Bandurria után egy újabb, a Caral-kultúrához tartozó, régészeti lelőhelyet látogattam meg a szélfútta sivatagban. Ezúttal a Vichama nevű, szintén óceánparti, romvárosban tettem tiszteletem. Jöjjön egy részletes képes beszámoló.

Vichama régészeti komplexuma Huachotól északra, Végueta település bejáratánál található. A Huarua-völgyben megbújó lelőhelyen már számos tábla és egy hatalmas parkoló is jelzi, hogy egy – Bandurriához képest – nagyobb mértékben feltárt romvárosról van szó. Alátámasztja ezt számos, az utóbbi években talált jelentős tárgyi lelet: festékkel színezett agyagszobrocska és fejekkel, kígyóval gazdagon díszített homlokzati falmaradvány.

Bandurriához és Asperóhoz hasonlóan a mai sivatagos tengerpart helyén korábban dús fűvű rétek, legelők terültek el. A Vichama-komplexumban a romok látogatása a perui Külkereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium helyi idegenvezetőjének segítségével lehetséges.

A Halconcillo domb északi lejtőjén – néhány méterre a tengertől és a település mezőgazdasági területeitől – található Vichamában az ásatások Dr. Ruth Shady, a Caral Régészeti Övezet igazgatójának felügyelete alatt 2007-ben kezdődtek és azóta megszakítások nélkül zajlanak.

Az Inka mitológiában Vichama – a halál istene és az inka dinasztia őse – Inti fia. Édesanyját féltestvére Pachacamac meggyilkolta. Vichama bosszút állt, Pachacamac híveit sziklává változtatta és a tengerbe hajította. Maradványaik az Andokkal szemben, a part menti szigetsoron ma is láthatóak. A mítosz szerint az új emberiséget Vichama három tojásból alkotta.

A több mint négyezer éves lelőhely egyik érdekessége a shicra néven ismert – totora nádból szőtt – hordtáskák konzerválódott maradványa, melyet az archeológusok az épületek alapjainál fedeztek fel.

A piramisépítésekhez szükséges, kövekkel megtöltött, kosarakat a belső falakon egymásra helyezve hozták létre Vichama lakosai az ősi romváros hatalmas szerkezetét, illetve ellensúlyozták a rengéseket.

A shicra anyaga a totora nád, ideális a radiokarbon-alapú abszolút kormeghatározás szempontjából.

Caral romvárosához hasonlóan a régészek itt is találtak faragott fuvolákat, amelyek a zenén és a hangokon keresztül igazolják az emberek és az istenségek közötti kapcsolódások fontosságát.

A Caral-kultúrához tartozó ősi civilizációk – kőből és napon szárított vályogtéglából – főként a sivatagos tengerparton hozták létre építményeiket.

A 136 hektár kiterjedésű területen hátrahagyott monumentális struktúrák és építmények közül kiemelkednek az archaikus és prekeramikus korszak (i.e. 3000-1800) időszakába tartozók.

A földbe süllyesztett terület egy nagy amfiteátrumra emlékeztet.

A helyszínen dolgozó régészek szerint Vichama fő szerkezete olyan jeleneteket mutat be, amelyeken az ábrázolt figurák bordái és csontozatai kiemelkednek. Utóbbiak az időszámításunk előtt kétezer évvel ezelőtti környezeti változások által okozott válságra, éhínségre emlékeztetnek.

Lenyűgözőek a Vichama-i falfestmények és szegélydísz minták (itt éppen egy béka formájában), melyek a letűnt civilizáció nagyon fontos szobrászati múltját mutatják be.

2018 augusztusában egy majdnem három méter széles és egy méter magas faldarabot találtak a régészek, mely többek között négy emberi fejet és két kígyót ábrázol. Látogatásom során szerettem volna ezt az alkotást is megnézni, a régészek azonban jelenleg még dolgoznak a lelet tisztításán és restaurálásán, így az épület homlokzatának különleges maradványát kénytelen leszek legközelebb egy újabb látogatással összekötni…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.