol érintőképes képernyőkön tudhattunk meg még többet a brazil válogatott sikereiről, legyen az olimpia, világbajnokság, Dél-Amerika bajnoki-, Copa América-, vagy Konföderációs kupa szereplés. Videók, újságcikkek, fényképek, eredménylista, csapatösszeállítás színesítik az interaktív élményt.

A terem falaira régi rádiókat montíroztak, fanatikus sportriporterek kommentálásával vissza is hallgathatjuk, hogy élték meg ők és hallgatóik szerte az országban a számtalan gólt. Érdekesség, hogy a brazil közönség a mai napig használja ezt a mára kissé avíttnak mondható módszert, nem ritka jelenség a lelátókon a kisrádióját füléhez szorító szurkoló.

Interaktív asztal és a rádióval ellátott falak

Az ezt követő helyiség a számtalan trófea és emlékérem időrendi bemutatására szolgál. Hiába találunk itt ezernyi különböző díjat, melynek teljes átböngészése akár napokba is telne, idegenvezetőink elárulják, a kiállított anyag csupán kis töredéke annak, amit Brazília száz év alatt elhódított.

Ennek ellenére zavarba ejt a bőség, a különleges trófeák színes egyvelegét megcsodálva továbbhaladok egy újabb magával ragadó terembe, ahol az öt világbajnokságon elnyert trófeák fogadnak a vitrinekben. Ismét többfalas vetítés nyűgöz le, felelevenítve a döntőket, a győzelmeket és az ezekkel kapcsolatos érdekes történeteket. Például miután Brazília a mexikói világbajnokságon harmadik vb-címét is megszerezte, megtarthatta a Jules Rimet kupát. A trófeát azonban 1983-ban Rio de Janeiróban ellopták, sohasem került elő, ezért az itt bemutatott győzelmi jelkép csupán másolat.

Az Estádio Olímpico Nilton Santos előtt gyülekeznek a szurkolók

Ezután egy különleges folyosóra értem, ahol az egyik falon az ország 27 tartománya mutatkozik be, mindegyik külön tárlóban egy-egy focilabdával és igényes, a tartományra jellemző dekorációval. A folyosó másik oldala az öt megnyert világbajnokság hőseit emeli a csillagok közé, eléggé különleges formában. A győztes trófeákat ugyanis az égboltra helyezi és a nyertes csapatot és játékoskeretet körülöttük csillagokként ábrázolja. Libabőrös érzés volt a neveket végigolvasni, felidézni a világhírű játékosokat.

A brazil válogatott öt trófeája

Az örök kedvencem, Garrincha volt, aki a saját örömére focizott, cselezett és trükközött. Képes volt arra, hogy a kapu irányából visszafordulva újra megbolondítsa védőjét, csak hogy jól érezze magát tőle és szórakoztassa a nagyérdeműt.

Pelé árulta el egyik interjújában, hogy santosi edzője, Júlio Mazzei azt vallotta, capoeira nélkül nem teljes a felkészülés. Ennek szellemében a capoeira egyes elemeit, technikáit beépítette az edzésprogramba. Az akrobatikus egyensúly és rugalmasság ott van a jó focista lábában, a labdakontrolljában, a cseleiben.

A legendás Jairzinho szobra előtt tiszteleg fiatal és idős

A folyosó folytatasában található a Planeta Brasil földgömbje, ami bemutatja, hogy a Seleção melyik országgal hányszor találkozott a különböző kontinentális tornákon. Az interaktív gömbről azt is megtudhatjuk, milyenek a kiválasztott ország és Brazília egymás elleni eredményei. Egy külön falrészlet az öt világbajnoki aranyérmes csapatkapitány, Bellini, Mauro, Carlos Alberto Torres, Dunga és Cafu előtt tiszteleg, mint „A Világ Királyai“, míg a fal másik része „Brazília hódításai“ cím alatt elárulja, hogy melyik nemzetközi megmérettetésen hány trófeát gyűjtött össze a Seleção.

Bahia tartomány vitrinje

Kétségem sem maradt afelől, hogy a Museu Seleção Brasileira létrehozásába, berendezésébe szívüket-lelküket beleadták az alkotók. Szerintem itt egy olyannak, aki soha életében nem hallott futballról – mondjuk egy földönkívülinek – is azonnal lejönne, hogy a helyi kultúra mennyire meghatározó része, és a brazilok milyen szenvedélyesen szeretik a labdarúgást.

A múzeum után számomra nosztalgikus program következett, méghozzá az Olimpiai Park és a kézilabdás Future Arena. 2016-ban ugyanis öt hónapot húztam le itt kollégáimmal, a kézilabdás események előkészítése és a férfi, női tornák lebonyolítása tartozott a feladatkörünbe. Felidéztem a régi élményeket az itt töltött közel egy órában, de örömmel láttam, hogy új dolgok is történtek: felhúzták a hírességek falát, ahol megtalálhatjuk az érmesek nevét, sportágát.

Wall of Champions az Olimpiai Parkban

Ideje volt továbbállnom, ugyanis este a brazil labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának egyik mérkőzése, a Botafogo – Cruzeiro összecsapása várt rám az Estádio Olímpico Nilton Santos pályáján. Sportrajongóként mindig megpróbáltam dél-amerikai utaimat egy-egy sportrendezvénnyel megspékelni, így egy brazíliavárosi női kézilabdatorna, több női röplabdás meccs után, sokszor jártam stadionban foci miatt is. 2014-ben így jutottam el a legendás, az első vilagbajnokság 1929-ben épült Centenario stadionjába Montevideóban vagy egy évvel később egy paraguayi csapat a brazil Corinthians elleni Libertadores kupa-meccsére. 2015-ben, são pauloi tartózkodásom idején Sérgioval sokszor szurkoltunk közösen a Corinthians sikereinek.

Félelmetes a hangulat

A Botafogo meccse lett a sportos napom záróakkordja, több mint 20.000 fanatikus jött össze, hogy győzelemmel zárja le kedvenc klubcsapata idei szezonját. Bár a győzelem nem jött össze, igazságos döntetlennel, 2-2-vel ért véget a mérkőzés, a hangulata ismét magával ragadott, egyszerűen fantasztikus, ahogy és amilyen hangosan a szurkolók kedvenceiket biztatták.

Riói kalandjaim ezzel véget is értek, hamarosan a Rio de Janeirotól 65 km-re található Petrópolisba kirándulok, mely a császári család kedvelt nyári tartózkodási helye volt.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.