Costa Ricával nagyon nehezen barátkoztam meg, de Cahuita lenyűgöző szafarija nagymértékben hozzásegített ahhoz, hogy az évek alatt megkedveljem, majd megszeressem a ticók rendkívüli élményt nyújtó Nemzeti Parkjait és azok gazdag élővilágát.

Két időigényes és fárasztó tömegközlekedéssel megtett szakasz (Panamaváros – Boca Chica és Boquete – Bocas del Toro) után ezúttal végre nem várt ránk hosszú utazás. Az egyetlen kihívás annyi volt, hogy Cahuitába menet többször át kellett szállnunk. Vízitaxival hagytuk el Bocas del Torot, majd járatos busszal utaztunk Almirante településétől a határig. A Costa Rica-i oldalon évek óta bevett szokás, hogy az országba érkezőnek egy olyan foglalást (lehet busz is, vagy repülő) kell felmutatnia, amely bizonyítja, hogy a turista vízum lejárta előtt elhagyja az országot. Sokan fake vagy ingyenesen módosítható és lemondható repülőjegyet mutatnak be ilyenkor a határőröknek, nekünk ezzel nem kellett kísérleteznünk, hiszen Béla pár hét múlva, míg én másfél hónap múlva utazok vissza Európába.

Richmond-mókussal már a bejárat környékén összefutunk.

Az aguti egy cuki kis rágcsáló.

Costa Ricában 2017 óta nem jártam, de már vártam, hogy újra visszatérjek, és még részletesebben bejárhassam az országot. Pedig az első Costa Rica-i utazásom során a hátam közepére kívántam a ticókat és országukat. Nem tudtam mit kezdeni Costa Rica kényelmes civilizáltságával, és a nem éppen pénztárcabarát árakkal. A teljes amerikanizálódás eredményeként Costa Rica volt az az ország Latin-Amerikában, ahonnan már érkezésem napján legszívesebben azonnal továbbálltam volna.

A zseniális élővilágon kívül van mivel elütni az időt.

Pontosan miért is? Costa Rica előtt hosszú hónapokat töltöttem el Guatemalában, Hondurasban, El Salvadorban és Nicaraguában, ahol a jellegzetes latin habitus sokkal erősebben megmutatkozik, míg Costa Ricából valahogy hiányzik az a kicsike plusz, ami Brazíliától Ecuadoron át Mexikóig igazán különlegessé és azonnal szerethetővé teszi a kontinens országait. Sokakkal ellentétben nekem nagyon bejött, hogy a szegényebb közép-amerikai országokban kevésbé kiépített a turisztikai infrastruktúra, így a hátizsákolásnak ott különleges hangulata van. Hondurasban és El Salvadorban sokkal kalandosabb és izgalmasabb az utazás, mint a fejlettebb országokban.

Természetes környezetben talán Cahuitában a legjobb lajhárokat megfigyelni.

Ellentétben Costa Ricával, ahol a 20. század folyamán, főleg annak második felében egyértelmű volt az Egyesült Államok befolyása. Erről nem csak a gringolandia típusú települések és az indokolatlanul magas – Európa gazdagabb országait is verő – árak árulkodnak. Érkezésem estéjén La Fortuna tele volt amerikai turistával, akik megtöltötték a nyugatias éttermeket és hipszter bárokat. Egyáltalán nem értettem a csilli-villi helyeket és a sok amerikai nyugdíjast. Sokkal jobban bejött (és a mai napig bejön) az egyszerűbb, puritánabb életvitel, amit a fenti országokban (és Dél-Amerikában) megtapasztaltam, és amiért Latin-Amerikát évekkel ezelőtt megszerettem.

Cahuita az egyik legkedvesebb rezervátumom Costa Ricában.

A csuklyásmajmok szerves részei a nemzeti parknak.

Bánatomban gyorsan írtam egy rövid szösszenetet Endrének – a Mirador Adventures alapítójának és vezetőjének – akit egy véletlen folytán 2014-ben ismertem meg Patagóniában. Tisztán emlékszem Endre gyors válaszára, melyben a Corcovado Nemzeti Park környékét, Tortuguerot és Cahuitát javasolta látogatásra. Az első kultúrsokkot követően az évek alatt bejártam Costa Rica jelentős részét és nyugodtan kijelenthetem, hogy megszerettem az országot. Az igazat megvallva a ticókkal a mai napig nem sikerült hasonló mély barátságot kiépíteni mint Latin-Amerika más országainak lakóival, de a rendkívül szerencsés természeti adottságaival zseniálisan gazdálkodó Costa Rica nemzeti parkjai a mai napig hatalmas kedvenceim.

Cahuita központjából indul a Nemzeti Park legváltozatosabb ösvénye.

A bengáliai csérek évek óta mindig ugyanazon a helyen pihennek.

Az egyik nagy favorit Cahuita Nemzeti Parkja, mely a SINAC – védett természetvédelmi területek nemzeti rendszere – harminc nemzeti parkjának egyike. Cahuita a többi nemzeti parkhoz képest ingyenesen, illetve készpénz adomány megadásával látogatható. A parknak két bejárata van, bármelyik felől indulunk is, az egészet be tudjuk járni. Az egyik bejárat az apró karibi falu központjából indul, míg a másik – a Sector Puerto Vargas – a Cahuitát Puerto Viejóval összekötő út egyik leágazásánál letérve közelíthető meg. Utóbbi nagy részben ledeszkázott ösvényen visz el a félsziget csücskéhez.

Kétujjú lajhár ritkán fordul elő a nemzeti parkban, nekünk ezúttal hihetetlen mázlink volt.

Bébilajhár tornagyakorlatozás közben.

Az ismertebb és elvileg több állatot bemutató ösvény miatt jobban kedvelem a városka központjából induló szakaszt, ahol a bejáratnál már korán reggel tobzódnak a helyi guide-ok. Voltam már legalább fél tucatszor Cahuitában, így minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy pontosan ismerem azokat a helyeket és fákat, ahol fellelhetőek a lajhárok és a közönséges csuklyásmajmok. Előbbiből látunk két- és háromujjút is, sőt pár óra szemlélődés után belefutunk egy nagyon aktív lajhárbébibe, mely éppen az orrunk előtt kúszik fel szépen lassan egy fára. Percekig csak mi ketten szemléljük, majd nagy lármával megérkezik egy csoport, a pöttöm lajhár megijed, és továbbáll.

A mosómedvére jobb figyelni, hiszen gyakran fosztogatja a látogatók hátizsákját.

Kíváncsi mosómedvék, fák összefonódott ágai közt meghúzódó majmok, és nagy hálót szövő pókok mellett a lápos területek környékén szintén könnyen kiszúrhatóak a baziliszkuszok. Utóbbiak képesek a vízen járni, bár a test hossztengelyében végighúzódó taréj miatt akkor sincsenek bajban, ha hirtelen vízbe pottyannának. A trópusi hőségtől izzadtan mi sem bántuk meg, hogy a parkhoz tartozó strandon megmártózhattunk az igen kellemes vízben.

Zöld baziliszkusz pózol a fotó kedvéért.

Lándzsakígyó helyett ismét pókok.

Az egyetlen állat, amihez Cahuitában eddig sajnos még nem volt szerencsém az a kígyó. Remélem legközelebb összejön ez is, akár talán már a következő napokban, a Gandoca-Manzanillo Rezervátumban vagy Tortugueroban…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.