Személyes kedvencem lett ez a háromnapos és ötezres hágót is érintő trekking. Speciális felszerelést és technikát ugyan nem igényelt, de két lényeges emberi tényező meghatározó szerepet játszott a sikeres teljesítésében: a helyismeret és a fizikai erőnlét. Utóbbinak a határait feszegettük társaimmal a perui gleccservidék központját alkotó Fehér-Kordillerákban.

Egy regeneráló pihenőnap után nagy hévvel vágtam neki a tajvani Pannal a sokadik közös trekkingtúránknak.

A német Sarinával kiegészülve trióvá bővült aktuális túracsapatunk. A Laguna Shallap és Churup miatt már korábban megismert Pitecből reggel nyolc órakor indultunk, hogy ezúttal három felejthetetlen napot töltsünk el a Cordillera Blanca kiterjedt jégmezői között.

Az egész trekking alatt összesen egy helyivel futottunk össze, már a magashegyi kalandjaink legelején.

Első napunkon a hatalmas hósipkás hegyek által védett és hosszan elnyúló Quilcayhuanca csendes völgyében túráztunk.

A korábban megszokotthoz hasonlóan a Cordillera Blanca régió legcsodálatosabb és egyben legérdekesebb területein kirándulva gyorsan megjelentek a fennsík ötezresei és hatezresei.

A hófödte hegycsúcsok mellett érdemes megfigyelni a páratlan andoki növényzetet.

A civilizációból ismét teljesen kiszakadva felfedezzük a Fehér-hegység monumentális hegyvilágát. A Kordillerák gleccserekkel borított hatezres hegycsúcsai végigkövetnek minket első túranapunkon.

A Tollpacocha tengerszemet a Chinchey gleccsertől induló vízesések táplálják.

A szép idő végig kitartott mellettünk, így még a szokásos délutáni zápor előtt sikerült felmásznunk a kilátóba, ahonnan megcsodálhattuk a lagúnát és a 6.309 m magas Chinchey-hegységet.

Sokadik kéken világító gleccserünket látjuk Huaraz környékén, látványuk és közelségük mégis megunhatatlan.

Első éjszakánkat a völgyben töltjük.

Kora reggel a jéghideg Quilcayhuanca folyón keresztül vezet túraútunk a Huapi-hágó irányába.

Ezért a látványért megérte felmászni a Laguna Tollpacocha (4.350 m) improvizált kilátójához.

Második túranapunkon a Huapi 5.020 méteres hágóját vettük célba. Annak ellenére, hogy reggel korán sátrat bontottunk, az időjárás sajnos nem állt mellénk. Kb. 4.800 métertől szállingózó havazás közepette emelkedtünk trekkingtúránk legmagasabb pontja felé, amit nagy megkönnyebbülésünkre délre elértünk.

A hágót elhagyva sziklás terepen haladunk lefelé a völgybe. A megszűnő hóesés gyorsan mosolyt csal Sarina arcára.

Pan ereszkedés közben a meredek köves-sziklás hegyoldalban saját tempójában halad.

Hosszú szerpentinen és láthatatlan ösvényen érjük el a Cojup-völgyet.

Túratársaimmal közösen úgy döntöttünk, hogy tervet változtatunk és kihagyjuk a csalogató Palcacocha lagúnát (4.580 m), hiszen másnap közel húsz km túra várt ránk Marian településéig.

Harmadik napunk reggelén a Palcaraju gleccser (6.110 m) teljes pompájában tárul elénk.

Vajon van ennél lenyűgözőbb természet adta látvány ébredéskor?!

A Cojup-völgyben indulunk vissza huarazi bázisunkra.

Sárga, piros és kék. Sarinával és Pannal búcsúzunk a Kordillerák egyik legizgalmasabb hegyi útvonalától.

A hatalmas élményeket örökre elraktározva olyannyira gyorsan ereszkedtünk, hogy eltévesztettük az útirányt, így Wilcahuain wari romjainál kötöttünk ki. Kevesebb mint negyed órás várakozás után sikerült taxit szereznünk. Holnap mindegyikünknek jön a megérdemelt pihenő, hogy újra teljesen fitten folytassuk magashegyi túráinkat Peru legszebb hegyvidékén, a Cordillera Blanca fenséges hegyláncai között.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.