A Középső-Andok központi övezete nem hemzseg utazóktól, azonban megtalálható itt egy olyan nem mindennapi geológiai csoda, mely a közeljövőben az egész világon híressé teheti a régiót. Cusco óta nem láttam külföldi turistát, ma mégis két európai fiatal menti meg a napomat.

Ayacucho olyan különleges természeti környezetben található, hogy a környéken történő kirándulás minden alkalommal hatalmas élmény. Az évek során eljutottam a lenyűgöző Titankayoq havasi broméliákkal teli erdejébe, majd egy emlékezetes stoppolás után bőrig ázva Vilcashuamán ősi régészeti lelőhelyére, ahol az inkák építészetileg kiemelkedő alkotásaival ismerkedtem.

Cirkamarka környékén lenyűgöző a táj.

Ezúttal egy olyan természeti csodához készültem, mely pár éve még egyáltalán nem volt ismert az utazók körében. Peru alapból is évekre elegendő látnivalót nyújt az ország szerelmeseinek. Hiába utaztam megszakításokkal már több mint egy évet a dél-amerikai országban, mindig sikerül újraírnom a bakancslistám.

A szurdokvölgy gyönyörűen belátható az egyik kilátóból.

A Cusco melletti Szivárvány-hegyhez hasonlóan a Millpu-kanyon is egy rejtett gyöngyszem. Míg előbbi a kőzetté válásnak és a globális felmelegedésnek köszönhetően lett ismert, addig a Millput pár éve idetévedő turisták fedezték fel. Az Instagram-posztokból gyakran visszaköszönő elszigetelt, természetes medencék nekem is nagyon felkeltették az érdeklődésemet.

Instagram-posztok kedvenc motívuma.

Befizetett, szervezett túra ezúttal sem jöhetett szóba, így korán reggel úgy mentem ki a nagyváros déli részén található buszpályaudvarához, hogy fogalmam sem volt arról, miként jutok majd el a Huamangától négy órára lévő türkiz színű medencékhez.

A kristálytiszta vízű medencékben tilos a fürdés.

A szokásos, átláthatatlan káosz uralkodott a terminálon, ahonnan a környékbeli települések járatai indulnak. A kis udvaron a kisbuszok és furgonok össze-vissza parkoltak, a helyiek hangos üvöltözéssel próbálták buszaikba terelni a jónépet.

Bűbájos környezet.

Engem is gyorsan megtaláltak, meg is lepődtem, hogy két perccel később már egy – állítólag – Cirkamarkába induló iránytaxiban ültem. Ezúttal fél órát kellett várnom arra, hogy a colectivo teljesen megteljen és elinduljunk délre. A Millpu 3.700 méteren található természetes medencéiről pár hónappal ezelőtt Bolíviában mesélt nekem egy ecuadori srác, aki azt is elárulta, hogy nem egyszerű a kanyon megközelítése. Anno ő egy eléggé viszontagságos utazás után érte el a magashegyi környezetben megbújó andoki települést és jutott vissza másnap – hasonlóan izgalmas kalandok után – Ayacuchoba.

A különböző kilátókból mindig más arcát mutatja a Millpu.

A madárvilágért is megérte a kirándulás.

Szeretem az ilyen és ehhez hasonló rendkívüli kihívásokat, így egyáltalán nem lepődtem meg, amikor az utasokkal, a dobozaikkal és a táskáikkal gyakorlatilag csurig telt kisbuszom Cangallo településén pillanatok alatt kiürült. Hiába maradtam egyedül és váltottam meg egészen a kanyonig menetjegyemet, a sofőröm szó nélkül otthagyott az út szélén.

A természetes medencék mellett a vízesések is kedvelt látnivalók.

Cirkamarkától ekkor kb. harminc km-re lehettem. Mint a héják, úgy csaptak le rám a helyi taxisok. Akadt olyan, aki többet kért volna az alkalmi fuvarért, mintha Ayacuchóból indultam volna. Cangallo taxisai hamar rájöttek, hogy nem ma hozzák össze a hónap bizniszét.

Minden oldalról fotózzuk a meseszép kanyont.

Mint ahogy sokszor, a szerencse megint átállt az oldalamra. Pár perccel később megállítottam egy iránytaxit, melynek sofőrje egy orosz lányt és egy holland srácot fuvarozott a kanyonhoz. Egy gyors kérdés után már be is pattantam az autóba, hogy csatlakozzak a spanyolul egyetlen szót sem beszélő fiatalokhoz.

Alkalmi útitársaimmal többször megállunk fotózni.

A tolmács és a vezető szerepét akaratlanul is gyorsan átvéve kb. egy óra alatt értük el a Huancaraylla – így hívják a körzetet – néven is ismert kanyonrendszer bejáratát. 3.700 méter magasságban tartózkodtunk a tengerszint felett – már itt is hihetetlen a táj. A szemerkélő eső ellenére folyamatosan kattogtak a fényképezőgépeink. A kanyont és a lélegzetelállítóan gyönyörű türkiz színű tavacskákat a cirkamarkai lakóközösség kezeli, így a helyi őrnek fizettük a jelképes – 5 solos – összeget.

Lieuwe és Yulia megküzdenek a magashegyi környezettel és csak nagyobb erőfeszítéssel jutnak levegőhöz.

Ezért a geológiai csodáért megérte a kalandos utazás.

Alkalmi társaimnak szinte azonnal meggyűlt a bajuk a magashegyi levegővel. Elmondásuk szerint most jártak először 3.500 méter felett, így a 30-40 perces túra során nagyon lassan haladtak a kilátók felé. Csodás panorámát nyújtó kilátópontból pedig akadt bőven. A magasból jól láthatóak a guatemalai Semuc Champey természetes teraszaihoz hasonló – egymást követően sorakozó – kis medencék.

Többször eszembe jut a guatemalai Semuc Champey.

A kanyon könnyen megközelíthető peremén készül az emlékfotó.

A Millpu-lagúnák partjára és a vízhez is le lehet gyalogolni, igaz az ereszkedés a nagy mennyiségű sár és a törmelék miatt a mai napon komoly kihívássá vált. A helyi őr elmondása alapján a vízbe és a lagunák közé már nem szabad bemenni, így ezúttal elmaradt a medencékben való megmártózás. Cirkamarka közössége hosszú ideig meg szeretné óvni a medencéket és azok környezetét, ezért kb. fél éve megtiltották a fürdőzést. Ezt most egyáltalán nem bánom, nekem bőven elég a túrázás és a természetfotózás.

A lagúnák partján testközelből jobban megfigyelhetőek a tavacskák.

Szivárvánnyal búcsúzunk a Millpu-kanyontól.

Másfél órát töltünk a kanyonrendszernél, majd visszatérve a kiindulóponthoz, elfogyasztunk egy egészben sült pisztrángot. Késő délután élményekkel telve érünk vissza Ayacuchóba, ahonnan éjszakai busszal továbbutazok Huancavelicába, ahol újabb lebilincselő élmények várnak rám.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.