Közel öt hét Amazónia után helyszínt váltottam. Belémből São Pauloba repültem, hogy meglátogassam brazil rokonaimat. Brazíliában 2011-ben találkoztam először a család dél-amerikai részével, azóta szorosan tartjuk a kapcsolatot és amennyiben időm engedi, betérek hozzájuk pár napra. Ez a néhány nap általában sok beszélgetésről, sztorizásról, nagy kajálásokról, zenéről és a cachaçáról szól. Köszönhetően az utazásnak és a sportban eltöltött közel egy évtizednek az évek alatt rengeteg helyi ismerősöm lett. Egy ilyen jó barát Sérgio, az a sportfanatikus, akit a női kézilabda-világbajnokságon Santosban ismertem meg 2011-ben. São Paulo-i cimborámmal nyolc év után látogattam el újra a brazil futballmúzeumba.

2011-ben újságíróként dolgoztam a kézilabda-világbajnokságon, itt találkoztam Sérgióval, aki az egyik szabadnapon meghívott engem és társaimat egy különleges múzeumlátogatásra. A barátság a mai napig tart, a Museo de Futebol múzeumát mindketten imádjuk, így nem volt kérdés, hogy hol találkozzunk.

A városi tulajdonban és kezelésben levő Pacaembu nevet viselő többrendeltetésű stadiont 1940-ben adták át, hat mérkőzést játszottak itt az 1950-es világbajnokságon, köztük a harmadik helyről döntő svéd–spanyol meccset is.

A stadion tőszomszédságában található futballmúzeumot 2008-ban avatták fel, hogy emléket állítsanak a brazil labdarúgás történetének. A híres Pacaembu stadionban 2011-ben már láttam egy női válogatott-mérkőzést, melyen szerepelt és gólt is szerzett a brazil legenda, – a focivébék történetének leggólerősebb játékosa – Marta, akit eddig hatszor választottak meg a világ legjobbjának. A futballmúzeumban tett látogatásunk napján is rendeztek meccset a stadionban, azonban a Santos Libertadores-kupa mérkőzése zárt kapuk mögött zajlott, így hiába értünk volna rá aznap mind a ketten, nem léphettünk be újra a brazil futballszentélybe.

A 16 termes múzeum bejáratához közel található az a szoba, mely – szenzációs korabeli fotók kíséretében – a brazil foci kezdeteit mutatja be. Sérgio elmondása szerint a termet folyamatosan aktualizálják, így a korabeli csapatképek, hírességek mellett felkerültek a falakra a női futballt bemutató fotók is, illetve a női labdarúgás egyenjogúságát jelképező poszterek és montázsok.

A Pacaembu-stadion a Charles Miller téren található. Hogy ki is volt pontosan a Skóciából származó Miller? A SPAC csapatát többedmagával megalapító és a klubban játékosként is szereplő focista szervezte meg a futballéletet Brazíliában. Az országban a mai napig őt tekintik a brazil futball egyik alapító atyjának.

Az ország nagy futballszervezője, Charles Miller előtt tiszteleg a sportfanatikus Sérgio, aki évekkel korábban egy helyi TV-showban imitálta a legendát.

Az interaktív termek és videófalak külön tárgyalják a különböző világeseményeket, a legnagyobb játékosokat és edzőket. Hatalmas kedvencem az a szurkolóknak szentelt különterem, mely a brazil klubcsapatok szurkolótáborainak leghíresebb dalait és rigmusait mutatja be. Fantasztikusan hangzanak a klubok emblematikussá vált orkánerejű nótái, mindig kiráz tőlük a hideg!

A zene és a foci kulturális, etnikai és faji összefonódását mutatja be a Hősök csarnoka (Sala dos Heróis), mely olyan híres brazilok emléke előtt tiszteleg mint a szociológus Gilberto Freyre és Sergio Buarque de Hollanda vagy a költő Carlos Drummond de Andrade. A terem emléket állít továbbá két fekete bőrű labdarúgónak is, Leônidas da Silvának és Domingos da Guiának, mindketten sikeres, nagy ívű karriert futottak be a brazil labdarúgás történetében.

Nem kellett sokáig keresgélnem, gyorsan megtaláltam az 1954-es világbajnokságnak tisztelgő interaktív tárlatrészt, ahol látható a két csapatkapitányt, Puskás Ferencet és Fritz Waltert ábrázoló híres fotó, mely a berni vb-döntő előtt készült.

Minden idők egyik legismertebb és sokak szerint legjobb labdarúgója Pelé sok részlegben szerepel. A sportág egyetlen háromszoros világbajnoka előtt külön múzeum tiszteleg Santosban.

Brazília 1958-ban lett először világbajnok. Ez volt az a döntő, amikor a válogatott mellett dolgozó stáb otthon felejtette a kék színű idegenbeli mezt. Nem volt mit tenni, Svédországban kellett beszerezni kék dresszt, melyre valóban az utolsó pillanatban – a házigazdákkal vívott döntő előtt – hímezték fel a válogatott és egyúttal a szövetség címerét.

Az interaktív termekben olvashatóak újságcikkek a fontos eseményekről, meghallgathatóak rádióközvetítések és akár a hihetetlen Pelé vagy a védőbosszantó Garrincha legjobb megmozdulásait, cseleit és trükkjeit is visszanézhetjük korabeli filmfelvételeken.

Az egyik nagy plakáton külön metróvonalakkal és megállókkal ábrázolják a vb-győztes brazil labdarúgókat.

Sérgio mindenkit ismert a múzeumban, így nem volt kérdés, hogy a szakkönyvtárba is benézünk. Láttuk a helyi focicsapatok nagykönyveit, gyorsan megtaláltam a Guttmann Béla és Puskás Ferenc élettörténetéről szóló könyveket. Miután kiderült, hogy magyar vagyok, a könyvtárban dolgozó Ademir szorgalmasan kikereste a helyi bajnokság 1920-as és 1930-as adatait. Megtudtam, hogy az 1920-as évek végén egy alsó osztályban több magyar klub is szerepelt.

A következő napokban sem leszek sport nélkül, elindulok északra Rio de Janeiroba, de a karnevál előtt még megnézem a santosi Pelé múzeumot, mely Brazília nemzeti hősének, Pelé életének és karrierjének állít emléket.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.