Majdnem teljesen hiába zötykölődtem 40 órát, közbeszólt a természet, meghiúsítva három naposra tervezett gyalogtúrámat Vale do Capão-ba. Szerencsére még az esőzések beállta előtt sikerült elérnem a meseszép Chapada Diamantinát, ahol ámulatba ejtettek a Lencóis környékén található vízesések.

A Chapada das Mesas bebarangolása után Carolinában szálltam buszra. Kétszeri átszállással 24 órás útra számítottam Lençóisig, a másik fennsík, a Chapada Diamantina központjáig.

A hangulatos Lençóis a Chapada hegyei között

11 órás utazás után érkeztem Palmasba, és bőven volt időm átszállni a Bahia állambeli Barreirasba tartó éjszakai buszra. Reggel hatra meg is érkeztem, és kissé naívan csatlakozásban reménykedtem, feltételeztem, hogy államon belül gyakoribbak a buszjáratok Lençóisba. Csalódnom kellett, nemhogy csatlakozás nem volt, de a napi egyetlen – nyolc óra menetidejű – járat 15 óra után indul Brazília egyik leghíresebb nemzeti parkja felé.

Erősen fontolgattam a stoppolást, de annyira fáradt voltam, hogy végül a várakozás mellett döntöttem. Mivel Barreiras cseppet sem tűnt izgalmas helynek, a buszpályaudvar környékén maradtam. Nem egészen 300 Ft-ból gyorsan megoldottam az egész napos internet-csatlakozást, így tervezgetéssel, olvasással és zenehallgatással ütöttem el az időt indulásig.

Szerencsére a busz pontosan indult, csak a Chapada közeli Seabrában kellett átszállnom, így közel 40 órás utazás után eléggé kimerülten érkeztem meg szállásomra.

Àtlagos folyó, átlagos kövekkel

A Chapada Diamantina környéke, mint ahogy neve is mutatja, gazdag drágakő- és gyémántlelőhelyei miatt egykor a drágakőbányászok “birodalma” volt, mára az ökoturisták és természetjárók egyik legnépszerűbb brazíliai célpontja.

A “Gyémánt-kanyon” a Serra do Sincorá-ban található, a fennsík keleti részén, erősen erodált struktúrájú területen. A hegység hosszanti irányban észak-déli fekvésű, átlagos szélessége 25 km, legmagasabb pontja a 2036 méter magas Pico do Barbado.

Az őslakos indiánokat portugálok és afrikaiak követték. A fellázadt, szökött afrikai rabszolgák független falvakat, úgynevezett “quilombo”-kat alapítottak a Chapada területén. A kezdeti időszakban a régió mezőgazdaságban és aranybányászatban jeleskedett, majd megjelentek a szarvasmarha-tenyésztők és a kávétermesztők is.

Lélegzetállító kanyon

Az arany- és gyémántbányászat virágkorában épült meg a királyi út az északi és a déli Chapadák között, Jacobina-ból Rio de Contas-ba. Ezen az úton szállították a kitermelt aranyat először Bahia fővárosába, onnan pedig a tengeri kereskedelmi útvonalak felé.

Az aranybányászat idővel ugyan visszaesett, de a XVIII. században gyémántot találtak a környéken. Az európai bevándorlók érkezése újra életet lehelt a térségbe, így Brazília rövid időn belül a világ első számú gyémánttermelőjévé vált.

Bahia tartományában a gyémántlelőhelyek a Rio Paraguaçu felső vízgyűjtőjének környékén, a Serra da Chapada és a Serra de Sincora között találhatóak. Az első gyémántot 1755-ben a Serra da Chapada keleti részén folyóhordalékban fedezték fel, de a termelés igazán csak a XIX. század elején lendült fel, túlszárnyalva Minas Gerais államot is, ahol elsőként találtak gyémántot.

Jakamár

A Chapada Diamantina területén az első időszakban Mucugê volt a fő lelőhely, de a garimpeirok, azaz a drágakőbányászok az évek során Andaraì, Igatu és Lençóis településeit is benépesítették.

Az 1870-es években hanyatlásnak indult a gyémántbányászat, a huszadik század elejére pedig annyira gazdaságtalanná vált a kitermelés, hogy a bányászok lassacskán elhagyták a környéket.

A Chapada Diamantina Nemzeti Park 1985-ös megalapítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy napjainkra a turizmus vált a helyi gazdaság motorjává.

A “Gyémánt-kanyon” fontos vízbázis, számos folyó ered ezen a helyen. Ezek a folyók aztán hihetetlen vízeséseket hoznak/tak létre a a hegyek függőleges faláról leereszkedve. Évezredek alatt a régió folyói több barlangrendszert is kialakítottak, az egyik leghíresebb a 24 kilométer hosszú Lapa Doce, mely az ötödik legnagyobb barlang Brazíliában.

Masszív sziklafalak a kanyonban

Lençóis ideális kiindulóhely az idelátogató “elsőbálozó” turistáknak, a hangulatos kisváros különböző pontjairól indulnak a nyilvános túraútvonalak. Sajnos jelzések nélkül, de a könnyen hozzáférhető applikációknak, illetve a kirándulók gyakori előfordulásának köszönhetően a tájékozódás nem komoly kihívás.

Elsőként a Rio Lençóis környékén található vízeséket jártam be, oda-vissza 4-5 óra alatt teljesíthető a csillagtúra. Nagyon jó dolog, hogy – ellentétben a Chapada das Mesas-szal – itt elegendő a város határáig kigyalogolni, és máris a nemzeti parkon belül találjuk magunkat. Èlveztem is minden percét az első találkozásnak.

A Cachoerinha-ösvényen keresztül értem el a kilátót, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, és belátható a nemzeti park egy része is. Az első napi túrám legtávolabbi pontja a hangulatos Primavera-vízesés volt, nagyon kellemes, frissítő fürdővel és természetes masszázzsal.

Cachoeira da Primavera

Szerencsére több lehetőség is adott a Lençóisba való visszatérésre, így hazafelé új élményekben volt részem, megismerkedtem többek között a Poço Halley természetes medencéivel, illetve a Salões de Areia Coloridas sziklakőveivel, melyek tetejéről új, látványos arcát mutatja a város.

Másnapra komolyabb túrát vállaltam be, méghozzá a kanyon torkolatánál megbújó Sossego-vízesést. Ez egy kemény, 14 km-es gyalogtúra, melynek első szakasza a Ribeirão folyó felé haladva még akár könnyűnek is nevezhető. Az út harmadánál található a helyi lakosok kedvenc kikapcsolódási helye, a Ribeirão do Meio, mely egy természetes medencefürdő, kőcsúszdával.

A második szakasz a folyóval párhuzamosan halad, a szintkülönbség miatt már közepes intenzitású gyaloglást igényel. Az igazi kihívás és adrenalinbomba az út utolsó része, véget ér ugyanis az ösvény, és innentől a folyómederben, hatalmas kövek között, egyikről a másikra ugrálva kell haladni, közben egyensúlyozni, hogy vízbe ne essünk.

Òvatosan haladtam és közben gyakran megálltam fotózni is. Páratlan élmény a masszív kanyon közepén egy hatalmas kőtömbön állni, élveztem is a kihívásokkal teli, lélegzetelállítóan szép utolsó szakaszt.

Cachoeira do Sossego

Háromnegyed óra alatt értem el a lenyűgöző Sossego-vízesést. Ez a lépcsőzetes vízesés, amelyet minden oldalról magas mederfal vesz körül, nagy és mély medencét alakított ki a kanyon torkolatánál. Félórás fürdőzés és fotózás után két óra alatt értem vissza a városba, hogy kellő módon felkészüljek a következő háromnapos kalandra, mely a nemzeti park belsejébe visz majd, egészen Vale do Capão-ig.

Egy ismerősöm már járt erre, és sok érdekes dolgot mesélt a kihívásokkal teli túráról. Izgatottan állítom össze a felszerelést, ruhákat, sátrat, matracot, feltöltöm a telefonomat, főzök előre három napra, leellenőrzöm a térképet, majd korán lefekszem, hogy időben indulhassak.

Innen látni az ösvény folytatását, de a megáradt folyó ezúttal megálljt parancsol

Reggel hatkor már talpon vagyok, úton a Ribeirão do Meio medencéihez, amit korábban már bejártam. Közel egy órás gyaloglás után érem el a folyót, amin keresztül folytadódik, folytatódna a túraösvény. Egy dolgot azonban figyelmen kívül hagytam: az előző napi intenzív eső következtében félelmetesen megáradt a folyó, hiába is keresnék gázlót, vagy bármilyen átkelési lehetőséget. Kissé csalódottan, de a magam biztonsága érdekében visszatérek szállásomra, és máris azon agyalok, hogyan juthatnék el mégis gyalogosan a Vale do Capão-ba.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.