Cusco és környéke alapos bejárása után Bolívia irányába indultam tovább, hogy félúton megállva újra megnézzem magamnak a Titicaca-tó felszínén lebegő, totora-nádból készült mesterséges Uros-szigeteket és meglátogassam kecsua indián származású ismerőseimet Taquile szigetén. Jöjjön egy részletes képes beszámoló:

A Punótól hét km-re található Uros-szigeteket, egy hajóút keretein belül, kb. egy órás hajókázás követően értem el. Miután partra szálltunk Balseros Chimu szigetén, a nádkötegekből rétegzett sziget törzsfőnöke fogadott minket és elkezdődött a színielőadás. Színielőadás, igen, hiszen köztudott, hogy az őslakos indiánok már csak a naponta idetóduló turisták kedvéért ingáznak a lebegő szigetekre.

Kétség nem férhet hozzá, az Uros-szigetek totora-nádból készült kézműves és textilműves termékei, ajándéktárgyai igényesen megmunkáltak, de nagyon drágák.

Az egy órás bemutatóprogram szerves része az a tíz perces csónakázás, melynek során, némi pluszpénz fejében, kipróbálható a sárkányfejjel díszített nádcsónak.

Makett mutatja be, hogy (nem) él az Uros-törzs a Puno közeli öbölben.

Nádkötegekből és totorakákából készült lebegő nádsziget a közel négyezer méteren található Titicaca-tó közepén.

Az urok nádból készült könnyű szerkezetű kunyhói nincsenek a szigetekhez rögzítve.

Az Uros-törzs történetének gyors bemutatása után a szigeten már az ajándékvásárlásról, szőttesekről és különböző apró csecsebecsékről szólt minden.

A Punoból nap mint nap a törzsfőnökkel pár órára áthajózó, népviseletbe öltöztetett, ajmara asszonyok is szerves részei a megszervezett bemutatónak.

Az egy órás sziget- és termékbemutató után elhagyjuk a lebegő nádszigetet, irány az autentikus Taquile, ahol mindenki nagyon büszkén viseli a tradicionális ruhákat és a pompomos sapkákat.

A meredek és sziklás Taquile-sziget környékén is gyönyörűen tiszta, sötétkék vízű a Titicaca-tó.

Népviseletben díszelgő, az ősi hagyományokat megőrző, boldog taquileño.

Taquile főterén található a sziget legrégebbi, impozáns kőtemploma.

Èletkép a Titicaca-tó nyugati részén található kis szigeten.

Igényesen megmunkált, gyönyörűen díszített kapu és pad árulkodik a taquileñok (így hívják a szigeten élőket) komoly szakértelméről és kézügyességéről.

Nem először jártam Taquile-szigetén, így nagy örömmel szálltam meg újra Mario barátom családjánál. Mivel helyi ismerősöm nem használ telefont, így nagy meglepetést okoztam, amikor kora délután betoppantam szolíd otthona udvarába. Visszatérő vendégként helyi barátom egy saját készítésű, szépen megmunkált oldaltáskával ajándékozott meg utolsó napomon.

Igényes kőút vezet az északi strandhoz.

Pazar látványt nyújtó madárvilág fogad Taquile északi partjánál.

A szigeten élő családoknál megszállva, az általuk készített közös ételekhez, minden alkalommal muña teát szolgálnak fel a helyiek. A muña egy nagyon finom, nyugtató hatású gyógynövény, mely elősegíti a szervezetet a sikeres magaslati akklimatizációhoz.

Ottjártamkor nem mindennapi ünnepre készült Taquile lakossága. A szomszédos Amantaní-sziget lakói tettek látogatást náluk, így már kora reggel előkerültek a fekete nadrágok, vakítóan fehér ingek és a fekete mellények.

Európai mértékkel nézve, a helyiek alacsonyabbak, kisebb növésűek, mint mi, így a sziget különböző szektorait jelző kapukon többször a fejet behúzva kellett közlekednem.

Egyszerű vályogházak, cserjékkel, fákkal borított környezet.

Mindennapi textilművészet a szigetlakók házainak udvarán: az asszonyok fából készült, pedálos, heveder szövőszék segítségével állítják elő a ruhákat.

A hátsó kikötő, ahonnan visszaindulnak a csónakok Punoba. Fájó szívvel búcsúztam el kecsua barátaimtól, de vár Bolívia és a Hold-sziget!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.