2016 után ismét eljutottam a kellemes klímájú Mincába, ahonnan hétórás gyalogtúrát tettem a Sierra Nevada de Santa Marta misztikus köderdejében. A természetfotózásra és madármegfigyelésre is kiváló trópusi esőerdőt imádtam, a Paso del Mango gyalogtúra pedig teljesen kárpótolt a Tayrona Nemzeti Parkban ért csalódásokért.

Karib-tengeri hosszú hétvégém során kalandozásaimat Kolumbia egyik leghíresebb természeti célállomásán, a Tayrona Nemzeti Parkban kezdtem el. A túlzsúfolt park se nekem, se Javier barátomnak nem jött be, így mindketten kissé csalódottan tértünk vissza a nagyváros külső lakóövezetében található Rodadero strand melletti szállásunkra.

Minca érintetlen köderdejében gyalogtúrával töltöm a vasárnapomat.

Kolumbiai ismerősöm nem kifejezetten túrázós típus, így ő másnap Palomino kellemes hangulatú tengerpartjához utazott, hogy megismerje a turisták által az utóbbi években igazán felkapott települést. A várható strandélményekről ezúttal lemondva, én inkább a közel 700 méter magasságban fekvő Minca falujába látogattam el.

A túra elején – a hegyi falu határában – rengeteg a festőien szép bambuszerdő.

A turisták által közkedvelt Santa Marta közeli kis hegyi településre negyedóránként indulnak gyűjtőtaxik Santa Marta piacától. Az érezhetően hűvösebb klímájú Minca pár éve került fel a hátizsákosok térképére. A környéken található esőerdő, vízesés, kakaó- és kávéfarm, milliónyi színes pillangó és rengeteg madár. A természet szépsége és a várható páratlan madárvilág azonnal levett a lábamról, tudtam, hogy Minca csodálatos élővilága biztosan nem okoz majd csalódást.

A köderdőben sétálva tiszta időben egészen Santa Martáig és a Karib-tengerig elláthatunk.

2016 után jó volt újra itt lenni. A változatos természeti környezetben található település rengeteg érdekes és izgalmas dolgot kínál az idelátogatónak. Sokan az egyik dombon található hostel udvarán a völgy felé kifeszített óriási háló miatt érkeznek, hogy ott naplementekor pózolva Insta-fotókat készítsenek. A luxuskörnyezetben való tökéletes pózolás nagyon messze áll tőlem, így én ezúttal is kizárólag a túrázás és a madárles felé vettem az irányt.

Eső utáni gyönyörű és buja-zöld növényzet.

Három évvel ezelőtt eljutottam a Marinka vízeséshez és bejártam a Los Pinos túraútvonalát, ezúttal egy még hosszabb és nehezebb gyalogtúrára vállalkoztam. A Paso del Mango a helyi indián közösségek öszvérútja, mely keskeny, kiépítetlen hegyi ösvényeken Mincából egészen Bonda településéig vezet.

Nincsen szép köderdő hatalmas köd nélkül.

Hogy mennyire változott meg Minca 2016 óta, azt nem tudom pontosan megmondani. Amint beértem a településre, rögtön ráálltam a falu határából induló erdei ösvényre és már az árnyékos erdőben találtam magam.

A bambuszerdők mellett megjelennek a hegyi zúgók is. Zseniális forrás egy kis lehűlésre és vízpótlásra.

Leírhatatlan a látvány amit az érintetlen természet nyújt. Pillanatok alatt egy másik világban találtam magam. Amíg Minca belvárosában rengeteg turistát láttam, addig a kis hegyi települést és a Paso del Mangot összekötő túraúton csak helyiekkel találkoztam, akik a mesés öszvérutat a környező hegyek gazdaságaiból származó kávé és kakaó összegyűjtésére használjak.

Változatos élővilág, sokszínű vidék. Minca esőerdeje sokkal izgalmasabb, mint a Tayrona Nemzeti Park.

A ritkán használt hepehupás ösvény világosan, jól ki van táblázva, így az előrejutás relatíve könnyű. Az enyhén tekergő túraút a kezdeti részen folyamatosan emelkedett. Kilencszáz méter magasságban értem el azokat a fincákat, ahol a trópusi területek termékeny talaja és a nagy és egyenletes csapadékmennyiség biztosítja a tökéletes feltételeket a kávécserjék fejlődéséhez.

A trópusi környezetben ideálisak a körülmények kávétermesztésre.

A haciendákat elhagyva – az esőerdő által gyakran benőtt ösvényen – magasabbra merészkedtem, pár órán belül már a keskeny hegygerincen túráztam. A magas páratartalom miatt ömlött rólam a víz. Egyáltalán nem bántam, hiszen a panoráma egészen fenséges volt, így ezt a napot sokkal jobban élveztem, mint korábban a Tayronát. A túrautat jelző táblák a völgybe való ereszkedés közben elfogytak. Egy tisztásra érve helyiektől kértem útbaigazítást. Hiába követtem az instrukciókat, eltévedtem és csak a mély dzsungelből kitörve találtam meg a helyes ösvényt.

Érintetlen táj és tiszta környezet zuhataggal.

A völgyben egy kis folyó, a Río Manzanares csörgedezett. Egy Bogotá mellől idetelepült pár organikus gazdálkodásra áttérve kávéfarmot üzemeltet és megpróbál mindentől elzárva – meghitt körülmények között – a semmi közepén élni és dolgozni. Szimpatikusak, pár szót váltok velük, de haladok tovább, innen már nincsen messze Bonda. A gyors folyású folyó biztosította az izgalmakat. Az út hol a Manzanares egyik, hol a másik felén vezetett, így hátizsákommal a hátamon többször is át kellett kelnem rajta.

Vadon termő banán a sűrű dzsungel közepén.

A küldetést teljesítettem, így jöhetett az utolsó, már szinte teljesen sík szakasz. Paso del Mangot elérve megjelentek a civilizáció első jelei. Itt már rengeteg volt a motoros, többen egy vízesés által kialakított természetes medencénél töltötték az időt. Sokan voltak és hangosak, így inkább továbbmentem, hogy mihamarabb elérjem a kívánt célt, Bonda települését.

Paso del Mangoban, viszonylag zavartalan természeti területen, jól működik az ökoturizmus.

Kissé fáradtan, de élményekben gazdagon értem el a főutat, ahonnan két helyi busszal tértem vissza Santa Martába. Javierrel hamarosan visszarepülök Bogotába, hogy újabb hétvégi kirándulásokat szervezzünk.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.