Nem számítva azt az öt hónapot, amikor a 2016-os olimpiával kapcsolatos munkám miatt Rio de Janeiróban éltem és dolgoztam, harmadszor jártam a városban turistaként. Az első utazásaim során – unokatestvéreimmel – még a főbb turisztikai látványosságok „letudása“ volt a cél. Ez alkalommal viszont úgy töltöttem el nyolc napot a városban, hogy egyszer sem fürödtem a tengerben, kevésbé ismert helyeket kerestem fel, rengeteget túráztam, többek között megmásztam Rio legmagasabb pontját is. A következő hetek egy másik, nem a megszokott arcát mutatják be a Csodálatos Városnak, tartsatok velem!

Hajnali repülőt választottam Salvadorból Rióba, így már reggel hét órakor landoltam a Tom Jobim (Galeão) nemzetközi repülőtéren. Nagyon könnyű a reptérről a turistás városrészeket elérni, ugyanis a városvezetés üzembe állított egy gyorsbusz-rendszert, melynek egyik végállomása éppen a Galeão. Ìgy BRT-re felpattanva értem el a metrót a Vicente de Carvalho állomáson. Egyből mentem is volna copacabanai szállásomra megpihenni, de belekeveredtem az ilyenkor szokásos reggeli csúcsforgalomba.

A varázslatos Copacabana Babilôniá egyik kilátójából

São Pauloból már ismertem a végletekig zsúfolt metrókocsikat. Lehet, hogy egyszerűen csak kialvatlan voltam, megviselt a hajnali repülőút, az embertömeg mégis sokkolt a Boipeba sziget magánya után. Kb. 45 percet várva sikerült helyet találnom az egyik szerelvényen, így tíz óra után megérkeztem a Copacabánára.

Megszokott délutáni ejtőzés a Copacabanán

A hosszú éjszaka és kevés alvás után egy tengerparti séta mellett nem terveztem mást az első napra, mégis több lett belőle. Jó volt újra végigsétálni a Copacabana déli részétől egészen a Leme városrészig illetve a domb másik oldalán Urcáig, ahonnan az ikonikus csúcsra, a Cukorsüveghegyre lanovkázhat fel az idelátogató. A Pão de Açúcar-t kétszer már láttam, így azon járt az agyam, hogy lehetne feljutni a szomszédos hegyek egyik impozáns kilátójába.

Leme dombja a Duque de Caxias erőddel a tetején

Megakadt a szemem Babilônián, egy helyi közösségen, ahonnan mappám szerint különböző kilátókig lehet 30-35 percen belül felmászni. Tudtam, hogy nem minden helyi közösség biztonságos, az utóbbi hónapokban különböző bandaháborúk dúlnak a városban, így a közösség bejáratánál, a Ladeira Ary Barroso-nál állomásozó rendőröket interjúvoltam meg, hogy mennyire biztonságos Babilônián keresztül a dombokhoz felmászni. A rendőrök részben megnyugtattak, hogy elvileg minden rendben lesz, ne izguljak, ha mégis történik valami, akkor feküdjek le a földre.

Botafogo strandja a Keselyű-kő tetejéről

Nem pánikoltam be a demotiváló szavaktól, nekivágtam a sétának, közben helyieket kérdezgettem a pontos útvonalról. Mindenki segítőkészen válaszolt, így az egyik sarokban fegyverrel őrködő tinédzser látványa sem riasztott el, hangosan üdvözölve őt, haladtam tovább célom felé.

A Pão de Açúcar karnyújtásnyira tőlem

A túraösvény előtt szerencsére helyi turistákkal találkoztam, akik szintén a Pedra de Urubu kilátó feltérképezését tervezték, így az új társasággal a túraútra érve teljesen megnyugodtam és élveztem a könnyű, sík terepet, számos kilátójával.

Keselyűk Botafogo öble felé

Az itt-tartózkodásom alatt több hegyet megmásztam, de a legszebb 360 fokos panoráma a Pedra de Urubu (Keselyű-kő) Mirante do Telegrafo kilátójából találtatott. A varázslatos kilátáshoz a páratlanul tiszta idő is hozzájárult, így többek között a Copacabanát, a Cukorsüveghegyet, Botafogo strandját, a Morro de Urcát, a Morro do Telegrafot és a Megváltó Krisztus szobrát is megcsodálhattuk alkalmi társaimmal.

A túraöstvényeken haladva gazdag növényvilággal és őshonos fafajokkal találkoztunk, többek között a védelem alatt álló fával, a brazilfával. Utóbbi szerepel Brazília veszélyeztetett fajainak hivatalos listáján, felfedezése a portugál Pedro Álvarez Cabral nevéhez kötődik, aki Indiába tartva 1500 áprilisában a mai Brazília területén szállt partra. Indiából az akkori Európában nagyon értékes ázsiai áruval megrakodva akart hazatérni. A fűszereken, kelméken kívül az egyik legkeresettebb keleti cikk a kelet-indiai szappanfa (Ceasalpinia sappan) fája volt, melyből textilfestésre szolgáló gyönyörű vörös festékanyagot nyertek.

Cabral, Dél-Amerika partjainál kikötve, vörösre festett bőrű bennszülöttekkel találkozott, akik elvezették őt az értékes indiai pirosítófa közeli rokona, a Caesalpinia echinata termőhelyére. Olyan nagy jelentőségű volt ez a felfedezés, hogy a hódítók erről a fáról nevezték el a frissen leigázott országot: a fa portugál neve “pau brasil”, a portugál brasa szó jelentése parázs.

Alkalmi ismerőseim egyike a kazamatában

Régi építmények romjait, második világháborús kazamatákat érintettünk. A Babilônia és a közeli Chapéu Mangueira dombjai fontos katonai támaszpontot alkottak a világháború idején. A Pedra de Urubut elérve megértettem, hogy miért is nevezik így a helyet, többszáz keselyű várt ránk a domb tetején. Látványuk és ahogy megijedve tőlünk berepülték a Botagofo strandja előtti területet aktuális túrám másik csúcspontja.

Botafogo és Flamengo között található a yachtklub

Nagyon örültem, hogy a spontán kirándulás során megismerhettem a turisták által alig látogatott Morro do Babilônia ösvényeit és kilátóit, ehhez fogható, ilyen lélegzetelállító, különböző pontokból megcsodálható, gyönyörű látvány nincsen még egy Rio de Janeiróban, az biztos!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.