Csúcsmászások már egy ideje nem vonzanak, a Cerro Blanco felmagasodó homokdűnéi miatt azonban mégis elcsábulok. A kétezer méter feletti homokhegy tetején állva elbűvöl a látvány. Jó érzés újra Peruban lenni.

A Dél-Pantanal lett az utolsó brazíliai állomásom, innen adta magát, hogy Bolívia felé hagyjam el kedvenc országomat. Az irány jó, hiszen Peruba igyekszem. Puerto Quijarroban, a bolíviai határvárosban szálltam volna vonatra, de az ország keleti részét sújtó Amazonas-menti erdőtüzek miatt – több mint két millió hektárnyi erdő és legelő veszett oda – csak busszal tudtam elérni Santa Cruz de la Sierra városát. Innen repültem La Pazba, majd Cuscoba.

A Cerro Blanco egyike Peru páratlan természeti értékeinek.

Nem sokat időztem az Inka Birodalom egykori fővárosában, ahova pár hét múlva többedmagammal amúgy is visszatérek. Ezúttal fontosabb volt, hogy Nazca városában előkészítsek pár dolgot egy négy fős csapatnak, mely a Mirador Adventures szervezésében két és fél hétre Peruba érkezik. Endrét – a Mirador alapítóját – és társát Erikát a négynapos “W” túra egyik menedékházában ismertem meg a Torres del Paine Nemzeti Parkban 2014-ben, azóta tartós a kapcsolatunk.

A szinte teljesen érintetlen hegyvidék Nazca határában húzódik.

Amikor a 2016-os riói olimpia után még intenzívebb utazásba és utaztatásba kezdtem, Endrével úgy döntöttem, hogy Brazíliával és egy német nyelvű oldallal egészítjük ki a Mirador amúgy is változatos és széleskörű latin-amerikai utazási kínálatát. Az Észak-Brazíliába tervezett útunk eddig sajnos még egyszer sem telt be, adta magát azonban egy klasszikus Peru túra, melyet Endre felkérésére én fogok vezetni. Ennek apropóján tartózkodok most a tökéletesen kivitelezett, óriási rajzolatokról híres városban.

Köves, sziklás ösvényen vezet az útvonal.

Mielőtt megérkezik egy új csapat, nálam tradíció, hogy pár napra elvonulok a hegyekbe, kikapcsolódok és aktívan trekkingelek. Ilyenkor – általában az Andokban eltöltött idő alatt – összeáll a fejemben minden részlet és az elvonulás után készen állok a vendégeim fogadására. A Mirador-csapat érkezése előtt megfelelő helyszín lett volna egy ilyen kalandra Cusco és környéke, de ott a túrázós látnivalók nagy részét már évekkel ezelőtt bejártam, így nagy örömmel olvastam a Nazca melletti homokdűnékről, melyek a világ legmagasabbjai.

A homokdűne lábához tartó terepet szegényes növényzettel rendelkező környezet jellemzi.

Egyszerűen imádom a homokdűnéket, így nem volt kérdés, hogy ha lehetőségem nyílik rá, akkor megmászom a 2.078 méteres számtalan dűne legmagasabbját. Ha Peru és homokkal kapcsolatos érdekes természetföldrajzi formáció, akkor a legtöbb utazónak a száz méteres homokdűnék között megbúvó Huacachina-oázis jut eszébe. A homoksivatag közepén lévő tó legmagasabb pontja kb. száz méter, belegondolni se nagyon mertem, hogy hamarosan a hússzor magasabbra emelkedő Cerro Blanco csúcsán állhatok.

Ahogy felkel a nap, egyre szebben megmutatja magát a hegyvilág.

Hiába fogadtam meg hat éve a 6.000 méter feletti Chachani vulkánjának sikeres megmászása után, hogy többet nem megyek csúcsközelbe és inkább trekkingelek, a várható különleges látvány a hatalmas homokkupacok tetejéről gyorsan meggyőzött, így bevállaltam a nem mindennapi kalandot.

Gyér növényzettel borított dűnevidék.

Az eddigi legszebb homokdombos tapasztalatot a Lençóis Maranheses Nemzeti Parkban szereztem, amikor gyakran 35-40 fokos melegben négy nap alatt gyalogosan szeltem át a brazil Szaharát. Az észak-brazil élmény után tudtam, hogy a hatalmas hőség miatt érdemes lesz már hajnalban nekiindulni a Cerro Blanco megmászásának.

Extrém kihívásokat kínáló környezet.

Peruban nagyon könnyen talál magának alkalmas fuvart az ember, az egyetlen kihívás az ár és annak lealkudása. Érdemes ehhez több taxissal szóba elegyedni. A Cantalloc-vízvezetéknél szerencsével jártam, hiszen a bejáratnál várakozó egyik helyi jól ismerte a Cerro Blancot, elmondása szerint már többször vitt kirándulókat a hegy lábához. Miután megállapodtunk, megbeszéltük, hogy másnap hajnali ötkor találkozunk a szállásomon és emberem elvisz a túra kiindulópontjához.

Nem tudtam betelni a szomszédos alacsonyabb hegyek lenyűgöző látványával.

A Cerro Blancot 1994-ben elsőként egy Saul Ceron nevű perui túrázó mászta meg, aki erre azóta saját vállalkozást alapított és legfőképpen sandboardozni visz fel a csúcsra vállalkozó kedvűeket. Azt tudtam, hogy fadeszkás élményre pár hét múlva lesz lehetőségem Huacachinában, így – bár csalogató lett volna 800 métert leereszkedni – inkább lemondtam arról, hogy órákon keresztül a hónom alatt cipeljem a préselt falapot.

Kilátás a világ legmagasabb homokdűnéjéről.

Egy ilyen expedícióra sok minden mással, mint pár liter folyadék, néhány müzliszelet, az elmaradhatatlan naptej és a maps.me offline térképének letöltése, nem lehet készülni. A túra kiindulópontja a Cusco felé vezető út 23-as kilométerkövénél kezdődik és a 9-es km közelében ér véget. Ígéretét betartva perui emberem pontosan öt órakor megjelent szállásomon, így még sötétben haladva a kanyargós szerpentineken kezdetét vette a hosszan emelkedős út.

Az Andok egyik előhegyére vezető kacskaringós út alján kezdem nem megszokott gyalogtúrám.

Fél hat után – még vaksötétben – tett ki az út szélén sofőröm, majd autójának fényszórójával megvilágította a hegy tetejére vezető ösvény kezdetét, amin haladva már világosban elérem a szent hegy, a ‘Yuraq Orqjo’ (kecsua nyelven Fehér-hegy), homokdűnéit. Fejlámpám és a Hold fénye világította meg az utat, mely a hegy oldalában mély szakadékok mellett vezetett. Nagyon jól haladtam. Kb. egy óra telhetett el, amikor elértem a homokdűne-vonulat lábát, ahonnan már homokon gyalogoltam.

Kisebb-nagyobb kövekből felépített kőrakások segítik a tájékozódást.

Kezdetben kaktuszok színesítik a tájat.

Köröskörül magasra törő, végtelen homokhegyek. Korábbi homoksivatagos élményeim miatt sejtettem, hogy – csodaszép látnivalókkal menet közben – a túra innen lesz igazán fárasztó. Gyakran jó szem, intuíció és szerencse szükségeltetett ahhoz, hogy megtaláljam a helyes nyomvonalat. Egyre feljebb haladva a homokdűne oldala is meredekebb lett, megjelentek a Szahara világát idéző homokfodrok. A cél előtti utolsó fél órában a dombok szelídebbé, míg a homok keményebbé vált. Minden irányban feltűntek a Dél-Amerika nyugati partvidékén végighúzódó Andok előhegyei, éreztem, hogy közel járok a célhoz.

Különleges és csodaszép látvány.

Megjelennek a Szahara világát idéző hullámos rajzolatú homokfodrok.

A 2.078 méteren található számtalan dűne legmagasabbját két óra húsz perc gyaloglás után értem el. Tiszta időben jól megfigyelhettem az alattam elterülő felgyűrődött hegységek nyúlványait. Miután kifotóztam magam, nem maradt más hátra, mint lefutni a süllyedős homokban a homokdűnék nagy lejtőin. Egyáltalán nem bántam, hogy cipőim megteltek a homokkal. Megszabadulva a homoktól, a völgyön keresztül gyalogoltam vissza a főútra, ahol már az első autó megállt és visszavitt Nazca belvárosába.

A völgyben feltűnik a főút, de vár még rám egy kb. 800 méteres meredek homoklejtő.

A nem mindennapi adrenalin túra után készen állok, jöhet a Mirador-csapat!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.