Dél-Peru eldugott szögletébe, Espinarba látogattam el, ahol a karneváli időszak lezárásaként nagyszabású folklórfesztivál fogadott. Pár nappal Raqchi romvárosának megtekintése után bejártam a preinka kana indiánok végeláthatatlan komplexumát, Kanamarcát, mely méltán lett Peru egyik kiemelkedő, de érthetetlen módon ritkán látogatott turisztikai látványossága.

Miután sikerült elegendő időt töltenem az agávénövény rostjaiból készült függőhíd, a Q’eswachaka és a hozzá kapcsolódó évszázados népszokások megismerésével, helyi ismerősömmel, Quispével ugyanazon az úton indultunk vissza Quehuebe, mint amint odafeé mentünk. Néhol a környező dombokon másztunk felfelé, néhol a széles, egyre meredekebb szerpentineken haladtunk abban a reményben, hogy valaki majd csak felvesz minket. Azonban egy utasokkal teli platós kisteherautón és egy motoroson kívül senkivel sem találkoztunk útközben, így gyalogosan tettük meg a közel másfél órás távot.

Peru egyik legjobb állapotban megmaradt Inka romvárosa

Egyéb látnivaló híján nem terveztem újabb éjszakát eltölteni az esős évszakban inkább szellemfalura emlékeztető településen, a szomszédos Checcán keresztül szerettem volna megközelíteni következő úticélomat, az Andok egyik eldugott zugát, Espinart. Ezt a tervemet azonban gyorsan feladtam, amikor kiderült, hogy Checca településére szombaton sem indul iránytaxi. Quispe óva intett a stoppolástól, szerinte még hétközben is ritka az autós a kanyargós hegyi földúton, nemhogy hétvégén.

Tradicionális kosztümben ünnepelnek

Kénytelenek voltunk tehát ismét Yanaocán keresztül Sicuaniba utazni. Az igazat megvallva sosem szeretem kétszer ugyanazt az utat megtenni, sokkal izgalmasabbnak és érdekesebbnek találom, ha a trufi vagy a busz ablakából kitekintve teljesen idegen táj tárul elém. Ezúttal azonban nem volt mit tenni, bevállaltuk a hosszabb, és ismert útvonalat.

Jó állapotban fennmaradt kőépület

Quehue főutcájára megérkezve az iránytaxi szinte már várt minket. Szállasainkon gyorsan begyűjtve a hátizsákokat pillanatokon belül indultunk is Yanaoca irányába. A közel negyvenöt perces szakaszon egy percig sem unatkoztam, a helyi asszonyságok között gyorsan én lettem a turistalátványosság. Nemhiába, errefelé olyan ritka a gringó, mint a fehér holló. Korábban megtanult kecsua szavak bemondásával többször is sikerült mosolyt csalnom a helyiek arcára.

Hatalmas, végeláthatatlan komplexum

Yanaocába érve nagyon könnyen és gyorsan kaptunk fuvart a közeli Combapata településére, ahonnan a már ismert 3S nevű transzamerikai úton közelíthettük meg Sicuani városát. Quispe ide is velem tartott, egy régi ismerősével találkozott, amíg nekem a helyi bank egyik automatáját használva, sikerült újból feltöltenem a pénztárcám.

Raktárházként használt kerek alaprajzú épület

Espinarba félóránként indulnak autóbuszok, így nem kellett annyira kapkodnom, meghívtam ismerősömet egy ebédre. Az étterem után felszálltam a Langui-tó felé tartó rozoga buszra, hogy ismét csak helyiekkel utazva, hosszasan magas hegyek között kanyarogva három óra utazás után elérjem a közel 4.000 méter magasságban található bányavárost.

A preinka kana indiánok látványos lakóhelye

A városszéli autóbusz-pályaudvar helyett a központban szálltam le, itt volt a lefoglalt szállásom, aminek recepcióján – nagy meglepetésemre – kisgyerekek fogadtak. Közvetlenül velük állapodtam meg, 60 solt fizettem három éjszakáért egy tágas, francia ágyas, fürdőszobás szobáért. Máshol ezért egy lepukkadt dormot sem kapok. Espinar már emiatt is egyszerre megtetszett, igaz, a helyi piacon és az apró főterén kívül túl sok látnivalót nem találtam a közeli rézlelőhelyek miatt a 20. század elején alapított bányavárosban.

Kanamarca kőből és sárból épült fellegvára

Na de nem is a város nevezetességei miatt érkeztem ide, hanem az Espinar környéki romvárosok és kanyonok miatt. Többek elmondása alapján fantasztikus dolgok várnak rám az elkövetkező két napban. A piaci koszt és a megszokott gyümölcsök beszerzése után helyiektől tudakozódtam az odajutáshoz szükséges koordináták felől.

Nagyszabású folklór-találkozó

Ezek után megelégedetten tértem volna vissza szállásomra, azonban arra lettem figyelmes, hogy a helyiek tradicionális díszes jelmezekbe öltözve, csapatostul a híd irányába tartanak. Gyorsan kiderült, hogy a karneváli időszak zárónapja van, a hagyományos felvonulás és mókázás közepette vödör vízzel öntötték le egymást a fiatalok az utcákon. Az egyik sarkon engem is beterített valaki, rázúdítottam az összes ismert spanyol nyelvű káromkodást majd útjára engedtem a megszeppent tinédzsert, aztán magam is csatlakoztam az évente megrendezésre kerülő, nagyszabású folklór-találkozó ünneplő közönségéhez. Megnéztem a jópofa, záró tánc(zene)-performanszot, majd visszatértem szállásomra, hogy egy kis pihenő után másnap nekivágjak a környék felfedezésének. Első célállomásom az Espinartól öt kilométerre található Kanamarca volt.

Cukiság Kanamarca felé

A Sicuani felé tartó buszról egy elágazásnál szálltam le, majd onnan kb. négy km-t gyalogoltam a fennsíkon elterülő régészeti lelőhelyig, de szokás szerint korán érkeztem, útközben csak egy helyi jött velem szembe, turistának továbbra se láttam semmi nyomát. Teljesen egyedül bóklásztam a tengerszint felett 3.950 méteres magasságban található látványos romvárosban, mely lakóhely, szakrális központ és valószínűleg a preinka kana indiánok fővárosa lehetett, annak építészeti örökségét, maradványait rejti.

Az épitkezés fő jellemzői, a vályog és a szalma különbözteti meg más régészeti lelőhelyektől

A kb. egy hektár méretű hatalmas komplexum fénykorában sár- és vályoghabarcsból épített mészkőfalakkal ellátott építményekkel, széles utakkal és ortogonális városhálóval rendelkezett. Három kőburkolatú gödör található itt három különböző struktúrában, amelyek közül az egyik egy magas rangú személy sírhelye volt, aki nem mindennapi tisztséget töltött be az Inkák által elfoglalt, majd saját képükre formált romvárosban.

Ebben a külső temetőkamrában találták a szarkofágot

Ezt gyorsan visszaigazolta nekem a területet felügyelő parkőr. Ő vezeti azt a vendégkönyvet, amiben az utolsó nem dél-amerikai látogató bejegyzése több mint fél éves. Saját elmondása szerint a finoman faragott szilárd kőből készült külső temetőkamrában talált chullpát évekkel később a turizmus fellegvárába, Cuscoba szállították, ahol a régi Inka főváros egyik múzeumában állították ki.

Kanamarca régészeti emlékműje Peru egyik különleges turisztikai látványossága

Ha valamikor Cuscóban jársz és megtalálod ezt a kana kori emléket, akkor légy jó és áruld el nekünk, hol, melyik múzeumban található pontosan!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.