Bár riói kalandjaim végetértek, maradtam a „Csodálatos város“ környéken és ellátogattam Petrópolisba. A hegyek között megbújó kisváros nyaranta az utolsó bra­zil császár, II. Péter kedvenc tartózkodási helye volt. Nagyon igényesen idézi fel a monarchia idejét az itt található császári múzeum, a sok-sok villa és palota. Megismerkedtem a brazil légi közlekedés úttörőjének, Santos Dumont életével és jártam a Kristálypalotánál, ahol 1888-ban Izabella császári hercegnő nevében kihirdették a rabszolga-felszabadítási törvényt.

A Rodoviária Novo Rio buszpályaudvarról óránként indulnak buszok a kb. 1,5 órányira, hegy-völgyek között fekvő hangulatos kisvárosba. Nem volt szükséges előre jegyet foglalnom, egyszerűen csak felpattantam a következő Petrópolisba tartó járatra és élveztem a szerpentines utakat a történelmi városka felé.

A Rio Negro-palota

A riói meleghez annyira hozzászoktam, hogy nem öltöztem túl magam, ezért kicsit megijedtem, mert ahogy közeledtünk a városhoz, egyre csak hűlt a levegő, végül az eső is rázendített.

Nem a városon kívül található végállomásnál szálltam le, hanem picit hamarabb, egy nagyobb elágazásál és helyi járattal mentem be a központba. Tervem az volt, hogy látogatásomat a város egyik legfontosabb látnivalójával, a Császári Múzeummal (Museu Imperial) kezdem, melyet II. Péter császár egykori nyári rezidenciájából alakítottak ki.

A Császári Múzeum

Petrópolis viszonylag fiatal város, mint ahogy neve is mutatja, I. Péter császár alapította az ezernyolcszázas évek első felében. Felesége, Habsburg–Lotaringiai Mária Leopoldina osztrák főhercegnő hívott ide német, illetve tiroli telepeseket, akiknek kultúrája, keze munkája kitörölhetetlen nyomot hagyott a mára már több mint háromszázezer lakosú városban.

Mesterséges tó, csodálatos környéken

A Cidade Imperial (“a császári város”) volt a monarchia idején az uralkodócsalád nyári tartózkodási helye, épületeivel, bájos utcáival máig hűen őrzi a császárkor emlékét. A legalább nyolcszáz méter magasan a Serra Verde hegyei közé ékelődő település klímája kitűnő, a forró nyárban is kissé hűvösebb levegőjű, a nagy meleg elől a rióiak ide húzódtak fel pihenni. II. Péter annyira megszerette a Serra Verde területét, hogy ott 1843-ban telket vásárolt, amelyen nyári rezidenciát épített.

Tudjuk, hogy ekkortájt már éltek itt németek, akik legtöbbje asztalos és kézműves volt. Komoly tapasztalatokkal rendelkeztek, hogyan lehet a zöld hegyek között élhető, hangulatos települést létrehozni.

Karácsony előtt is büszkén viseli a város a „császári“ nevet

A Nyári Palotát is a német származású, Brazíliában letelepedő Júlio Frederico Koeler tervezte. Elképzelései alapján II. Péter császár 1840 és 1845 között építtette fel a homorú, vörös és fehér homlokzatú, neoklasszikus stílusú épületet. A palota kertjéért a francia botanikus és kertész Jean Baptiste Binot felelt, aki II. Péter kérésére érkezett az országba, hogy a császár személyes irányításával tervezze meg nemcsak a palota kertjeit, hanem a városi tereket.

1940. március 29-én nyílt meg a nyári palotában berendezett múzeum, amely híven tükrözi az imperium korát és hangulatát. A 14 teremben kiállított eredeti, személyes tárgyak, értékes festmények, bútorok jórészt Rio de Janeiroból vagy a császári család más palotáiból származnak, csak az előcsarnokban található óra állt mindig itt, soha nem mozdították el a helyéről. Itt található az utolsó brazil császár csodálatos állapotban fennmaradt koronázási ruhája, és a koronázási ékszerek, melyek közül legértékesebb a 600 gyémánttal és 77 gyönggyel ékesített császári korona, valamint a jogar.

A Palacio Quitandinha, egy privát luxushotel

A múzeumban sajnos nem lehetett fényképezni, a hátizsákomat is elvették és csak a látogatás után kaptam vissza. A cipőimre a szokásos csoszogós papucsot kellett felhúzni, a palota drága márványpadlójának védelme érdekében.

A Császári Mùzeum után a Sao Pedro De Alcantara katedrálist tekintettem meg, mely az egyik leghíresebb brazil székesegyház. II. Péter császár kezdte építtetni 1884-ben, francia neogótikus stílusban, de végül csak 1925-ben készült el, amikor Brazíliában már kikiáltották a köztársaságot. Különösen megkapó az itt található császári mauzóleum, melyben II. Péter császár, felesége, Bourbon–Szicíliai Teréz császárné, és lányuk, Izabella brazil trónörökösnő és régensnő nyugszik.

A Sao Pedro De Alcantara katedrális

Pár utcával arrább található az Alexandre Gustave Eiffel mérnökirodája által tervezett, csupa vas és üveg Kristálypalota, melyet 1879-ben a párizsi Eiffel toronnyal egy időben építettek. Èrdekessége, hogy ez az első, Európában előregyártott és Brazíliában összeszerelt épület. 1884-es megnyitóján Izabella császári hercegnő is jelen volt.

Az Eiffel iroda által tervezett Kristálypalota

A palota a 19. század végén a hercegnő nagyszabású összejöveteleinek és különböző kiállításoknak adott otthont, és az évek alatt az ország egyik legfontosabb épületévé vált. Itt hirdették ki 1888-ban Izabella régensnő nevében a rabszolga-felszabadítási törvényt, amely Amerikában utolsóként törölte el a rabszolgaságot. A Kristálypalota 1938–ig történelmi múzeumként szolgált, amikor is a múzeum átköltözött a császári rezindenciába.

A Kristálypalota karácsonyi rendezvényekre készül

Petrópolis kitűnő fekvése és Rióhoz való viszonylagos közelsége miatt a császári család kedvelt nyári tartózkodási helye volt. A főnemesség és a gazdag politikusok, kereskedők pedig nyilván a császári család viszonylagos közelsége miatt választották nyári tartózkodási helyül a települést, és építteték fel itt pazar nyári rezidenciáikat. Belvárosi sétám során egymást érték a szebbnél szebb villák és paloták. Ezek közül is kiemelkedik Izabella császári hercegnő klasszicista kastélya és a Rio Negro-palota. Utóbbit és a szomszédos épületeit Rio de Janeiro tartománya 1896 februárjában vásárolta meg, hogy azok a mindenkori elnök rezidenciájaként szolgáljanak.

A Rio Negro-palota étkezője

A palota gyors regisztráció után belépő nélkül látogatható. 1903-ban vált a brazil elnökök hivatalos nyári rezidenciájává, azóta 16 elnök élt itt, közülök Getúlio Vargas, aki szabadságai nagy részét a Rio Negróban töltötte. A palotát gyakrabban használták, amíg Rio de Janeiro városa volt az ország fővárosa. A kormány székhelyének Brazíliavárosba történő áthelyezése után a Rio Negro-palota kihasználtsága számottevően csökkent, az 1970-es és 1980-as években egyáltalán nem használták, napjainkban is csak ritkán jár erre valaki a politikai elitből.

A Rio Negro-palota lépcsőháza

A Brazíliát és Rio de Janeirót jobban ismerők tudhatják, hogy létezik a városban egy Santos Dumont nevű repülőtér, mely belföldi utasforgalmat bonyolít. Kevesen tudják azonban, hogy a névadó, a francia származású Alberto Santos Dumont brazil volt és Petrópolisban is élt. Petrópolis egyik terén látható a híres ereklye, Santos Dumont “14-bis” nevű repülőgépe. Ő volt ugyanis a brazil légi közlekedés úttörője, vannak, akik egyenesen azt mondják, valójában ez a gép emelkedett először a levegőbe a világon. Az “Elbűvölő” (A Encantada) nevet viselő nyári rezidenciáján egy több szintes, nagyon igényes és izgalmas múzeum tiszteleg emlékére.

Alberto Santos-Dumont 14-bis nevű több mint százéves gépének replikája

Santos Dumont családja a 20. század elején költözött vissza Franciaországba, ahol Albertot elbűvölték a léghajók. Utasként azonnal repült eggyel, de zavarta őt annak irányíthatatlansága, így azonnal irányítható léghajók tervezésébe fogott. Igazán híressé akkor vált, amikor 1903-ban úgy kerülte meg az Eiffel tornyot, hogy a felszállás helyén szállt le.

Santos-Dumont háza ma múzeum

Nevéhez fűződik az első sorozatgyártású repülőgép is, igaz, az ötven méregdrága szerkezetből csak tizenöt kelt el. Érdekesség, hogy ő terjesztette el a férfiak között az addig női ékszernek elkönyvelt karórát: mivel repülés közben bajos volt a zsebórát előrángatni, a Cartier cég az ő számára gyártotta le az első bőrszíjas karórát.

Santos-Dumont 1903-ban megkerülte az Eiffel tornyot

Egy izgalmas, brazil humorral megspékelt film zárja le a múzeum-látogatást.

Karácsonyi strand almás rétessel

Izgalmas napot töltöttem el a varázslatos hangulatú kisvárosban, mely a mai napig megőrizte századfordulós báját. Kibuszozva a város széli pályaudvarra, gyorsan kaptam buszt vissza Rio de Janeiróba, utolsó estémet töltöm a “csodálatos városban”, mielőtt továbbutazok Ilha Grande, Paraty és Trindade felé…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.