Paraguayba elkirándulva öt év után újra a világ egyik legnagyobb teljesítményű vízerőmű gátjánál jártam, majd megnéztem a Saltos del Monday – mára kifejezetten turistássá vált – zuhatagát.

2015-ben úgy jutottam el Paraguayba, hogy felhasználtam a maximum 90 napos tartózkodásra szóló turista vízumot Brazíliában és valamerre el kellett hagynom kedvenc országomat. Ekkor São Paulo-ban tartózkodtam, nyelviskolába jártam és gőzerővel tanultam a portugált, hogy pályázni tudjak egy kézilabdás állásra a 2016-os riói olimpián. A nyelvgyakorlás miatt fontos lett volna Brazíliában maradnom, azonban a brazil rendőrség (Polícia Federal) hajthatatlan volt. Többszöri próbálkozás után sem tudtam meghosszabbítani az egyszerű turista vízumomat, így Foz do Iguaçu-n keresztül hagytam el Brazíliát, amit végül egyáltalán nem bántam meg.

Hatalmas élmény lenne a Monday folyó 45 méter magas és 120 méter széles vízesése, ha nem árasztanák el ezt a zuhatagot is a hármashatár mindegyik oldaláról érkező turistabuszok.

Közel négy izgalmas hetet töltöttem el Dél-Amerika turisták által legkevésbé látogatott országában és egy évvel később az olimpiai munka is összejött. Ezúttal önszántamból és csak egy napra érkeztem Paraguayba, hogy ismét megnézzem a mérnöki kreativitás bravúrjaként számontartott Itaipú vízerőművet és az azóta sokkal turistásabbá vált Saltos del Monday vízesést.

Amíg évekkel ezelőtt még meghitt körülmények között fél tucat másik látogatóval együtt ismertem meg a Saltos del Monday zuhatagot, addigra mára sajnos teljesen ellepik a turisták a korábban – a szomszédos Iguazú miatt – évtizedeken keresztül feledésbe merült vízesést.

A Paraná folyó partján található Ciudad del Este a világ harmadik legjelentősebb kereskedelmi központja. A transzatlanti esőerdő kiirtása során az 1950-es évek végén alapított vásárváros Paraguay vámszabad területe. 

Ciudad del Este ezernyi plázájában mindenféle alkohol, ruházati termék és elektronikai eszköz az eredeti árnál jóval kedvezőbben beszerezhető, mint a két nagy szomszédban. Az áruk kiadására gyakran órákat kell várni.

A jelentősen megnövekedett villamosenergia igény miatt létesült Itaipú Binacional egy hatalmas betonmonstrum-installáció a 4000 km hosszú Paraná folyó brazil-paraguayi határszakaszán. A közel nyolc kilométer hosszú és 196 méter magas gigantikus – több millió tonna beton felhasználásával épített – gát a Paraná folyó vízét hasznosítja.

A 2015-ös élményekhez képest, amikor hármunkat egyedüli látogatóként külön busszal és saját vezetővel vittek körbe, mára sok minden megváltozott a hatalmas vízerőműnél. Az Itaipú látogatóközpontja teljesen új helyre került. Az újratervezett gigantikus épület mellett nagyméretű parkoló várja az érdeklődőket, akiket az erőmű saját modern nagybuszaival visz körbe.

A húsz darab, egyenként tizenhat méter átmérőjű 700 m3 /s víznyelésű, 700 MW-os Francis-turbina energiatermelésén Paraguay és Brazília fele-fele arányban osztozik. A villamosenergia 27 millió háztartás áramszükségletét fedezi.

A Paraná folyó brazil-paraguayi határszakaszán épült monumentális Itaipú vízerőmű évente 90 ezer gigawattnyi energiát termel, ami fedezi Brazília energiaszükségletének 17%-át, Paraguayénak pedig 75%-át.

A mai napig tisztán emlékszem, hogy 2015-ben mekkora élmény volt az Iguazú helyett körbejárt Saltos del Monday vízesés. Csodálatos napsütéses időben látogattam el a hegy oldalában húzódó, szédítő katlanhoz, ahol legalább egy órát időztem, hallgatva a hangos robajjal és orbitális erővel a mélybe zúduló zuhatagot.

2015-höz képest gyökeresen megváltozott a helyzet, a Saltos del Monday is divatossá vált utazási célpont lett. A korábbi pár dolláros belépőjegy árát semmi plusz szolgáltatásért cserébe több mint öt dollárra emelték. Az Iguazú után ide is folyamatosan érkező turistahadak sajnos teljesen tönkreteszik az élményt.

A Föld második legnagyobb vízerőművének meglátogatása ismét feledhetetlen tapasztalat lett, míg a Saltos del Monday zuhataga miatt ezúttal keserűbb szájízzel tértem vissza Ciudad del Estéből Brazíliába. A gyors paraguayi kitérő után ismét repülőre szállok, irány az ország keleti részén található Bahía szövetségi állam!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.