Német ismerősömmel egy hét alatt, összesen hetvenhat km-t gyalogolva, magashegyi túravezető segítsége nélkül, jártam végig a legeldugottabb, legkevésbé látogatott Kordillerát, az (illegális) bányászatról híres Kordillera Apolobambát. A “Kallawaya” néven ismert prekolumbián civilizációk által kialakított gyalogutat Pelechuco-ból indulva Charazani-ig több klímazóna érintésével már a mellékszezonban teljesítettük, így déltől gyakran kaptunk havat, havas esőt vagy csak simán esőt az arcunkba… A délutáni zord időjárás ellenére minden percét élveztük a magaslati túrának. Fénypontok!? A varázslatos, lenyűgöző tájképek mellett a 4.700 méteren, egy aranybánya iskolájában, töltött éjszaka és a Sunchulli-hágó (5.100 m) masszív hóesésben történő megmászása.
Az Andok félelmetes hegyvonulatait már öt évvel ezelőtt szívembe zártam a perui Huarazban. Ehhez hasonlót éltem át 2015-ben, amikor a La Paz melletti Condoriri régióban a Pequeño Alpamayo és a Pico Austria szemkápráztató környezetében küzdöttem az elemekkel.
Megkönnyebbülten a harmadik hágó tetején!
Azóta folyamatosan csalogattak a havas hegycsúcsok, nagyon sokat jártam gyönyörű magashegyi környezetben. A kezdetekben még vezető és teherhordó segítségével ismerkedtem a Cordillera Real vonulataival vagy másztam hatezres csúcsokat a gleccsermentes Chachaninál (Peru) és a Huayna Potosí (Bolívia) jégborította hegyénél. Utóbbinál kötélpartiban haladva, először használtam hágóvasat és jégcsákányt.
Első táborhelyünk este…
…majd az éjszakai havazás után korán reggel.
Az évek múlásával, több tapasztalattal a hátam mögött, már magam szerveztem rövidebb-hosszabb trekking túráimat. A Cordillera Blanca fenséges hegyláncai közt jutottam el fél éve az Alpamayo alaptáborába, ahol már saját sátorral, túrafőzővel és elegendő élelmiszerrel felszerelkezve, külső segítség nélkül, magam oldottam meg a teljes logisztikát és a magashegyi túrázás minden kihívását, előre nem látható problémáit.
Irány a völgy, kezdődhet a leereszkedés.
Ezúttal egy másik, messziről jött megszállottal, a német Floriannal, vágtam neki önellátó módon az újabb magashegyi kalandnak. A sok túrarutinnal rendelkező Florian a Facebook-on jelentkezett be túratársnak, először járt Dél-Amerikában.
Aktuális útitársam, Florian, nagy hátizsákkal vág neki a magashegyi trekkingnek.
Családjától két szabad hónapot kapott, így amíg találkozik velük La Pazban, addig egzotikus, egyedi környezetben fekvő magashegyi tájakon szeretett volna túrázni. Elmondása alapján, az utóbbi években, a Himalája hegyeiben elég jól megedződött, alig várta, hogy a “Hó hazája” után felfedezhesse magának Bolívia legszebb hegyvidékeit is.
Sikerélmény: Florian az első hágó tetején!
La Pazban találkoztunk először, azonnal megtaláltuk a közös hangot. Aktuális célpontnak a metropolisztól kb. nyolc órányira, a perui és bolíviai határ közelében, található különleges dél-amerikai hegyvonulatot, a Cordillera Apolobambát választottam. A Titicaca-tótól északra rejtőző eldugottabb, kevésbé látogatott Kordillera, a Cordillera Oriental távoli, varázslatos tájakat magába foglaló, északi kiterjedése.
A legszebb panorámájú bányásztelepülés.
A gyarmati korszakban a Cordillera Apolobamba jelentős aranybányászati központként működött, a spanyolok által létrehozott bányásztelepülések pedig a misszionáriusok és a hódítók alapjául szolgáltak, hogy expedíciókat indítsanak az Amazonas vidékére, bár az őserdők soha nem kerültek hatékony spanyol ellenőrzés alá.
Az éjszakát az aranybánya iskolájában töltöttük.
1781-ben, a II. Tupac Amaru vezette, spanyol gyarmatosítók elleni, legnagyobb indián felkelés idején, a régió gyarmati bányáinak többségét elhagyták. Az elhagyott bányákban rejtőzködő arany hosszú évszázadokig felfedezésre várt. Bemelegítő túra nélkül, ezt, az (illegális) bányászatról elhíresült, mesés tájat terveztük közelről, részletesen megismerni.
A kis aranybánya bejárata.
A Trans-Apolobamba Trek két legjelentősebb települése Charazani és Pelechuco. Ebben az elkülönült, kevésbé ismert régióban a turisztikai infrastruktúra gyakorlatilag nem létezik, a felejthetetlen és kalandos élményért azonban a trek az elszigeteltség és a mászás minden szépségét megadja.
Havas, kanyargós szerpentinek vezetnek Sunchulli bányásztelepüléséhez.
Olyannyira nem létezik kiépített turisztikai infrastruktúra, hogy buszt se volt könnyű találnunk Pelechuco 3.650 méteren található településére. Az El Alto-i buszpályaudvarra legalább háromszor libegőztünk fel, hogy jegyet tudjunk venni a hetente csak háromszor közlekedő hajnali járatok egyikére.
Pelechuco főtere, a “Kallawaya” prekolumbián túraútvonal kiindulópontja.
Egy ütött-kopott Volvo busszal, az Ulla Ulla természetvédelmi terület kopár, csaknem kietlen magasfennsíkját elhagyva, érkeztünk meg a nap végére a keselyűk, pumák és medvék birodalmába.
Ütött-kopott buszunk pihenőt tart az Ulla Ulla természetvédelmi terület közelében.
Öt napos magashegyi túránk során páratlan természeti élményekkel gazdagodtunk. Hogy mit is éltünk meg pontosan a csipkézett bércek lenyűgöző világában?
Magunk mögött hagyjuk Hilo Hilo települését.
A trek 120 órája alatt majdnem folyamatosan 4.000 méter felett túráztunk. Holdbéli tájakon keresztül naponta hét-nyolc órát meneteltünk. Az esős évszak és a magaslati környezet miatt a délutáni szakaszokat masszív esőben, havazásban teljesítettük.
Lámák köszöntenek minket a második nap kezdetén.
Combos kaptatókon hosszasan küzdöttünk a hirtelen jött szintkülönbséggel. Megmásztunk három 4.700 méter felett található elhagyott hágót, melyek közül a legmagasabb az 5.100 méteren rejlő Sunchulli-hágó.
Délutánonként komoly hóesésbe keveredtünk.
Utóbbihoz a hirtelen időjárás-változás miatt korlátozott látási viszonyok között, havazásban kapaszkodtunk fel. A hosszú, meredek emelkedőkön, órákon keresztül, mindketten a magunk kis világába zárkózva, nagyon lassan meneteltünk.
Minden erőre, kitartásra szükség volt ahhoz, hogy a sűrű hóesésben leküzdjem az elemeket.
Hosszú, fárasztó út vezet a Sunchulli-hágóig.
Hatalmas megkönnyebülést és örömet jelentett megtalálni a hágót, felmászni az információs táblához és a magashegyi csúcson fotózkodni és büszkén pózolni.
Megkönnyebbülve pózolok a túra legmagasabb pontján, 5.100 méteren.
Nagy izgalmakat éltünk át a trekking “mil curvas” (ezer kanyar) részén, ahol nagyméretű ködfelhő közepén, lefelé tartó sziklás, kavicsos ösvényen, nagyon meredek szakaszon, rövid időn belül legalább ötszáz méter szintkülönbséget ereszkedtünk.
Havas andoki vonulatok lenyűgöző világa.
Mindketten óriási megkönnyebbülést és leírhatatlan büszkeséget éreztünk, amikor a túra zárónapján Lagunillas és Curva érintésével megérkeztünk Charazani településére. Hiába láttuk a meredek, sokszáz méteres kanyon túloldalán célunkat, híd híján a hegyekbe vájt, kanyargós szerpentineken még legalább újabb két órát gyalogoltunk, hogy a negyedik nap végére teljesítsük a 76 km-t, megérkezzünk célállomásunkra.
Német túratársam magányosan ereszkedik.
Boldogan, valahol félúton, Pelechuco és Charazani között.
Vajon a hosszú, megerőltető trekking, a sok küzdelem, vívódás és fájdalom megérte -e? Minden gondolkodás nélkül, természetesen igen. A rengeteg fotó nem tudja teljes mértékben visszaadni a valóságot. Ahhoz ott kell lenni, érezni és megélni azt, testközelből.
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.
