A Corcovado Nemzeti Park: Carate és a La Leona látogatóközpont

A hétvégén a Corcovado Nemzeti Parkban jártam, ahol új magyar útitársammal együtt eljutottam a La Leona nevű kutatóállomásra. Lillával remek és felejthetetlen kalandokon mentünk keresztül a különleges ökoszisztéma-összetétele miatt híres bioszféra-rezervátumban. Jöjjön egy izgalmas bejegyzés egy hátrahagyott autóról, stoppolásról, endemikus békáról és egy érdekes élőlényről, a tamanduáról!

A titokzatos Costa Rica-i kőgolyók részletes bejárása és feltérképezése után az Osa-félsziget irányába indultam tovább, célom a Blue Osa Beach Resort volt. No nem az igényes hotelben terveztem drága pénzért megszállni, inkább a közelben lévő Playa Sombrero lett egy éjszakára az otthonom, ahol a tengerparton sátraztam. A vadkempingezés előtt Puerto Jimenezben vásároltam be a dzsungelben rám váró néhány napra.

A jógatáborokra és meditációs elvonulásra szakosodó tengerparti szállodában önkénteskedik Lilla, akivel közös programot terveztem a Corcovado Nemzeti Parkban. A magyar lánnyal a Madridból San Joséba tartó repülőn ismerkedtem össze pár hete, egymás mellé szólt a jegyünk. Amikor megláttam a magyar útlevelét, csodálkozva kérdeztem tőle, hogy most akkor tényleg ő is Costa Ricába tart?! Nem sokan utaznak ugyanis pont a koronavírus-járvány kellős közepén Latin-Amerikába. Lilla egy hónapot önkénteskedik az Osa-félszigeten, Puerto Jimenez mellett. Már a tengerentúli járaton kitaláltuk, hogy a Corcovadóban összehozunk egy közös kirándulást.

Szerintem akkor még Lilla maga sem sejtette, hogy mire vállalkozik. Az előző napokban azért próbáltam nála sulykolni, hogy ez egy egészen más – teljesen komfortmentes – utazás lesz, mint amit ő (szerintem) korábban megélt. Az Eta hurrikán pusztítása, a Corcovadóra jellemző durva vízátfolyások, a minősíthetetlen útállapot és az egyszemélyes sátram miatt teljesen bizonytalan volt, hogy hol fogunk aludni és miként jutunk el a La Leona kutatóközpontba. Már előre tudtam, hogy érnek majd minket meglepetések és többször is improvizálni fogunk, de pont ettől szép és izgalmas egy ilyen kirándulás, igaz?!

Élménydús közös kalandunk azzal kezdődött, hogy összkerékhajtású autó híján meg sem kíséreltem átmenni a hihetetlenül rossz minőségű utat átszelő vízátfolyásokon. Az elsőn azért még valahogy átjutottunk a túloldalra, de éreztem, hogy a bérelt autó a vizes fürdő után rengeteg kavicsot és sarat felszedett, így ezt nem lesz értelme tovább erőltetni. Már negyedóra után jöhetett a teljes újratervezés. Az autót az út szélén hagyva gyorsan átpakoltuk a zsákjainkat és a felesleges dolgokat hátrahagyva megpróbáltunk új fuvar után nézni.

Azt tudtam, hogy a pandémia miatt átmenetileg nem közlekedik a Puerto Jimenezt Caratéval összekötő kora reggel induló egyetlen pickup, így kénytelen voltam megállítani valakit, hogy segítsen nekünk. Hálistennek az első pickup lelassított. Gyorsan elmagyaráztam a helyzetet a sofőrnek és percekkel később már úton is voltunk – a platón – Caratéba, ahol a La Leona bázison felejthetetlen két napot töltöttünk.

A helyi parkőr Jason annyira kedves volt, hogy már érkezésünk első percében felajánlotta, aludjunk nyugodtan a SINAC látogatóközpontjának üresen álló – ágyakkal felszerelt – épületében és bátran használjuk – akár már az első napon – a tanösvényt. (az előre megváltott belépőink csak a második napra szóltak) A szimpatikus ranger engedélyével a konyhában is alkothattam, ahol természetesen emberünkkel és a parkban önkénteskedő két fiatallal  – Evelynnel és Sterlinggel – megosztottuk a magunkkal hozott elemózsiát és gyümölcsöket.

Korábban nem volt ám ekkora béke, barátság és jófejség a Corcovadóban, ahol a pandémia kezdete előtt bevett dolog volt, hogy napi szinten akár 250 (!) dollárt – fejenként kb. 100 dollár a vezető, 80 dollár a három étkezés és 70 dollár a szállás – is legomboltak a turistákról… A 2015 elején bevezetett horribilis ár miatt 2017-ben olcsóbb alternatíva után kellett néznem, így találtam rá akkor az ökoturizmussal foglalkozó Bolitára, mely backpacker áron kínált egyszerű szállást és jól kiépített túrautakat a Nemzeti Park közvetlen határában. Az biztos, hogy a (vagyonos amerikai) turisták újbóli megindulásával rövid időn belül vissza fog állni a régi rend és újra bevezetik az utóbbi évek sokunk számára megfizethetetlen horrorárait…

Az igazi meglepetés másnap ért minket, amikor szimpatikus parkőrünk jóvoltából a SINAC által engedélyezett ösvényen túl is kirándulhattunk. Így a parton láttunk tamanduát és az egyik önkéntessel derékig érő vízben gyalogolva, sziklákon átmászva arra a helyre is eljutottunk, ahol megtaláltuk a Corcovado egyetlen endemikus békáját, a phyllobates vittatus-t. Hatalmas élmény volt mind a hangyászféle szemrevételezése, mind az apró kétéltű fotózása!

Mivel a Corcovado elszigetelt terület, turista pedig hónapok óta nem járt a környéken, ezért a visszaúton a stoppolás nem jött össze, de a helyiek megint a segítségünkre siettek és – egy korrekt összeg fejében – elvittek minket az autómig. A járgány bizony eléggé megszenvedte a tegnap reggelt, a sok kavics miatt továbbra is zörgött, recsegett minden, éreztem, hogy valami nincsen rendben és sejtettem, hogy így nem fogok továbbutazni. Lilla szállását elég lassan haladva értem el. A Blue Osa egyik menedzsere, Alex sietett a segítségemre, aki alaposan átnézte az autó alvázát és levágta a megrongálódott első sárhányókat. Annak még utána kell néznem, hogy a biztosításom fedezi -e ezeket a károkat, a lényeg most az, hogy – elvileg teljes biztonságban – továbbutazhatok. Vár rám Bahía Drake, a Corcovado apró üdülőfaluja!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.