Valamiért Nazcát eddig sokáig kerültem, pedig a turistacsalogató Nazca-vonalakon kívül akad itt látnivaló bőven. A Nazca-sivatagban több mint fél évezrede épültek inka kori épületek, de a kisváros határában megmászható a világ legnagyobb homokdűnéje és látogatható a hátborzongató Chauchilla mumifikált holttestek tucatjait bemutató szabadtéri múzeuma is. Izgalmas és hosszú napon vagyok túl!

A perui Atacama-sivatagban található Nazcát egyértelműen a gigantikus geoglifáival azonosítják a turisták. Az igazat megvallva a Pampas de Jumana fennsíkján felfedezett monumentális figurák és földbe “vésett” talajrajzok éveken keresztül annyira nem érdekeltek, így csak 2018-ban jártam először a világ egyik legkietlenebb táján megbújó kisvárosban. Pedig több évszázad óta rejtély és egyfajta misztikum övezi a világ legnagyobb grafikai alkotásait és azok kialakulását. A Nazcától északra található hatalmas területet több kilométer hosszúságban különböző szélességű és hosszúságú vonalak és meghökkentő állatábrák sokasága borítja.

Nemcsak az óceán felé eső részen földbe vésett híres majom kontúrja, hanem az összes állatfigura rajza is egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból áll. (fotó: Pálfy Lilla)

Hiába datálják a tudósok Földünk legkülönösebb ábráit a Paracas- vagy a Nazca-kultúra idejére, a föld felszínén kialakított geoglifákat csak 1926-ban fedezték fel. A Nazca-fennsíkba karcolt alakzatok létrehozásának hátterét a mai napig csak találgatják a szakemberek. A híres geometrikus rajzokat a – vas-oxid által élénk vöröses-fekete – felszínt takaró kőzetek felszedésével és félrerakásával hozták létre. A vonalak talajba vájásával megjelent egy világosabb színű altalaj, melyet a Nazca-vidékre jellemző rendkívül alacsony csapadékmennyiség kiválóan konzervált, így az alakzatok többsége a mai napig meglepően jó állapotban található.

A remetekolibrit ábrázoló Nazca-ábra meglepő módon idegenhonos madarat ábrázol. (fotó: Pálfy Lilla)

A megközelítőleg kétezer éves geoglifák levegőből történő megfigyelésére helyi társaságok tucatjai alakultak, melyek Nazca újszerű – rövid kifutópályával rendelkező – repülőterén emelkednek az érdeklődőkkel a magasba. A reptér a német régész és matematikus Maria Reiche nevét viseli, ő volt az az élettelen sivatagban “homokot seprő nő”, aki több évtizeden keresztül méterről méterre vizsgálta és mérte a földbe belevésett titokzatos vonalakat, amelyek rejtélye máig megoldatlan.

A Mirador-csapat repülőre ülve csodálkozik rá a Nazca-vonalakra. (fotó: Pálfy Lilla)

A Panamericana autóút átvágja az egyik gigantikus ábrát. (fotó: Pálfy Lilla)

Reiche az amerikai Paul August Kosok régész meghívására 1941-ben érkezett Nazcába, hogy ott lelkes asszisztensévé váljon és társával együtt a vonalak eredetét és miértjét kutassa. Nem sokkal a második világháború után rövid időre visszatért Németországba, de 1945-ben újra Peruba érkezett és ezt követően már soha nem hagyta el a dél-amerikai országot. Reiche a Nazca-vonalak őre lett. Többek között azon dolgozott, hogy a kíváncsiskodó helyiek és turisták ezreitől megőrizze a vonalakat és megvédje a több hektárnyi területet.

Két programpont között a helyi piaccal ismerkedünk. (fotó: Pálfy Lilla)

Nazcában találkozik először igazi perui piaccal a Mirador-csapat. (fotó: Pálfy Lilla)

A száraz trópusi sivatagban színes a madárvilág.

A „vonalak nagyasszonya” a Pampa de San José és a Pampas de Jumana hetven nagy mértani geoglifájából mintegy ötvenet kutatott. Tudományos publikációi és a folyamatos kutatásra szentelt élete ellenére soha nem sikerült tisztáznia az Andok lejtői és a Csendes-óceán közti fennsík geometriai mintáinak és egyenes vonalainak rejtélyét.

Tobi kerámiaműhelyében ízelítőt kapunk a híres Nazca-edények gyártásáról és mintáiról.

Igazán akkor kedveltem meg Nazcát és környékét, amikor néhány hete megmásztam a kisváros közelében magasló festői Cerro Blanco több mint 2000 m magas homokhegyét. A mai napig felejthetetlen élményként őrzöm a világ legnagyobb homokdűnéjén a vezető nélküli gyalogtúrát.

A Cerro Blanco a világ legnagyobb homokdűnéje.

Helyi sofőrünk Jesús nagyelőadást tart.

Nazcától kb. 30 km-re található a Chincha-kultúra időszakából (1000-1400) származó hátborzongató Chauchilla-temető. A nekropoliszhoz már helyi sofőrrel, Jesús-szal érkezünk, aki a Nazca-kori múmiákat rejtő sírhelyen idegenvezetővé vedlik át. Igazából már vezetés közben a kisbuszban ontja magából az információkat a szimpatikus perui, aki elmondása szerint személyesen ismerte az 1998-ban elhunyt Reichét.

Chauchilla kísérteties és ijesztő temetőjében gyakran kattognak a fényképezőgépeink. (fotó: Pálfy Lilla)

A sóban és nitrátokban gazdag sivatagi homok és a rendkívül száraz trópusi éghajlat majdhogy nem eredeti formában megtartotta a szépen hímzett vászonruhákban gondosan mumifikált testeket. A vaquerok (kincsvadászok) évtizedes fosztogatása és a holttestek meggyalázása miatt 1997 óta védetté nyilvánított régészeti lelőhellyé vált Chauchilla. Az elmúlt közel 25 évben a régészek rekonstruálták a földbe ásott, négyszögletes kripták egy részét, így a múmiákat rejtő sírhelyek eredeti kegytárgyakkal és kerámiákkal nézhetők meg.

Az ősi kultúra a naplemente felé fordulva embriópózban temette el a halottait. (fotó: Pálfy Lilla)

Los Paredones régészeti lelőhelye a következő megállónk. A vályogépületeket a 15. században az inkák építették és kb. 1471 és 1493 között elsősorban adminisztratív központként használták. Az épületkomplexumhoz a korra jellemző raktárházak, trapéz alakú köztér, őrtorony, ünnepi és áldozati terület tartozik.

A vályogból épült fellegvár már az inka letelepedés nyoma.

Paredones legjobb állapotban fennmaradt romjai.

A Nazca-vonalakhoz hasonló geometriai alakzatokat azután El Telar és Las Agujas geoglifáinál is találtunk. A Buena Fe településéhez tartozó szakrális vonalak egy dombra felmászva jól láthatóak.

El Telar völgye a kietlen sivatag közepén, pár km-re Nazcától található.

El Telar hosszan elnyúló hatalmas trapéz formájú geoglifából és spirálokból áll, melyek a perui civilizációk körében fontos művészi kifejezési formát, a szövést, jelképezik.

Feltételezések szerint Las Agujas (a tűk) talajrajza a textilkészítést ábrázolja.

Hosszú napunk utolsó megállója a Cantalloc-vízvezetékek voltak, ahova még éppen zárás előtt sikerült bejutnunk. A Nazca-civilizáció tagjai saját víztározóikban gyűjtötték össze a vizet, majd azt mesterséges földalatti vízvezetékeken keresztül továbbították oda, ahol szükség volt rá. Így tették megművelhetővé a hatalmas, amúgy sivatagos területet.

A város határában fekszenek a Cantalloc-vízvezetékek kútjai, melyekhez spirálvonalú lépcsőkön lehet lejutni.

A 3-6. században épített Nazca-vízvezetékrendszer szűrt vízét a mai napig fogyasztják a kisváros lakosai.

Acueductos kútjaiban rengeteg természetes szűrőt helyeztek el.

Nazca régiója tele van izgalmas történelmi és kulturális érdekességekkel, legközelebb biztosan többet elidőzök ezen a környéken szólóban, most azonban éjszakai buszra szállunk, vár ránk Peru fehér városa, Arequipa!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.