Teherhajóval Amazóniában: Novo Airão és Velho Airão

Egy kedves brazil ismerősöm tanácsára háromnapos expedícióra indultam a világ egyik legnagyobb folyórendszerén, ahol rózsaszín delfineket figyeltem meg, majd ellátogattam egy igazi kísértetvárosba, mely a 19. századi kaucsukláz lecsengése után teljesen kihalt. A település egyetlen ma is ott élő lakosa órákig mesélt a régi időkről és bemutatta a hajdani kaucsukgyűjtő telep enyészetté vált épületeit.

Az Amazonas vízgyűjtő medencéje sajnos nem éppen arról híres, hogy itt nagy számban lehetne állatokat és madarakat természeti környezetben megfigyelni. Erre a célra ott van inkább a Brazília nyugati határa mentén található Pantanal, a világ legnagyobb mocsaras területe, mely évek óta szerepel a bakancslistámon. Ha minden jól alakul, akkor még idén oda is eljutok, előtte azonban szerettem volna olyan pillanatokat megélni a kávébarna Rio Negro folyó környékén, amitől egész egyszerűen csak leesik az állam.

A Rio Negro partján található Novo Airão, innen indul háromnapos expedícióm a Jaú és Anavilhanas Nemzeti Parkokba.

Santosban élő ismerősömmel, Marcióval évekkel korábban még Jericoacoarában ismerkedtem meg. A velem egyidős brazil szabadidejében folyamatosan járja Brazília csodálatos látnivalóit, így többször cserélünk információt, tippeket és szállásneveket. Marció ad a véleményemre és én is az övére.

Shigeru Nakayama állítása szerint a régi épület fénykorában piacként és boltként működhetett.

Amikor szóba került Amazónia és a nem mindennapi tervem, hogy több megállóval – teherhajóval – végigjárjam az Amazonas-medencét, ismerősöm két dolgot kötött a lelkemre. Az első az volt, hogy látogassak el a Santarém melletti Alter do Chão településére, illetve kiránduljak el a Közép-amazóniai Természetvédelmi Területek részét képező Jaú és Anavilhanas Nemzeti Parkokba.

Nagyon bizarr érzés sétát tenni a szellemvárosban, mely nyugodtan lehetne bármilyen képzeletbeli, misztikus film helyszíne.

Nekem nem kellett kétszer mondani, így egy gyors utánajárás után eldöntöttem, hogy minden követ megmozgatok és ha tehetem megnézem a két, gyakran víz alatt álló erdők, tavak és csatornák ökoszisztémájának változatosságát rejtő, ígéretes parkot.

A kaucsukláz idején a gumi új alapanyagának felismerése és ipari alkalmazása miatt Airão a Rio Negro, a Rio Branco, a Jaú és annak mellékfolyóinak összes gumigyártását összpontosította.

Igen ám, de csak úgy magam nem juthatok el a ritkán látogatott páratlan szépségű természetvédelmi területekre. Ez évekkel korábban Marciónak is csak részben sikerült. A nemzeti parkok látogatásához hivatalos túrára van szükség és egy olyan vezetőre, aki rendelkezik hajóval és jól ismeri a környéket.

Nakayama minden szegletét bemutatja a kihalt városnak, nincsen olyan kérdés, amire ne tudna egy érdekes történettel válaszolni.

Kevesen ismerik olyan jól a Jaú és Anavilhanas lenyűgöző világát, mint az a Vermelinho, akinek elérhetőségét egyszer megkaptam brazil ismerősömtől. Vermelinho szinte azonnal megválaszolta kérdéseimet. A szerencse megint mellém állt, hiszen kialakulóban volt egy csapat, mely éppen a napokban vág majd neki a háromnapos kalandnak és amelyhez probléma nélkül csatlakozhatok.

Vermelinho hajójával járjuk be a Rio Negro folyórendszerét.

Mindehhez pár nappal később az Amazonas legnagyobb bal oldali mellékfolyójának (Rio Negro) közvetlen közelében található Novo Airão településére kellett eljutnom. A kisváros mind szárazföldi, mind vízi járművel egyszerűen és könnyen megközelíthető, így túrám indulása előtt egy nappal buszra szálltam, hogy másnap csatlakozhassak új társaimhoz.

Az egyik utitársam kisfia, Vitor, új fejdíszében örömmel fotóztatja magát.

Buszom félúton, Manacapuru településén, fél óra pihenőidőt tartott, mely újabb lehetőséget kínált, hogy a várakozás alatt beszerezzek egy nagy adag açaí-t. Azon kívül, hogy Novo Airão a 2250 km hosszú fekete folyó, a Rio Negro partján fekszik, turisztikalilag nem sok látnivalót kínál a folyóparti kisváros. Unatkozni azonban nem unatkoztam, hiszen a hatalmas szélességű folyó magában is lenyűgözően impozáns látvány, illetve a partközelben úszkálnak a rózsaszín delfinek, melyeket közvetlen közelről meg lehet figyelni.

A rózsaszín delfin mindennapos látvány a fekete folyó közelében.

Vajon mennyi minden érdekességet rejthetnek az enyészetté vált falak és fényes múltat idéző épületek?!

Másnap reggel a kikötőben találkoztam brazil társaimmal, az Amazonas környékén élő Adsonnal, Emanuellel és a São Pauloból érkező Liviával és kisfiával Vitorral. A Rio Negro folyón észak felé haladva a délelőtt folyamán értük el azt a Velho Airão nevű szellemvárost, mely már a teljes túraprogram részletes elolvasásakor felkeltette az érdeklődésemet.

A kaucsukláz idején fontos telephelyet betöltő Airão-t mára majdnem teljes egészében benőtte a dzsungel.

A kísértetvárosban élő Shigeru a mai napig örömmel fogad turistákat és sodró lelkesedéssel mesél improvizált múzeumában a régi időkről.

Velho Airão egy a XVII. században misszionáriusok által alapított város, mely Santo Elias de Jaú néven, az első települések közé tartozott a Rio Negro folyónál. A portugál gyarmatosítók idejétől a második világháborúig a középső Rio Negro egyik meghatározó jelentőségű városa, kaucsukgyűjtő telepe lett.

Velho Airão egyetlen lakosa Shigeru Nakayama Japánból vándorolt ki családjával Brazíliába, 2001 óta él a szellemvárosban.

Az óceáni vitorlázás egyik legnagyobb egyéniségének, Sir Peter Blake-nak állít emléket az a kereszt, amit a lelkes környezetvédőnek emeltek tíz évvel meggyilkolása után Velho Airão-ban.

Miután Brazília 1900 táján elvesztette kaucsuk monopóliumát, Manaus és környékének gazdagsága és fénykora is véget ért. Brazília függetlenségének kikiáltása előtt az Airão névre átkeresztelt települést elhagyták lakói és hosszú ideig a dzsungel enyészetére hagyták. 2001-ben érkezett a szellemvárosba az egyedüliként most is ott élő Shigeru Nakayama, aki minket is örömmel vezetett körbe és mesélt a különleges hely történetéről.