A Csendes-óceán partvidékén, Limától északra, találhatóak az amerikai kontinens legkorábbi öntözőcsatornái és csonka gúla formájú – kőből, földből – összehordott piramisai. A víztelen Parti-sivatagban, szélsőségesen emberpróbáló környezetben éltek Dél-Amerika legrégebbi „fejlett” civilizációi. Az ország kevésbé ismert, de annál lenyűgözőbb óceánparti régészeti lelőhelyeit bemutató sorozatunkban jöjjön először egy képes beszámoló Bandurria ásatási helyszínéről.

Ayacuchoból Limát érintve Huacho városába utaztam. Domingo Torero Fernández de Córdova perui antropológus – a Santa Rosa öntözőcsatorna túlcsordulásának kapcsán – 1973-ban fedezte fel a Huachotól mintegy három km-re délre található Bandurria régészeti lelőhelyét.

Alejandro Chu perui régésznek köszönhetően az ásatások, több mint harminc évvel a romváros felfedezése után, 2005-ben kezdődtek meg.

Délután érkeztem, aznap én voltam az első és egyben egyetlen látogató a sivatagos perui tengerparton épült romvárosnál. Kíváncsiságból visszanéztem a vendégkönyvet. Látogatásom hónapjában rajtam kívül nem járt külföldi utazó a lelőhelyen, egy hónapban pedig átlagosan két-három külföldi turista téved oda, pedig több mint ötezer (!) éves múltra tekint vissza, így sokkal többet érdemelne…

A 2005-ben elindított ásatások óta a hajdani városnak csak a töredéke került elő. A régészeti ásatás folytatása, az 54 hektár méretű lelőhely teljes feltárás, anyagi támogatás hiányában, több mint egy évtizede kérdéses.

A Templo Temprano (Korai Templom) egy előcsarnokból, egy átriumból és egy negyvenöt méter hosszú, harminc méter széles és három méter magas épületrendszerből áll, amely egy kilenc méter átmérőjű kör alakú térhez (plaza circular) kapcsolódik. Ez a Plaza de los Sacrificios, azaz az Áldozatok tere.

A Csendes-óceán és az Andok között meghúzódó száraz sivatagi részen öntözőcsatornák segítették a föld megművelését és az itt élő ősi kultúra fennmaradását.

A késői prekeramikus korszak fejlett társadalmának 2005-ben felfedezett, vízerózió által károsított, nyolc és tizenöt méter magas vályogtéglából emelt lépcsős piramisai régebbiek a Gízai piramisoknál.

A Templo Tardío (Késői templom) egy nyolcvan méter hosszú, hatvan méter széles és tíz méter mélységű hatalmas csonka piramis. A régészeti ásatások megállapították, hogy a templom megszakítások nélkül, egy huzamban, épült, mivel nincsenek módosításokra utaló jelek vagy korábbi struktúrák.

A Csendes-óceán közelsége miatt halászati településként funkcionáló Bandurria a késői prekeramikus korszakban a szintén perui Asperó után az Újvilág második legkorábbi építészeti helyszíne.

A Humedales (vizes élőhelyek) egy nyolc km hosszú, 690 hektárt magába foglaló terület, közvetlenül Bandurria régészeti lelőhelye mögött található. A madárfajok védettsége miatt is rendkívül fontos Bandurria a nevét az itt jelentős számban előforduló szerrádó íbiszról (spanyolul bandurria) kapta.

Az Albúfera del Paraiso néven is ismert vizes élőhelyek 125 féle madárfajt tartanak fenn, így azok ideális madármegfigyelő helyként is működhetnének. A mintegy egyórás vezetett túra során helyi vezetőm Bandurria különleges történelmi lelőhelyére fókuszált, pedig található itt többek között perui és pompás csér, nagy vöcsök, chilei flamingó, amerikai és vastagcsőrű csigaforgató és prérisirály is.

Bandurria régészeti lelőhelyét részletesen bejárva teljesen kirázott a hideg, így már most nagyon várom Vichama, Asperó és Caral titokzatos romvárosait!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.