Időtépázta erődök és nemzeti parkok után megnéztük Panamaváros lakosainak kedvenc tengerpartját, majd elkirándultunk az Anton-völgybe, ahol meseszép környezetben sziklarajzokkal és vízesésekkel ismerkedtünk. Boquete előtt Boca Chica halászfalujában töltődtünk fel.

Panamaváros valószínűleg Közép-Amerika legizgalmasabb fővárosa. Annak ellenére, hogy a vibráló metropolisz a Csendes-óceán partjára épült, van azonban egy komoly hiányossága: hiányzik a homokos tengerpart, ahol rendesen fürödni lehetne. A hatalmas forróságban és a túl magas páratartalomban jól esett volna az itt töltött napokon egy délutáni fürdőzés. Mivel Béla barátom a zord európai télből érkezett Panamába, így nem volt kérdés, hogy utolsó Panamaváros környékén töltött napunkon merre induljunk el.

Boca Chica környékével gyorsan megbarátkozik az európai télből érkező Béla.

Szerencsére még egy napig volt bérelt autónk, így Latin-Amerika lüktető központját már reggel elhagytuk, hogy felkeressük a panamavárosiak kedvenc hétvégi üdülőfaluját, Punta Chamét. Előtte sokáig töprengtünk azon, hogy ne inkább Santa Catalina és a világörökségek listáján 2005 óta szereplő Coiba szigete legyen a következő célpontunk, de lévén egyikünk se búvárkodik, így inkább az autókölcsönzés időtartamának meghosszabbítása mellett döntöttünk. A kirándulás után nyugodt szívvel mondhatom, hogy elhatározásunkat nem bántuk meg.

Punta Chame felé haladva több helyen megállunk, hogy ilyen szép érintetlen partszakaszokat fotózzunk.

Punta Chame száz km-re található a panamai fővárostól. Bejuco települése előtt kell a Davidba vezető 1-es számú főútról lekanyarodni. Innen már egyenes út vezet a messze benyúló félsziget csücskébe. A hétköznap teljesen csendesnek mutatkozó halászfalu állítólag tele van exkluzív resortokkal, melyek optimálisan kiszolgálják Panamaváros elitjének rendkívül magas igényeit. Szerencsére a tengerparton nyoma sincsen a luxusnak, olyan puritán a strandszakasz, amilyennek sok évvel ezelőtt Brazíliában megismertem és megszerettem.

Zseniális a madárvilág, kattognak is a gépeink.

Pár lovagló turistán kívül miénk az egész tengerpart.

Nincsenek fekvőágyak, napernyők, koktélbárok és tengerparti árusok, csak egyszerű halászokkal találkoztunk, akik a hajnali horgászat után kezdetleges bárkáikat rendezgették. Van viszont rengeteg madár. Jól esik megfigyelni és fotózni őket. Amíg kollégám a tengerparton henyél, addig felfedezem a hosszú strandszakaszt. Az idő már délre jár, amikor úgy döntünk, hogy továbbállunk.

A tengerparton helyi halászok javítgatják a hálójukat.

A ceviche panameño nem olyan finom, mint Peruban, de oltja az éhséget.

A nyugodt vízű strand után egy vadregényes völgybe tartunk. A geológusok kutatásai szerint az El Valle de Antón helyén kb. 300 ezer évvel ezelőtt egy hatalmas tűzhányó állt, mely egy robbanásos vulkánkitörés során beomlott. Nos, a település a vulkán maga mögött hagyott, és teljesen átformált nagy méretű kalderájában található.

El Valle de Antón települése egy ősi kalderában található.

Az Anton-völgyben megnézzük a Chorro las Mozas vízesését.

Ez már így is izgalmasan hangzik, gondoltuk. Még nagyobb lett az örömünk, amikor kiderült, hogy számos vízesés mellett a “La India Dormida” (az alvó indián) ösvényén 8000 éves petroglifákkal is találkozhatunk. Túránk során ezt a nem mindennapi területet is megismerjük. A tanulmány tárgyát képező különleges sziklaábrázolások a helyiek szerint El Valle de Antón történetét mesélik el. Az uralkodó régészeti vélemény inkább az, hogy a festett sziklák szüreti naptárt ábrázolnak, mások váltig állítják, hogy a petroglifák kereskedelmi térképként működtek.

Prekolumbián sziklarajzokat veszünk szemügyre a Piedra Pintada petroglifáinál.

A “La India Dormida” név egy helyi legendából származik, mely szerint Urracá – Panama bátor vezetője – lánya Flor de Aire beleszeretett egy spanyol konkvisztádorba, aki megpróbálta leigázni az itt élő őslakosokat. Az elfogadhatatlan szerelemért Urracá megvetette a lányát, aki mély szomorúságában a környékbeli hegyekbe menekült, ahol belehalt a bánatba. Az együttérző hegyek a szomorú szerelmes történet emlékének állandósítása érdekében lemásolták a lány alakját. Az igaz szerelmet szimbolizáló sziluettet láthatják azok a kirándulók, akik a “La India Dormida” ösvényein túráznak. A szemerkélő eső miatt mi most nem találkoztunk a legendás Flor de Aire árnyképével. Majd talán legközelebb, ha visszatérünk az Anton-völgybe, és felmászunk a kráter peremére.

Az “alvó indián” egyik mini zuhatagánál fordulunk vissza.

Visszafelé menet meg kellett küzdenünk egy új kihívással. Hiába nincsen egy milliós Panamaváros lakossága, az Amerikák hídja számunkra teljesen érthetetlen okból történő lezárása, és a lezárás jelzésének hiányossága miatt hatalmas forgalmi dugóba kerültünk. Megelégelve a várakozást a helyi taxisok segítségét kértem, akik azt javasolták, hogy a 2004-ben átadott Centenáriumi híd felé kerüljek. Ez mind szép és jó, de a megannyi szerteágazó út közül vajon melyik is lesz a helyes a Puente Centenario irányába?! A navigáció folyamatosan újratervezte az útvonalat, így arra nem bízhattuk magunkat. Ekkor az egyik taxisnak remek ötlete támadt. Azt javasolta, hogy kövessünk egy járatos buszt. Azok 95%-a ugyanis az Albrook Mall hatalmas bevásárlóközpontjához tart, ahonnan szállásunk már nincsen messze.

Az Isla Saino egyik kiszögelléséről jó képeket lehet lőni.

A késő esti autós kaland után egyáltalán nem bántam, hogy másnap buszra szálltunk. Megkezdtük az utazást Costa Rica irányába, volt még hét napunk, hogy elhagyjuk az országot, és várt ránk Boca Chica, Boquete és Bocas del Toro.

Kevesen ismerik Boca Chica környékét, pedig zseniális hely.

Boca Chica egy – a legtöbb utazó számára ismeretlen – picike halászfalu Panama csendes-óceáni partvidékén, mely elsősorban a Chiriquí-öböl és a szomszédos Boca Brava-sziget „előkertjeként” szolgál. Az igazat megvallva mi sem töltöttünk sok időt a Pedregal folyó torkolatánál megbújó kis településen. Sokkal izgalmasabb volt a folyó túloldalán található idilli Boca Brava-sziget és az Isla Saino felfedezése. Az öböl védte és homokkal borított strandok mentesek a hullámoktól, a széltől és az áramlásoktól, így a festői szépségű szigeteken zavartalan környezetben pihentünk.

Hétköznap lévén teljesen privát strandoknak örülhetünk.

Az idilli szigeteket hamarosan köderdőkre cseréljük.

Ránk is fért a pihenés, hiszen rövidesen továbbindulunk Boquetébe, hogy nagyokat túrázzunk, és megismerkedjünk a köderdők élővilágával…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.