A civilizációba visszatérve az Európában egyre jobban terjedő koronavírus miatt sajnos programot módosítunk. Így is marad időnk a Costa Rica-i főváros környékének látnivalóira. Tiszta időben élvezzük az Irazú-vulkán szépségét, majd ellátogatunk az ország legnagyobb régészeti parkjába. A nap zárásaként megnézzük a ticók egyik legrégebbi templomát, és az ország egykori fővárosát, Cartagót.

Hiába hagyjuk el Tortuguerot az elmúlt napok élményeitől teljesen feltöltődve, Európából sajnos nyugtalanító híreket kapunk. A 2019 végén Kínában azonosításra került koronavírus kezd egyre jobban elterjedni Európában. Amíg a járvány első regisztrált magyarországi esetét pár napja jelentették be, addig Spanyolországban és Olaszországban egyre durvábbnak tűnik az egészségügyi helyzet. Olyannyira, hogy a két mediterrán országban folyamatosan nő a napi esetek és halálozások száma. Annak ellenére, hogy Costa Ricában (és Latin-Amerikában) semmi jelét nem látjuk a koronavírusnak, elgondolkodtat mindkettőnket, hogy a márciusi menetrendjéből egyre több légitársaság törölt európai járatot.

Háromezer méter felett sokkal izgalmasabb a növényzet.

A hosszú úton San Joséba így már nem a Costa RIca-i utazásunk az első számú téma, Béla erősen elgondolkodik az idő előtti hazautazáson, majd gyorsan döntést is hoz. Abban bízva, hogy a hétvégén – ma péntek van – semmi nem fog radikálisan változni, folytatjuk a tervezett programot, és megnézzük a San José környéki látnivalókat. Béla fájó szívvel ugyan, de lemond a túra folytatásáról, módosítja a repülőjegyeit és a jövő hét elején hazarepül.

San Joséban a kevés szép épület közül csak néhány emelkedik ki.

Az újratervezett visszautazás miatt így összesen két napunk maradt, amit elég intenzíven és kreatívan próbálunk eltölteni, hiszen San José környékén van mit megnézni. Itt nem kifejezetten az ország unalmas fővárosára gondolok, mely eddig sohasem hagyott mély nyomot bennem. Sok latin-amerikai fővárossal ellentétben San José igazából nem egy nagy durranás. Az évek alatt – Francia Guyana és Venezuela kivételével – jártam az összes latin-amerikai ország fővárosában és míg Dél-Amerikában élveztem a nagyvárosokat, addig Közép-Amerikában Mexikóváros és a kozmopolita Panamaváros kivételével egyik fővárosban se töltenék el két napnál hosszabb időt.

San José nem a világ közepe.

A gyors autóbérlés kivételével nem is időztünk sokat San Joséban, inkább nekikezdtünk az előttünk álló két hosszú napnak. Apropó bérelt autó: Latin-Amerikában hiába használom előszeretettel a tömegközlekedést, a bérelt autónak hatalmas előnye van. Főleg egy olyan országban, mint Costa Rica, ahol a távolságot tekintve hiába fekszenek közel egymáshoz a látnivalók, autó híján helyi buszokkal közlekedve lényegesen több időt venne igénybe az a program, amit mi most két nap alatt ledarálunk.

Az Irazú felé megállunk fotózni a Potrero kilátónál.

Az Irazú-vulkán egyik parazitakrátere.

A San José környéki látnivalók közül elsőként az Irazú-vulkánt célozzuk meg, mely az ország legmagasabb aktív tűzhányója. A ticók jó pár éve megváltoztatták a nemzeti park látogatási rendjét. Míg korábban elég volt felautózni az Irazú-vulkán tetejéhez, és a park főbejáratánál érkezéskor megváltani a belépőjegyet, addig most csak előzetes internetes jegyvásárlással engednek be. Hogy az új szabály miért látogatóbarátabb, azt talán még a SINAC munkatársai se tudják megmondani. Arra a kérdésre se kaptam érdemleges választ, hogy érvényes belépőjegy birtokában, miért is kell külön fizetni a parkolásért… Vitatkozni nem lett volna semmi értelme, főleg, hogy olyan ritka pillanatok egyikét élhettük át a vulkánnal, amikor hétágra sütött a nap. Kihasználtuk a jó időt, így végre készültek ködmentes fotók a rétegvulkán csúcsáról és annak parazitakrátereiről. A legjobban azt sajnáltam, hogy a kráter-tó színe nagyot változott, már nem olyan szép türkiz, mint a korábbi látogatások során.

Sok víz most nincsen a kráter-tóban.

Csúcsfotó a kráter peremén.

A Guayabo Nemzeti Emlékművet korábban nem ismertem, így az ősi romokhoz nekem is most volt először szerencsém. A Guayabo az ország legnagyobb és legjelentősebb régészeti lelőhelye, mely nem igazán szerepel a főleg a biológiai sokféleség, a gazdag növény- és állatvilág, és meseszép tengerpartok miatt Costa Ricába érkező utazók terveiben. Pedig megér legalább egy órás sétát a Volcan Turrialba lábánál megbújó látványos régészeti park. Hiába használtam navigációt, nem volt egyszerű megtalálni a köderdők mélyén eldugott lelőhelyet. A végtelennek tűnő, sok kis kanyarral tűzdelt szerpentinen eléggé megdolgoztatott a vezetés. Annál nagyobb lett az örömünk, amikor a helyi parkőrtől megtudtuk, hogy a bejárat közelében egy jófej lajhár éppen az egyik fa lombkoronáján pihen.

Guayabo legizgalmasabb lelete jaguárt és kajmánt ábrázol.

A rejtélyes ásatási helyszínt az 1800-as évek elején helyi farmerek fedezték fel. A romváros első tudományos feltárása csak a 19. század utolsó évtizedeiben kezdődött, majd az ásatási munkálatok az 1960-as években folytatódtak. Az exkaváció során a régészek megtalálták a prekolumbiánus város feltárt épületeinek maradványait. A falalapok mellett kövekre és sziklák lapos oldalára vésett sziklarajzokra, kősírokra, és egy gondosan kiépített csatornahálózatra bukkantak. A lelőhely nagy részét kör alakú kőhalmok alkotják, amelyekre nádfedeles kúpos alakú faépítmények épülhettek. A régészeti leletek alapján Guayabo lakóiról sok mindent nem tudtak meg a kutatók. A régészek becslése szerint a város fénykorában – i.sz. 1000 és 1400 között – kb. 10.000 ember élhetett itt. A kutatócsoportok a felszínre került leletanyagok és a kutatási eredmények ellenére a mai napig bizonytalanok abban, hogy miért hagyták el a várost annak lakói kb. egy évszázaddal a spanyolok érkezése előtt.

Az egykori civilizáció a köderdők mélyén élt.

A legszebb látképet a kilátóból éljük meg.

Mielőtt visszatértünk volna San Joséba, a visszaúton volt még két fontos megállónk. Az Orosí-völgyben fekvő Ujarrás esszenciális történelmi helyszín, itt található az ország egyik legrégebbi temploma. Az Iglesia de Nuestra Señora de la Limpia Concepción nevet viselő templomot 1575 és 1580 között a spanyol gyarmatosítók építették. Egy helyi legenda szerint a Szűzanya festményét egy ládában találta meg egy huetar indián őslakos. A falu lakossága hosszabb elmélkedés után úgy döntött, hogy a szokatlan Szűz Mária-jelenés emlékére a láda eredeti helyén szentélyt hoz létre. Létezik egy olyan szóbeszéd is, mely szerint 1666-ban, amikor a walesi kalóz Henry Morgan megtámadta a falut, a “völgyek királynőjének” is nevezett Szűz Mária állítólagos megjelenésével utóbbi sikeresen visszaverte a támadást. 1833-ban egy a falut részben elpusztító hatalmas áradás következtében a kormány a lakosságot biztonságosabb helyre költöztette. Így alapították meg a sok csapadék és a himlő által csúnyán megtizedelt helyiek Llanos de Santa Lucía közelében Paraíso települését.

Ujarrás falu határában meglátogatjuk az ország legöregebb templomát.

Ezzel a mókussal falatozás közben futunk össze Ujarrás romkertjében.

Tudtad, hogy Costa Rica fővárosát nem mindig San Josénak hívták? A várostól keletre található Cartago 1574 és 1824 között volt az ország fővárosa. 1823-ban a hatalomra kerülő republikánusok megvonták ezt a tisztséget az ország legrégebbi településétől és döntést hoztak a főváros áthelyezéséről. Míg Cartago csatlakozni szeretett volna a Mexikói Birodalomhoz, addig San José és a szomszédos Alajuela a függetlenné válást támogatta. A republikánusok nyerték az Ochomongo csatát és így a fővárost Cartagóból San José-ba költöztették.

A földrengés után nem sok maradt az egykori parókiából.

Cartago már régen nem viseli történelmi nyomait, hiszen gyarmati jellegű épületeinek nagy része pusztító földrengések áldozata lett, míg a közeli Irazú-vulkán rendszeres aktivitása miatt többször hamuval lepte el a várost. Két rendkívül érdekes látnivaló miatt mi azért megálltunk az egykori fővárosban és egyáltalán nem bántuk meg. Az egyik a zarándokok nagy méretű szent bazilikája, a Nuestra Señora de los Ángeles, melyet egy 20. század eleji nagy földrengés ugyan elpusztított, de azt a hivők nagy örömére az évtizedek alatt sikerült felújítani. Nem úgy, mint a román stílusú Parroquia de Santiago Apóstol plébániatemplom romjait, melyet a 19. század közepén kezdtek el építeni, és az 1910-es földrengés után meghagytak befejezetlen állapotban.

A szent bazilikát legalább egyszer minden hívő ticó felkeresi.

Végre szép időben mutatja meg magát a vulkán.

Az Irazú-vulkánt gyönyörű napsütésben éltük meg, vajon kitart a jó idő, és holnap is szerencsénk lesz a Poásnál?!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.