Gyorsan eltelt az egy hónap pihenőm Bogotá mellett, így újra nekiindultam. Hova is mehettem volna elsőként máshová, mint magashegyi túrázni Kolumbia legszebb hegyvidékének tartott Sierra Nevada del Cocuy Nemzeti Parkjába?! A varázslatos és magával ragadó paramó vidék, az Andok égbetörő sziklatornyai és az 5.000 méter fölötti gleccserek már az első napon teljesen belopták magukat a szívembe. Úgy érzem, megtaláltam az ország egyik legszebb környékét és a legkedvesebb embereket.

A nagyon hangulatos, gyönyörűen karbantartott andoki település, El Cocuy, Kolumbia Boyacá régiójában található, kb. másfél órára a Nemzeti Park bejáratától. Utazásomat éjszakai buszjárattal terveztem, azonban hiába jártam többször is Bogotá buszpályaudvarán, elővételben nem tudtam jegyet váltani az egyetlen éjszaka közlekedő járatra.

Indulásom estéjén szerencsére nem volt probléma a direkt jegyvásárlás, annál inkább a helyi logisztika előre történő teljes megszervezése… Az évek alatt ugyanis sok minden változott a Nemzeti Parkban. Korábban helyi hegyivezető nélkül lehetett trekkingelni és hegycsúcsokat célba venni, illetve lehetséges volt az ötnapos, ötven km hosszú túra alatt sátrazni…

…mára már kötelező a helyi túravezető és a többnapos túra helyett három egynapos magashegyi túrát tehet az idelátogató. Ezek egyike az oda-vissza közel 14 km hosszú Ritacuba (Ritak U’wa) trek, mely 4000 méterről indulva egészen a gleccser lábáig, majdnem 5000 méterig visz.

Utazásom megszervezésében jelentős szerepet játszott az El Caminante vendégházat igazgató helyi guide Marta, aki felajánlotta, hogy a túra előtt megszállhatok egyszerű panziójában és ezen felül még segít túratársakat is toborozni. Magashegyi környezetben szeretek egyedül vagy egy társsal közösen túrázni, itt azonban nem bántam, hogy többedmagammal járjam végig a három lehetséges túraútvonalat. Miért is volt szükség erre?

Túratársakkal együtt ugyanis elosztható a túravezetői díj, mely naponta 140.000 COP, azaz kb. 43 USD. A nemzeti park szabályzata szerint egy hegyivezető maximum öt túrázót vezethet, így örömmel vettem tudomásul, hogy megoszthatom másokkal a kötelező díjat.

Az El Cocuyba tartó buszon gyorsan kiszúrtam két másik külföldit, a belga Louiset és Gillest. Egymás mögött ültünk a buszon, így gyorsan szóba elegyedtünk. Kis egyeztetés után kiderült, hogy mindketten belga cserediákok és ugyanoda tartanak mint én. Kolumbiai ismerőseik ajánlására ők is az én kontaktommal, Martával vették fel a kapcsolatot, szintén nála szállnak meg és vele terveznek majd túrázni.

Elsőre minden tökéletesnek tűnt, azonban indulás előtt kiderült, hogy aktuális buszunk végcélja nem El Cocuy, hanem egy másik település kb. 30 km-rel korábban… A busztársaság alkalmazottjánál és a sofőrnél mindhárman azonnal meglobogtattuk El Cocuyba szóló menetjegyünket, így tíz perces várakozás és telefonálgatás után sofőrünk megígérte, hogy szerez nekünk fuvart az utolsó szakaszra…

A Kis-Patagóniának is nevezett nemzeti parkot az elmúlt évtizedben tisztítottak meg a gerilláktól, majd évekkel később az itt élő Uwa népcsoport jelentős nyomására be is zárták. Újbóli megnyitása után derült ki a túrázók számára, hogy három túraútvonalra korlátozzák a látogatást és számos új szabályt is bevezetnek.

A park területére történő belépés előtt mindenkinek regisztrálnia kell az egyik helyi irodánál, meg kell adni a hegyivezető nevét, elérhetőségét és kötelező balesetbiztosítást is kötni.

Továbbá megtudtuk, hogy a nemzeti parkon belül nem engedélyezett a lovak és öszvérek használata. Utóbbi szabályt a paramo-növényzet egyik meghatározó eleme, a frailejón védelme miatt hozták. Egyes vélemények szerint ugyanis a frailejón a Föld legsérülékenyebb növénytársulásai közé tartozik.

Mi is az a frailejón? A frailejón Dél-Amerika trópusi magashegységeinek paramó vidékén megtalálható jellegzetes növénytársulása. Főleg az Andok északi részének havasi rétjein nő olyan helyeken, amelyeken a csapadék eléri az évi 1000 mm-t.

A szükséges dokumentumok beszerzése, igazolása és a külön balesetbiztosítás megkötése után nem volt más hátra mint megszervezni, hogy milyen sorrendben vágjunk neki az egynapos túráknak és ki vezet majd minket. Louise és Gilles egy akklimatizációs nap beiktatása mellett döntöttek, hogy a szervezetük fokozatosan szokjon hozzá a magashegyi levegőhöz.

Továbbá belga útitársaim úgy határoztak, hogy kihagyják a legnehezebbnek ígérkező túrát, a Ritacubát. Nagyon gyorsan megállapodtunk, hogy a másik kettő magashegyi trekkinget Marta vezetésével együtt teljesítjük.

A Ritacuba treknek így egyedül vágtam neki, pontosabban a Yamit nevet viselő helyi vezetőmmel. A logisztikában akadt még egy apróság, megszervezni, hogy El Cocuyból eljussak a túra kezdőpontjához, illetve a trek után következő szállásomra, a La Esperanza haciendához, oda, ahonnan elvileg a másik két túraútvonal indul. Yamittal így korán reggel találkoztam és a sátorral, hálózsákkal, élelemmel megpakolt zsákommal a hátamon – vezetőm motorjával – nekivágtunk egy közel 20 km-es hepehupás szakasznak, hogy Güicán település érintésével eljussunk a túra kiindulópontjához, a park legészakibb részéhez.

Amióta hivatalosan is újranyitották a Sierra Nevada Del Cocuyt, azóta tilos a hóvonal elérése. Azért vannak kivételek. A mellékelt fényképen éppen a kolumbiai Caracol hírtelevízió stábja gyalogol helyi hegyivezetővel, hogy megtalálják a legalkalmasabb helyszínt a forgatáshoz.

Vezetőm Yamit közönyösen és unottan várja, hogy jól kiörömködjem magam és rendesen végigfotózzak mindent.

A Sierra Nevada Del Cocuy területén 5.000 méter feletti csúcsból összesen tizenöt van, közülük az egyik a Ritacuba gleccser. Aktuális trekkingtúrám során vezetőmmel egészen a gleccser lábáig jutottunk, ahonnan tiszta környezetben, teljesen testközelből fotózhattam a Ritacuba havas hegyoldalát és égbetörő, jeges csúcsát. Rendkívül felemelő élmény volt!

Büszkén pózolok a Nemzeti Park legmagasabban látogatható pontján, közel 5.000 méteren!

A megszokott úton, a frailejónok völgyén keresztül értünk vissza a gyalogtúra kiindulópontjához, ahonnan Yamit – újra teli zsákommal a hátamon – elfuvarozott motorjával a La Esperanza vendégházhoz. Gyors sátorállítás és egy nagy tányér forró leves elfogyasztása után időben nyugovóra tértem. Holnap már hajnalban találkozom belga túratársaimmal és Martával, hogy közösen vágjunk neki az újabb magashegyi kalandnak!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.