Két évvel ezelőtt már “kipipáltam” Rio Grande do Norte legszebb strandvárosát, ezért most nem is terveztem ezt a kanyart. Valahogy mégis benéztem pár napra, és óriási meglepetésemre régi ismerőssel futottam össze. Alberto chilei illetőségű, de Paramaribóban, Suriname-ban ismerkedtünk meg tavaly januárban.

Passa e Ficától, a Pedra de Bocához legközelebb eső településtől nem volt egyszerű búcsút vennem. Motoros taxisom ugyan kirakott a központi megállóban, de busz még véletlenül se tévedt erre. Egy idő után annyira eluntam a várakozást, hogy – hangzavar ide vagy oda – lestoppoltam egy iskolabuszt. Szerencsére középiskolásokat szállított, és örömmel vittek magukkal Nova Cruzig. Egy óra múlva már a járatos buszon csücsültem Goianinha felé, ahonnan szinte gyerekjáték volt eljutnom a turistáéknál igen népszerű Pipába.

Impozáns függőleges sziklafalak a központi strandnál

Ülőhely híján éppen azon tűnődtem, hogy miért is ilyen alacsony a brazil buszok belmagassága, amikor valaki – óriási meglepetésemre – nevemen szólított. Alberto volt az, a chilei srác, akivel tavaly Suriname-ban, a paramaribói repülőtéren találkoztam. Még most is előttem van falfehér, döbbent arca, ahogy beszélgetés közben a suriname-i tengerpartokról érdeklődött, és tőlem kellett megtudnia, hogy ilyen nincsen…

Gyorsan felkaroltuk Tommal, egy itt dolgozó holland sráccal, aki Alberto mellett utazott a brazíliai Belémből jövet, és összeállítottunk neki egy ötnapos útvonaltervezetet az egyébként kedves, bár tengerparttal valóban nem rendelkező országra. Később megtudtam, a spontán tervet nemcsak elfogadta, de be is járta az útvonalat, mielőtt Trinidad és Tobago felé vette volna az irányt.

A táblahegy tetejéről ilyen lépcsők vezetnek a strandig

Azóta nem hallottam felőle, ezért most örömmel fogadtam, hogy Brazíliában végre megtalálta a tengert. Pipában telepedett le, és ha minden jól megy, rövidesen éttermet nyit a turistaközpontban.

A véletlen találkozást illő módon nagy sörözéssel ünnepeltük meg, közben jókat nosztalgiáztunk a suriname-i kalandokon, és Alberto beavatott az étteremmel és brazíliai életével kapcsolatos terveibe.

Megünnepeltük a váratlan találkozást

Nem túlzás, Pipa a homokos strandok egyik legszebbike. Mintegy 90 km-re délre található Rio Grande do Norte állam fővárosától, Nataltól. Nem mindig hívták így, többet változtatta nevét, mint egy nemzetközi kémnő.

Praia de Pipa a portugálok által szerkesztett első térképeken még Orotapiry, illetve “a fehér ember faluja” néven szerepelt, majd 1626-ban kapta az Itacoatiara nevet, mely festett sziklát jelent. A telepesek évekkel később Ponta do Cabo Verde-re keresztelték át, majd megkapta mai nevét.  A várost és környékét az Atlanti-óceán és a Guaraíras lagúna fogja közre. Ezért kapta a kerület a hangzatos Tibau do Sul vagyis “két víz között” nevet.

Egészen az 1970-es évekig csendes halászfaluként élte mindennapjait. Ekkortájt kezdődött a mai napig tartó metamorfózisa, amit a szörfösöknek és a hátizsákosoknak köszönhet. Az idelátogatók hamar beleszerettek a mesés környezetbe: kristálytiszta víz, finom, fehér homok, a különleges növényzet borította Mata Atlântica, magas, függőleges sziklák, és nem utolsósorban barátságos helyiek.

A turistaközpont négy kiépített, gyönyörű strandja mellett természetes környezetéről, annak szépségeiről is híres. A természet formálta kis medencék, a Praia dos Golfinhos delfinjei elbűvölőek, nem beszélve az impozáns, élénk színekben játszó sziklafalakról, amelyek 25-30 méter magasra emelkednek ki a parti homokból. Az állandó, relatíve erős szél és némelyik strand magas hullámai miatt Pipa kedvelt helye a (kite)szörfösöknek.

Delfinlesre készülök a Praia dos Golfinhos-on

A homokos területek kiszolgáltatottak a tengerjárásnak. A strand vízszinttől függően vagy nagyon nagy kiterjedésű vagy teljesen eltűnik, ezért a parti házak és éttermek túlnyomó része védőcölöpökön áll.

Delfineket ezúttal sajnos nem láttam, viszont apály idején mind a négy strandot végigjártam. Nagy kedvencem lett Praia das Minas, egy kevésbé látogatott, szinte elhagyatott strand, ahonnan apálykor akár Sibaúmáig is el lehet sétálni.

Chapadão de Pipa táblahegyéről nyílik a legszebb kilátás a türkizkék tengerre és a közkedvelt Praia de Amor strandra. A tábla tetején kilométereket lehet gyalogolni, itt már gyakran megjelennek a dzsipes turisták. Szerencsére ottjártamkor egyedül élvezhettem a lélegzetelállító látványt és a sétát.

A Praia de Amor apály idején

A főként fiatal hátizsákosok által kedvelt Pipában este sem áll meg az élet. A főtéren mindig történik valami, utolsó estémen a szomszédos Tibau do Sol capoeira-csoportja tartott bemutatót. Gyakoriak a reggae és forró (értsd: észak-kelet Brazília kedvenc zenéje) estek, akár minden éjszakát végig lehetne táncolni, itt nincs különbség hétköznap és hétvége között.

Estére a macskaköves utcák brazilokkal és argentínokkal telnek meg. Utóbbiak szép számmal vannak jelen, sokan keresik és találják meg szerencséjüket itt. Ahogy remélhetőleg Alberto barátom is, és Mateo, aki látogatásom végeztével egy rövid stoppolást követően felvesz és elvisz egy darabon (ezúttal autón), hogy könnyebben kaphassak újabb fuvart Natalba.

Pipa igazi turistaközpont lett, amióta a hátizsákosok felfedezték

Pipa varázslatos hely, mindenképpen megér pár napot vagy akár egy hetet is. Kis szerencsével (és több türelemmel) még delfineket is láthat, és – ha bevállalós – úszhat is velük az idelátogató…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.