Peru ikonikus látnivalójáról, a Machu Picchu kiemelkedő régészeti területéről korábban már írtam részletesen, így most, a kontinens elsőszámú turista attrakciójához újra és sokadszor visszatérve, jöjjön egy részletes képes beszámoló:

Peru leglátogatottabb látványosságát, több évszázaddal a spanyol hódítások után, úttalan utakon vándorolva, helyi földművesek segítségével, Hiram Bingham fedezte fel a világnak 1911 júliusában. Az amerikai felfedező nevét viseli az – a világ egyik legdrágábbjának tartott – délutáni teát és négyfogásos étkezést is a menetjegyben magában foglaló luxus vonat, amivel Cuscóból megközelíthető Aguas Calientes települése, a Machu Picchu elővárosa.

Minden turistaigényt kielégít az Urubamba-völgyben található Aguas Calientes.

Az Andok égbetörő csúcsai között bújik meg a hatalmas, gránitból épült elhagyott fellegvár, a Machu Picchu. A közel kétszáz épületegyüttesből álló citadellát finoman kidolgozott összeillesztett kövekből – habarcs nélkül – épített házak, templomok és szentélyek, valamint fürdők alkotják.

Dél-Amerika egyik leghíresebb látványosságát, a feltételezések szerint, Pachacútec Yupanki Inka uralkodó építtette a XV. században. A romok között főszezonon kívül is rengeteg a turista, így érdemes már kora hajnalban a kőlépcsőkön gyalogosan felmászni vagy a közel húsz dolláros, tíz percenként közlekedő buszok valamelyikével a legendás romváros bejáratánál található kiépített parkolóig felbuszozni.

Aktuális látogatásom során először az Inka-ösvény híres kapujához, az Inti Punkuhoz sétáltam el. A Nap-kapu kb. egy órányi sétára található a romváros főbejáratától és közel háromszázötven méterrel magasodik a Machu Picchu romvárosa fölé.

A Nap-kapujánál ér véget a camino inca többnapos szent zarándokútja. Ez az a pont, ahol a túra résztvevői először pillantják meg az elfeledett Inka város különböző részeit felülnézetből. Katartikus élmény!

A klasszikus fotó, amit legalább egyszer mindenki elkészít a Machu Picchu meglátogatásakor.

Tudtad, hogy a rendkívül látványos romváros felkeresése során egy limitált belépőgy megvásárlásával megmászhatod a Vilcabamba-Kordillera egyik meredek hegyét is? Igaz, a Wayna Picchu meredek lépcsőkön megjárható legmagasabb pontja (2.720 m) valamivel alacsonyabban található, mint a háromezer méter magas társa, a Montaña Picchu, mégis egy izgalmas extra kaland lélegzetelállító kilátással. A legtöbb Machu Picchu fotón a háttérben látható, látszólag megmászhatatlan hegy, a Wayna meghódításával újabb életre szóló élményt szereztem.

Jó kondiban voltam, így már dél előtt elértem a Wayna csúcsát, ahol fenséges látvány tárult elém!

Annak ellenére, hogy korábban már többször, keresztül-kasul, bejártam a Machu Picchu minden szegletét, örültem, hogy először mászhattam meg a Wayna Picchu-t, így készülhettek új felvételek, melyek teljesen más szemszögből mutatják be a letűnt birodalmak emlékeit.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.