A civilizációból kiszakadva újabb komoly expedícióra vállalkoztam az Andokban. Erősen a térdeket terhelő, de lélekemelő, nomád kalandozás során, több napos trekking túra után értem el a perui Choquequirao Inka városának elrejtett romjait. A Machu Picchu területénél is nagyobb, izgalmas és festői fekvésű régészeti lelőhely a világ egyik legrejtélyesebb, elveszett ősi városa.

Bolíviában nagyon élveztem a pár héttel korábbi magashegyi trekkinget, így nem volt kérdés, hogy Peruba átérve, újabb kalandos és kihívásokkal teli gyalogtúra után nézzek. A Szent-völgy ismertebb, könnyebben megközelíthető látnivalóit korábban már bejártam, így ezúttal Choquequirao (jelentése kecsua nyelven az arany bölcsője) hegygerincre épített, meseszerű erődjét terveztem megnézni.

Capuliyoc kilátójához közel is létezik egy lélegzetelállító színekben tündöklő “Szivárvány-hegy.”

A hajdani Inka Birodalom fantasztikus látványt nyújtó romvárosának környékén még nem épült ki az infrastruktúra. Hiába terveznek már évek óta drótkötélpályás felvonót, a 3.050 méteren, a hegygerincen rejtőző, a 16. század elején épült prekolumbián városrom csak egy nehéz, több napos trekking túra teljesítésével – gyalogosan vagy lóháton – látogatható.

Kecsua nyelven az arany bölcsőjének nevezett Choquequirao romvárosát néhány évtizede nyitották meg a turisták számára.

A nem mindennapi feladat komoly kihívások elé állított. Nem a napi táv hossza okozta a legnagyobb nehézséget, hanem a jelentős szintkülönbségek és a tikkasztó, apokaliptikus hőség.

Fenséges, porcukorba mártott, andoki hegyek mentén túrázok.

Az öt napos túrát a nehéz terepen való fel- és lemászás jellemezte. A gyalogtúra elején közel háromezer méteres magasságból 1.400 métert ereszkedtem az Apurímac folyóhoz, hogy a völgyből, közvetlenül az ereszkedés után, ugyanennyit túrázzak fel a folyó által kivájt kanyon tetejére, a Choquequirao mezőgazdasági teraszokból, templomokból és obszervatóriumokból álló komplexumához.

A túrázók nagy része igénybe veszi a teherhordó lovak segítségét.

A finoman szólva sem könnyű gyalogtúra kiindulópontjához, Cachora településéhez egy Abancay felé tartó kisbusszal érkeztem. Félúton, Ramal de Cachora elágazásánál leszállva, gyűjtőtaxival jutottam el a pici település központjába, ahol egy, a taxiban megismert francia lánnyal kora délután kezdtük meg a mászást Capuliyoc kilátójához, majd onnan tovább első táborhelyünkre.

Nem csekély állóképességet és kitartást kívánó köves, kavicsos ösvény fut a hegy oldalában.

Hátizsákunkban mindketten magunkkal hoztuk meleg és hideg ruháinkat, sátrat, több napi élelmet és vizet. Magashegyi túravezető és teherhordó öszvérek segítsége nélkül szerettük volna teljesíteni a trekking túrát. Alkalmi ismerősöm Yamanán keresztül egészen a Machu Picchu-ig tervezett gyalogolni, ennek megfelelően kétszer olyan nehéz zsákot cipelt a hátán, mint én.

Irány Cachora, a Choquequirao Trek előtti utolsó civilizált hely!

Ugyan az első éjszakát Cocamasanán – közös táborhelyen – töltöttük és a második napot is egyidőben, egyszerre kezdtük el, a francia lány hamar leszakadt, a folyamatos légszomj és a túl nehéz hátizsák miatt nem tudta tartani a lépést.

Technikailag is igen fejlett társadalom jellemezte az Inka civilizációt.

Az Apurímac folyó völgyében, a Playa Rosalinánál, váltak el útjaink, ahol délben, extrém melegben kezdtem meg a kemény hegymenetet Santa Rosa és Marampata irányába. A tikkasztó hőségben lassú, de folyamatos tempóban haladtam célom irányába.

Látkép az Apurìmac-folyó völgyére az első táborhelyemtől.

Az emelkedés során nem kellett minden sarkon turistákat kerülgetnem, csak egy perui családdal találkoztam, akik szabadon, hátizsákok nélkül, ereszkedtek az Apurímac-völgybe. Az apokaliptikus körülmények miatt zsákjaikat porterekre bízták, ezt javasolták nekem is.

Kifinomult kőfalazat.

Sátorozok Choquequirao erődjén belül.

Az igazat megvallva, a meredek lejtők és a kaptatók nem zavartak, a problémát az elviselhetetlen forróság, a kevés víz és az alternatív vízforrás hiánya jelentette. A nagy hőségben erősen száradt a torkom. Negyedóránként meg kellett állnom vizet inni.

1.400 méter ereszkedés után kezdődik a kemény hegymenet.

Próbáltam jobban beosztani a folyadékot, a tartósan száraz levegő és a szinte elviselhetetlen, fülledt hőség miatt azonban nagyon sokat ittam. Alig vártam, hogy lehetőleg minél hamarabb elérjek egy pihenőhelyet, ahol literszámra töltöttem magamba a fontos ásványi anyag beviteli forrást is jelentő folyadékot.

A romváros kb. harmadát tárták fel eddig a régészek.

Szoba kilátással.

Folyamatos, hosszú kaptatók leküzdése után, de még naplemente előtt, érkeztem meg Marampatába, mely az utolsó település Choquequirao előtt. Innen már csak két óra séta az erőd.

Mára már teljesen megtisztított ösvény vezet az erőd legeldugottabb látványosságához, azokhoz a teraszokhoz, melyek falában lámákat mintáztak meg az itt élt őslakosok.

A Machu Picchu területénél is nagyobb, elveszett, Inka város láma teraszait csak évtizedekkel a romváros felfedezése után találták meg a helyi régészek. Nem volt egyszerű dolguk, hiszen a dús, buja növényzettel benőtt teraszok a hegygerinc túlsó oldalán helyezkednek el.

A 180 szintet összekötő, lépcsőzetesen emelkedő, számos szektorból álló hatalmas romváros nem az átlagos turistának való. Nagy befektetést igénylő magaslati drótkötélpálya és kabinos felvonó nélkül csak jó kondícióval és állóképességgel teljesíthető a trekking.

Az inkák építményeit a kifinomultság jellemzi.

A főbb szektorokban talán egy tucat turistával találkoztam, míg a közelebbi hegyoldalon rejlő, szédítő mélységű, mezőgazdasági művelést lehetővé tevő Phaqchayoc és Pikiwasi teraszoknál szinte senkivel sem.

Késő délutánra értem el a Marampata-platót.

A világ egyik legrejtélyesebb, elveszett ősi városában   másfél napot töltöttem. Nem kérdés, hatalmas élményben volt részem a tizenkét szektorra osztott erődben és az oda és vissza vezető úton is. Akár már holnap újra nekiindulnék az izgalmas, hegyes-völgyes túrának.

Egyedülálló panorámával megáldott meredek teraszok.

Most kipihenem magam és hamarosan elindulok az Andok hósipkás hegycsúcsai felé, hogy végigjárjam az Ausangate-körtúra legendás túraösvényét. Jöhetnek az újabb felfedezésre váró helyek!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.