Nagy elvárásokkal érkezek az ország leghíresebb nemzeti parkjába, ahol az egymás hegyén-hátán tolongó tömeg miatt korábban még nem tettem tiszteletemet. Ittjártamkor – a pandémia idején – alig két tucatnyi kirándulóval futok össze, így megnyugodva és emberáradat nélkül sétálom végig az erdei ösvényeket és fotózom a park változatos állatvilágát. Újabb szép napot éltem meg, köszönöm Costa Rica!

A tengerparton található Uvitában ezúttal csak röviden időztem, hiszen 2017-ben jártam már a Csendes-óceánnal és akkor megnéztem a Marino Bellena Nemzeti Park lenyűgöző természeti csodáját, az apálykor a vízből kiemelkedő bálnafarok alakú partszakaszt. A pandémia alatt ebből a strandból és a közkedvelt El Tómbolo-ból a SINAC által működtetett védetté nyilvánított nemzeti park lett, ami a turistának annyit jelent, hogy csak belépőjegy vásárlásával látogatható a látványos partszakasz. Annak ellenére, hogy a Costa Rica-i nemzeti parkokban már egy ideje bevett szokásként a külföldi látogatók majdnem mindig a többszörösét fizetik a helyiektől elkért belépő árának, sokkal inkább az itt élő ticók (és expatok) vannak felháborodva, akik kerülik a híres helyi strandot. Ezért napi szinten inkább az Uvita és Dominical közötti – ingyenes – Playa Hermosát látogatják…

Szerencsére nincsen embertömeg.

Szabad prédára vár a mókusmajom.

Ez legyen az ő személyes küzdelmük, foglalkozzunk most a Manuel Antonio Nemzeti Parkkal, mely az egyik leghíresebb és leglátogatottabb látnivaló Costa Ricában. Ebből kifolyólag mostanáig mindig kerültem. Hiába jártam a közép-amerikai országban korábban már többször, eddig valamiért ódzkodtam a hemzsegő turistáktól, akik ismerőseim korábbi beszámolója alapján szinte egymást lökdösték odébb egy-egy állat vagy egzotikus madár fotózásakor. A tömegnyomortól a koronavírus-járvány alatt szerencsére nem kellett tartanom, sőt nagyon bíztam abban, hogy a vadon élő állatvilág a több mint fél éves szünet alatt megpihent, így kis szerencsével akár még több állatot láthatok, mint a hősidőkben.

A Manuel Antonio homokos strandjai az ország legfestőibb tengerpartjai közé tartoznak.

Iguánák napoznak.

Ennélfogva elég magasan volt a léc, főleg, hogy Latin-Amerikában a zseniális állatparadicsomok (Pantanal, Galápagos-szigetek, Pacaya Samiria, Los Guatuzos és társaik) eddig mind elkényeztettek, de hasonlóan izgalmas madár- és állatmegfigyelő helynek bizonyult a Costa Rica-i Tortuguero, La Fortuna és Cahuita is. Az 50%-os kapacitással működő Manuel Antonióba online jegyvásárlással lehetett belépőt váltani. Ezt megtettem érkezésem estéjén Queposban, a parkhoz legközelebb eső barátságos kisvárosban.

A nap első lajhárját a Playa Espadilla fáin veszem észre.

Művészkedek a szikláknál.

Az élővilág megfigyelése miatt a legjobb időpont a kora reggel, így szokásomhoz híven már nyitáskor megérkeznék a főbejárathoz. Mivel a Manuel Antoniónak nincsen külön parkolója, ezért vagy a közelben lakó leleményes helyiek udvarán parkolok (és nekik fizetek) vagy teszek pár kört és találok magamnak egy ingyenes parkolóhelyet. Inkább az utóbbit választom, ezért kicsit kések, de így is röviddel 8 óra után a park bejáratánál vagyok, ahol a SINAC munkatársai tucatnyi mobil mosdót állítottak fel. Mosom kezeimet, mérik a testhőmérsékletet, ellenőrzik a táskákat (ételt nem szabad bevinni a parkba) és a gyors procedúra után haladnék is tovább, de a vonalkód leolvasó nem működik. Sebaj, rövid fejtörés után beléphetek az egészen különlegesnek ígérkező nemzeti parkba.

Iguánából van a legtöbb.

A Punta Catedral egyik kilátójából zseniálisan megfigyelhető az Isla Olocuita.

Ahol – mondván itt a pandémia – a ticók a megfelelő fizikai távolságtartás hiánya miatt az ösvények egy részét lezárták… Hiába a koronavírus-járvány idején bevezetett sok hasznos szabály Costa Ricában, néha az az érzésem, hogy a helyiek sokszor teljesen feleslegesen túlparázzák a dolgokat, és értelmetlen döntéseket hoznak. Itt a Manuel Antonióban lezárták például a lajhár-ösvényt, a vízeséshez vezető burjánzóan zöld erdei utat és a félsziget kiszögellésében emelt kilátókat.

Nem egyszerű észrevenni a fa ágai között békésen összegömbölyödő lajhárt.

Színes szépség a part menti sziklák között.

Pont azokat az ösvényeket blokkolták a turistaforgalom elől, ahol amúgy is kevés lenne a kiránduló. Persze a strandokon nyugodtan lehet tucatjával tobzódni… No de mindegy, a korlátozó szalaggal lezárt területekre a tiltás ellenére többedmagammal belopódzkodtam, így a Punta Catedral kilátóiból élvezhettem a szomszédos kis szigetek és öblök lélegzetelállító panorámáját, láttam sok-sok majmot és a hosszú gyalogút után egy teljesen felejthető mini vízesést is.

Néptelen öböl, érintetlen természet.

A fülledt melegben csak könnyű ételeket fogyasztok.

Zsúfolt részekkel egyébként egyáltalán nem találkoztam a nap folyamán, lehettünk összesen talán pár tucatnyian a parkban. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet a Manuel Antonio akkor, amikor teltház van és több mint ötszázan járják egyszerre a gondosan kiépített turistaösvényeket. Apropó ösvények. Mivel a látogatók nagy része tico volt és inkább a mesés strandokon töltötte az időt, így magaménak tudhattam az erdei utakat, ahol szép számmal megjelentek az iguánák és a majmok. Sokáig pásztáztam haszontalanul a fákat és a leveleket, de a várva várt kígyókkal ezúttal sajnos nem találkoztam. Hiába volt lezárva a lajhárokról elnevezett ösvény, a strandok közvetlen közelében két különböző helyen is kiszúrtam egy-egy lajhárt. Nagy örömömben senkit sem zavartatva hosszú percekig figyeltem és fotóztam őket – hatalmas élmény. Az alaposan kicserélődött látogatóközönség – sokkal több helyi, mint külföldi – se volt kíváncsi arra, hogy mit fotózok. A fülledt melegben a Costa Rica-i turisták tovább pancsikoltak a kellemes hőmérsékletű vízben és henyéltek a strandon. Csak a mókusmajmok érkeztével lett egy kis élet, ekkor hangos szitkozódás közepette szaladtak ki a partra a hátizsákjaikra nem figyelő strandolók.

A Punta Catedral kiszögellésénél csuklyásmajmok tucatjaiba futok bele.

Ezzel a jófejjel kifelé menet találkozok.

Miután részletesen körbejártam a park legális (és illegális) turistaútjait, egy rövid fürdőzés erejéig én is kihasználom az óceán előnyeit és megmártózok a kellemes vízben. Pont annyi időt töltök a tengerben, hogy a kijáratnál még búcsúzásképpen szembefussak egy szarvassal. A nagymértékű állatsűrűség és a kivételesen változatos élővilág ugyan elmaradt a várakozástól, de ennek ellenére teljesen élvezhető volt a mai nap. Továbbra is maradok Quepos közelében, holnap újabb állatok jönnek, ezúttal sokkal kisebbek…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.