Az aktuális Mirador-csapat egy nappal korábban érkezett Limába, mint az eredetileg meghirdetett túra, így külön programmal – egy igazi természeti csodával – kezdhettük perui kalandozásunkat. Megnéztük az éppen ezekben a hetekben látványos virágzásnak induló sivatagot, a Lomas de Lachay-t. A sivatagi völgyben buján zöldellő rétek láttán csak ámultunk és bámultunk.

2014 óta minden évben visszatérek az ezernyi lehetőséget kínáló Peruba és ha tehetem, akkor új dolgokat és helyeket ismerek meg. A hat év alatt még egyszer sem jutottam el Lachay sivatagi völgyébe. Az ok pofonegyszerű, most jártam először szeptemberben az országban. Miért fontos a szeptember a Limától északra száraz sivatagok között megbúvó egyedülálló nemzeti rezervátum esetében?

A Lomas de Lachay Peru egyik kevésbé ismert, de annál izgalmasabb rezervátuma.

Pár hétre sárga és lila virágpompába borul a sivatag.

Nyáron Lachay dombjai sivatagi jellegűek, a vidék ilyenkor teljesen kihalt. Szeptember az a hónap, amikor Peru középső partszakaszát az év nagy részében uraló garúa – az óceán felől érkező réteges jellegű felhőtakaró – elég levegőt és nedvességet biztosít bizonyos növények megélhetéséhez.

A Lomas de Lachay éghajlatát az esős évszakban 100%-os páratartalom és tizenöt fokos hőmérséklet jellemzi, míg a december és április közötti időszak átlaghőmérséklete húsz fok, kevés csapadékkal és alacsony relatív páratartalommal.

A garúa kelti életre a zöld növényzetet és vonzza ezáltal a régió állatvilágát.

A Lima régióját több hónapon keresztül ellepő garúa csaknem százszázalékos páratartalmú ködpaplana teszi lehetővé, hogy a part menti száraz terület erre a pár hétre sokszínű virágzó ökoszisztémát hozzon létre, beleértve a sasokat, rókákat, baglyokat és különféle rágcsálókat.

Zöld csodaország a sivatagszerű perui tengerpart közepén.

A rezervátumban két különálló évszak van, a december és május közötti száraz, valamint a június és november közötti esős évszak.

A fővárostól kb. száz km-re fekvő védett terület a Pánamerikai főútvonaltól egy gödrös földúton tíz km-t továbbhaladva található. A híres nemzetközi autóút északra tartó szakaszát jó párszor megtettem, legutóbb akkor, amikor Huacho felé buszoztam, hogy megismerkedjek a csendes-óceáni partvidékhez közeli misztikus romvárosokkal.

A természet minimális körülmények között fejlődik.

A sivatagot elképesztő sárga és lila virágtenger borítja.

A tízmilliós metropoliszt Mateo kisbuszával hagytuk el, velünk tartott sofőrünk egyetemista lánya, Ingrid is. Az évtizedek óta turistákat szállító Mateo elmondása szerint  – hiába tőzsgyökeres limai – még soha nem járt a perui sivatag lábánál található rezervátumban. Az odaúttal az egyetlen gondot a csúcsidőszakon kívüli nagy forgalmi dugó jelenti, mely rányomja a bélyegét Lima közlekedésére. Szerencsére társaimnak még minden új, így gyorsabban telik az idő. Az utunkat szegélyező lepukkant házak tömegei és a a parti homokdűnék érdekesek, mint ahogy a felbukkanó Csendes-óceán is.

A környezet szezonális változása nagyon drámai. A száraz évszakban sok helyen teljesen kopár területek a nedves évszakban zöldek és dúsak.

Egy különleges növényzet oázisa, melyet az óceánból köd formájában érkező nedvesség táplál.

Zötykölődős terepen érjük el a látogatóközpontot, ahol egyszerre kitűnik a szélsőséges életfeltételekhez jól alkalmazkodó gazdag vegetáció. Amerre a szem ellát, rövid életidejű virágos rétek dominálnak.

A terület őshonos növényzete képes túlélni a száraz évszakot.

Nagy élvezettel ismerkedünk a törpeerdő egyedülálló mikrokörnyezetével.

Az 5.070 hektáros Lomas de Lachay az alacsonyan fekvő tengerparti sáv mentén – a hatalmas Andok kezdeténél – alakult ki. A park azzal a céllal jött létre 1977-ben, hogy a természettel összhangban állítsa helyre és őrizze meg a környezetet és védje meg az itt előforduló állat- és madárfajokat. Ez a rezervátum az egyetlen, országos jelentőségű védett természeti terület, melyre a Lomas-dombság egyedülálló ökoszisztémája jellemző.

A köd páratartalmát élvezve – száz és ötszáz méter közötti magasságban – Lachay de Lomas olyan zöldességet mutat, mint bármely trópusi esőerdő.

Köd-táplált ökoszisztéma.

A rezervátumban kialakult szezonális növényzet a légkörből hulló csapadékból, mint elsődleges nedvességforrásból származik. A növények és az itt fellelhető élővilág tökéletesen adaptálódtak a száraz körülményekhez. A sivatagi völgyben zöldellő színes mezők igazi kontrasztot mutattak Lachay és közvetlen – kopár – környéke között.

Fák, melyek alkalmazkodtak Lachay szélsőséges időjárás- és éghajlatváltozásához.

A rengeteg kisállatot és madarat rejtő rezervátumban nem könnyű verébsármányt fotózni.

Leesett az állunk a majdnem teljesen bebarangolt nemzeti parktól. Most viszont irány vissza Limába, hogy megismerkedjünk a köd fedte várossal.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.