Folytattam kalandozásaimat Espinar környékén, ahol a régmúlt titokzatos romvárosainak bejárása után ellátogattam a Tres Cañones lélegzetelállítóan szép, elhagyatott szurdokrendszeréhez. Vulkanikus eredetű, monumentális sziklaalakzatok között jutottam fel a hegytetőre, ahol szemkápráztató látvány fogadott. A vadregényes környezet felejthetetlen élményt jelentett. Aki Peruban jár és szeret letérni a kitaposott ösvényről, feltétlenül látogasson el ide, nem fogja megbánni, különleges élményben lesz része!

Kanamarca rejtélyes magasfennsíki romjaitól olyannyira el voltam ragadtatva, hogy nem is gondoltam arra, hogy az ott szerzett élményeket – akár már másnap – fokozni is lehet. Olyan érzések keveregtek bennem, mint pár hónappal korábban Pisac romvárosa után. Akkor ugyanis olyan elragadtatott állapotba kerültem az ősi kultúrák és szentélyek maradványaitól, hogy a szavam is elállt.

Karneváli felvonulás

Ezúttal úgy gondoltam, hogy mutathat nekem bárki bármi szépet, a kana indiánok hatalmas preinka komplexumában, Kanamarcában átélteket képtelenség lesz megismételni, netalán felülmúlni. Másnap mégis lapot húztam a 19-re, kíváncsian vártam, mit tartogat számomra Maukallacta és Maria Fortaleza régészeti lelőhelye. Mindennek a tetején ott várt még rám a Tres Cañones különleges alakzatú hatalmas kanyonrendszere is. Nos, egyikben sem csalódtam, sőt!

Utazási irodák csomag-ajánlata, és egyáltalán szervezett utazás híján nem könnyű körbejárni Espinar környékének alig ismert turistalátványosságait. Egy bérelt autóval vagy taxival könnyen megoldhattam volna a kirándulást, azonban a bérlet egyedül egyáltalán nem olcsó, így költségtakarékos megoldásként maradt a helyi közlekedés, a bizonytalan stoppolás és a már megszokott frissítő és egészséges gyaloglás.

Maukallacta: zseniális romváros varázslatos környezetben

Ideérkezésem napján, mielőtt belevetettem volna magam a karneváli folklórfesztivál közepébe, utánajártam, hogy melyik utcasarokról indul majd a kisbusz Sukuytamboba. Ezúttal is szerencsém volt, hétfő délelőtt ugyanis éppen hagyományos piacnapot tartottak a kis településen, így aki élt és mozgott, az mind az Espinartól negyven km-re található Sukuytamboba készült. Már korán reggel elhagytam az egyébként remek belvárosi szállásomat és útra keltem egy áruval és utasokkal tömött, már-már kiselejtezett járgányon.

Díszes népviselet karneválkor

Szimpatikus helyiekkel cseverésztem végig a közel negyvenöt perces utat, egyedül a sofőr szeretett volna kibabrálni velem, dupla tarifát próbált beszedni a környéken ritkán előforduló turistától. Nálam azonban hiába próbálkozott, a pontos árat a buszban előre megtudakoltam, így a Tres Cañoneshez érve leszálltam, míg a sofőr hangosan puffogva hajtott tovább a poros úton.

Csodálatos szurdokvölgy az improvizált kilátóból

A többek között a kondorkeselyűi miatt világhírű Colca-kanyon 2014-es meglátogatása után tavaly év végén a világ egyik legmélyebb kanyonjánál, Cotahuasi környékén kalandoztam, most pedig először jutottam el Dél-Peru egyik leghíresebb vizes szurdokába, a Tres Cañonesbe.

Mi is az a Tres Cañones? Az igazat megvallva az év elején még én sem tudtam létezéséről. A csipkézett sziklás hegycsúcsok, amelyek a környék egyik fő attrakciói, az Apurímac, a Callumani és a Cerritambo folyók által az alapkőzetig erodálódtak, így a vulkanikus eredetű, gyakran nyolcvan-száz méter magas hegycsúcsokon különleges kőoszlopok merednek az égnek. Az élmény hasonló a Huito kőerdő homokkő lándzsáihoz, amiket hónapokkal korábban a Cotahuasi szurdokvölgyben tett kirándulásom során, Pampamarca településéről, figyelhettem meg. A kőoszlopok között akad üreges és tömör szikla is, különleges formájukat az évek során a természet alakította ilyenné.

A Tres Cañones égbe nyúló különleges sziklafala

A hídon átkelve egy régi ösvény kanyargott kíváncsian felfelé. Miután a sziklafalak mentén közlekedve sikeresen feljutottam a hegytáblák tetejére, a kőerdőben találtam magam, gyönyörű panorámával a szurdokra.

Izgalmas függőhíd az Apurímac folyó felett

A fotózás és a leereszkedés után tömegközlekedés híján gyalogosan hagytam el a helyszínt. Előbújt a nap, az idő kezdett melegedni, így egyre több vizet fogyasztottam. Nem bántam a meleget és a másnapi garantált izomlázat, a táj lenyűgözött, a szurdokvölgy szépsége felülmúlta előzetes várakozásaimat.

Cuki viscacha Maria Fortaleza romjainál

Következő megállóm az elhagyott inka-kori adminisztratív központ, Taqrachullo, vagy másik nevén Maria Fortaleza volt. A régi időkben a pici erődítmény Maukallacta városának elővédjeként, ellenőrzési pontként funkcionált. A dombtetőről a kilátás egészen csodálatos, a romok között pózoló macskanyulak érdekes fotómotívumok.

Hosszabb gyaloglással értem el az izgalmas és festői fekvésű egykori wari várost, Maukallactát, mely Espinar legnagyobb és talán legszebben megőrzött régészeti lelőhelye. Az Apurímac folyó túlpartján található romváros egy hídon keresztül, lámalegelők mellett elhaladva közelíthető meg.

Restaurált, tökéletes állapotú chullpa

A Földanya, Pachamama tiszteletére szentelt akropolisz és a folyóvölgyben, nagyon jó állapotban fennmaradt mintegy negyven kör alakú és félköríves konstrukció és kerek alaprajzú ház mellett a romváros legszebb épülete a város főterén elhelyezkedő chullpa, mely Peru leghíresebb temetkezési tornya. A helyszínen fellelhető chullpák nagy része az évszázadok alatt megsemmisült, többnek csak az alapfala maradt meg, de az egyiket a régészek sikeresen rekonstruálták. Lenyűgöző kupolájával kétségtelenül Maukallacta fénypontja lett.

Lámalegelő Maukallacta felé

Visszatérve a főútra megpróbáltam fuvart szerezni, egy Sukuytamboból Espinarba piacozókat hazaszállító buszt lestoppolva. Sajnos nem jártam sok sikerrel, mindegyik busz tele volt utassal, vagy a sofőrök nem akartak megállni az idegen stoppos láttán, így kényszerűen gyalogosan indultam vissza Espinar irányába. A hosszú út, fogyóban lévő vizem és a tikkasztó hőség nem sok jóval kecsegtetett, de megint szerencsével jártam. Egy szimpatikus helyi fiatal felvett a motorjával és visszavitt a városközpontba. Ùtközben megálltunk egy másik turisztikai látványosságnál, a Machupuente hídnál. Itt a sofőröm, egy benzinkút híján egy egyszerű kioszknál, vásárolt egy palacknyi üzemanyagot, ami elég volt, hogy visszajussunk Espinarba.

Motoros sofőröm vissza Espinarba

Szállásomon gyorsan összeszedtem a zsákjaimat, ebédre az egyik utcai árusnál nagyon finom és ízletes cevichét fogyasztottam, majd Sicuanin keresztül még aznap délután visszautaztam Cuscóba, az egykori inka fővárosba, hogy az Espinar környéki régészeti lelőhelyek és a kalandos Tres Cañones szurdok meglátogatása után izgalmas többnapos magaslati gyalogtúrákat tervezzek a Cusco környéki hegyekben.

A legfinomabb hal alapú perui étel, a ceviche

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.