Gandoca-Manzanillo – a Karib-tengerpart egyik legcsodálatosabb, valóban paradicsomi szépségű vidéke – a következő megállónk, ahol a védett természeti terület többféle biotópot foglal magába. A parkban megpróbálunk mélyebbre hatolni, azonban a mocsaras és lápos terep megálljt parancsol. A hosszabb túra ezúttal ugyan elmarad, mégis jó érzésekkel távozunk a parkból.
Cahuita elképesztő tengerpartján, és az azt körülölelő nemzeti parkon kívül is szép számban akad látnivaló Costa Rica karibi partvidékén. Ha az apró karibi falut turistás helynek tekintjük, akkor a nagyobb méretű és forgalmasabb Puerto Viejora ez legalább kétszeresen vonatkozik. Az utóbbi évtizedekben a turizmus gyors felfutásával sokat változott a korábban halászatból, kakaó-, és banántermesztésből élő település arculata, mely az elmúlt kb. 35 évben szépen kinőtte magát.
No nem sokemeletes tengerparti szállodákra kell elsősorban gondolni, bár tény, hogy sok gazdag fővárosi (és nemzetközi) befektetőt vonzott a Puerto Limón és Manzanillo közötti közel hetven km-es parti síkság. Puerto Viejo főleg a hátizsákos, fiatal turisták által kedvelt hely, hiszen rengeteg a karibi bambusz bár, étterem és szórakozóhely, melyek a nappali programok után éjszaka élnek igazán.
A pezsgő éjszakai élet kevésbé vonzott minket, így a környék megismeréséhez bázisul választott Cahuitát megtartottuk szálláshelyünknek, hogy másnap felfedezzük a Puerto Viejo és Manzanillo közötti szakaszt, illetve a Manzanillo melletti vadrezervátumot, ahol négy évvel ezelőtt egyszer már jártam.
Anno Cahuitából buszoztunk át a tőle közel húsz km-re található Puerto Viejoba, ahol kerékpárra pattanva a Llanuras del Atlántico parti síkságán biciklizve közelítettük meg a Gandoca-Manzanillo Nemzeti Vadrezervátumot.
Az élővilágban és természeti kincsekben gazdag tengerparti területen európaiként Kolumbusz Kristóf olasz felfedező járt először, aki negyedik (utolsó) újvilági expedíciója során – 1502-ben – jutott el többek között Panamába és a mostani Costa Rica délkeleti részébe. A biodiverzitásban gazdag – sok hektárnyi elsődleges esőerdőt és kiterjedt korallzátonyokat magába foglaló – öblök évszázadokkal később a kalózok kedvelt búvóhelyeként szolgáltak.

Nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem, hogy a karib rész legszebb strandjai a Cahuita és Manzanillo közötti szakaszon találhatóak.
A közeli Talamanca-hegység őslakosai a bribri indiánok voltak. Miután a 18. század végén a közönséges levesteknősök és a közönséges cserepesteknősök a gazdagabb élelemforrás és/vagy a nyugodtabb szaporodóhely reményében északabbra vándoroltak, afrikai származású csoportok érkeztek Bocas del Toroból, akik a tengerpart mentén ellátóhelyeket létesítettek. Jukka, főzőbanán, papaja, banán és más trópusi haszonnövények elültetésével tanyabokrokat építettek ki, így a 20. század elejére Cahuitában, Punta Uvában és a Manzanillo vadrezervátum belsejében egyenként kb. 30 családot számláló lakóközpontok alakultak ki. A napjainkban a karib tengerparton élő fekete népesség ősei a 19. században érkeztek ide a Karib szigetvilágból, elsősorban Jamaikából.
A Gandoca-Manzanillo érdekes természetvédelmi területe ott kezdődik, ahol a 256-os számú út a Playa Manzanillo strandjánál véget ér. Az egészen Panama határáig elnyúló nemzeti parkba – Cahuitához hasonlóan – nincsen kötelező belépőjegy, ezért belépéskor mindenki annyi támogatást ad, amennyit jónak lát. Nem volt ez mindig így, hiszen 2017-ben még belépő nélkül látogathattam az 1985-ban létrehozott természetvédelmi területet.
A rezervátum szárazföldön 50 km²-t foglal magába, míg vizes felületeinek területe 44 km². A Gandoca-Manzanillo változatos élővilágnak és élőhelynek ad otthont. Síkvidéki trópusi esőerdő, mocsaras, lápos terület és elöntéssel nem fenyegetett kevert összetételű élőhely egyaránt megtalálható itt. A partmenti vizekben pedig kiterjedt korallzátonyok alakultak ki.
A korallzátonyok és korallpadok helyett a standard programot választottuk, így első körben a szép számmal megjelent ticókkal együtt a természeti rezervátum kilátójához sétáltunk. Utóbbi mindössze húsz perc sétára található a park bejáratától. A kilátóból gyönyörű fotókat lehet készíteni az érintetlen természeti környezetről. Tervben volt, hogy teszünk egy hosszab túrát is, mely 3-4 óra vad és kihívásokkal teli természetjárás alatt elvitt volna minket a park mélyén megbújó Punta Mona tanyabokorhoz. Utóbbit az első lakóközpontok egyikeként a 20. század elején létesítették. Sajnos azonban az ingoványos és mocsaras terep, illetve az agresszívan támadó moszkítók meggátoltak minket eredeti tervünkben.
Sebaj, így is a legtöbbet hoztuk ki ebből a pár napból. Ideje lesz lassan továbbállnunk, jön a szintén karib oldalon – az ország távoli, eldugott szegletében – megbúvó Tortuguero!
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.