Gandoca-Manzanillo – a Karib-tengerpart egyik legcsodálatosabb, valóban paradicsomi szépségű vidéke – a következő megállónk, ahol a védett természeti terület többféle biotópot foglal magába. A parkban megpróbálunk mélyebbre hatolni, azonban a mocsaras és lápos terep megálljt parancsol. A hosszabb túra ezúttal ugyan elmarad, mégis jó érzésekkel távozunk a parkból.

Cahuita elképesztő tengerpartján, és az azt körülölelő nemzeti parkon kívül is szép számban akad látnivaló Costa Rica karibi partvidékén. Ha az apró karibi falut turistás helynek tekintjük, akkor a nagyobb méretű és forgalmasabb Puerto Viejora ez legalább kétszeresen vonatkozik. Az utóbbi évtizedekben a turizmus gyors felfutásával sokat változott a korábban halászatból, kakaó-, és banántermesztésből élő település arculata, mely az elmúlt kb. 35 évben szépen kinőtte magát.

Puerto Viejo a fiatal hátizsákos turisták közkedvelt úticélja.

No nem sokemeletes tengerparti szállodákra kell elsősorban gondolni, bár tény, hogy sok gazdag fővárosi (és nemzetközi) befektetőt vonzott a Puerto Limón és Manzanillo közötti közel hetven km-es parti síkság. Puerto Viejo főleg a hátizsákos, fiatal turisták által kedvelt hely, hiszen rengeteg a karibi bambusz bár, étterem és szórakozóhely, melyek a nappali programok után éjszaka élnek igazán.

Puerto Viejo közvetlen közelében is akadnak csodaszép tengerpartok.

A Puerto Viejo és Manzanillo közötti esőerdőben mindennapi vendég a lajhár.

A pezsgő éjszakai élet kevésbé vonzott minket, így a környék megismeréséhez bázisul választott Cahuitát megtartottuk szálláshelyünknek, hogy másnap felfedezzük a Puerto Viejo és Manzanillo közötti szakaszt, illetve a Manzanillo melletti vadrezervátumot, ahol négy évvel ezelőtt egyszer már jártam.

Csaknem érintetlen trópusi esőerdő borítja a park nagy részét.

Kedvelt fotómotívum.

Elhagyva a strandot, izgalmas terepre találunk.

Anno Cahuitából buszoztunk át a tőle közel húsz km-re található Puerto Viejoba, ahol kerékpárra pattanva a Llanuras del Atlántico parti síkságán biciklizve közelítettük meg a Gandoca-Manzanillo Nemzeti Vadrezervátumot.

Négy éve ilyen neonzöld biciklikkel jártuk be a környéket.

Szegecses bördzseki, dzsungel változatban.

Privát strand, azaz hova terítsem le a strandlepedőt?!

Az élővilágban és természeti kincsekben gazdag tengerparti területen európaiként Kolumbusz Kristóf olasz felfedező járt először, aki negyedik (utolsó) újvilági expedíciója során – 1502-ben – jutott el többek között Panamába és a mostani Costa Rica délkeleti részébe. A biodiverzitásban gazdag – sok hektárnyi elsődleges esőerdőt és kiterjedt korallzátonyokat magába foglaló – öblök évszázadokkal később a kalózok kedvelt búvóhelyeként szolgáltak.

Nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem, hogy a karib rész legszebb strandjai a Cahuita és Manzanillo közötti szakaszon találhatóak.

Elmaradhatatlanok a nagy hullámok.

A közeli Talamanca-hegység őslakosai a bribri indiánok voltak. Miután a 18. század végén a közönséges levesteknősök és a közönséges cserepesteknősök a gazdagabb élelemforrás és/vagy a nyugodtabb szaporodóhely reményében északabbra vándoroltak, afrikai származású csoportok érkeztek Bocas del Toroból, akik a tengerpart mentén ellátóhelyeket létesítettek. Jukka, főzőbanán, papaja, banán és más trópusi haszonnövények elültetésével tanyabokrokat építettek ki, így a 20. század elejére Cahuitában, Punta Uvában és a Manzanillo vadrezervátum belsejében egyenként kb. 30 családot számláló lakóközpontok alakultak ki. A napjainkban a karib tengerparton élő fekete népesség ősei a 19. században érkeztek ide a Karib szigetvilágból, elsősorban Jamaikából.

Nagy trópusi állatot ezúttal nem, pillangót azonban sikerrel fotózok.

Ezzel a színpompás jófejjel Manzanillo strandján találkoztunk.

Szorgalmas, mint a hangya.

A Gandoca-Manzanillo érdekes természetvédelmi területe ott kezdődik, ahol a 256-os számú út a Playa Manzanillo strandjánál véget ér. Az egészen Panama határáig elnyúló nemzeti parkba – Cahuitához hasonlóan – nincsen kötelező belépőjegy, ezért belépéskor mindenki annyi támogatást ad, amennyit jónak lát. Nem volt ez mindig így, hiszen 2017-ben még belépő nélkül látogathattam az 1985-ban létrehozott természetvédelmi területet.

Mezítláb vágok neki a dzsungelnek.

A kilátó szépen kiépített sétaúton közelíthető meg.

Ehhez hasonló fotóért sokan zarándokolnak el a nemzeti parkba.

A rezervátum szárazföldön 50 km²-t foglal magába, míg vizes felületeinek területe 44 km². A Gandoca-Manzanillo változatos élővilágnak és élőhelynek ad otthont. Síkvidéki trópusi esőerdő, mocsaras, lápos terület és elöntéssel nem fenyegetett kevert összetételű élőhely egyaránt megtalálható itt. A partmenti vizekben pedig kiterjedt korallzátonyok alakultak ki.

A sokat fotózott sziklaképződmény.

Meseszép karib csoda – Manzanillo.

Az ország egyik legszebb és legvadregényesebb tájegysége.

A korallzátonyok és korallpadok helyett a standard programot választottuk, így első körben a szép számmal megjelent ticókkal együtt a természeti rezervátum kilátójához sétáltunk. Utóbbi mindössze húsz perc sétára található a park bejáratától. A kilátóból gyönyörű fotókat lehet készíteni az érintetlen természeti környezetről. Tervben volt, hogy teszünk egy hosszab túrát is, mely 3-4 óra vad és kihívásokkal teli természetjárás alatt elvitt volna minket a park mélyén megbújó Punta Mona tanyabokorhoz. Utóbbit az első lakóközpontok egyikeként a 20. század elején létesítették. Sajnos azonban az ingoványos és mocsaras terep, illetve az agresszívan támadó moszkítók meggátoltak minket eredeti tervünkben.

Te mikor tartasz velünk a paradicsomi szépségű Karib-tengerhez?

Sebaj, így is a legtöbbet hoztuk ki ebből a pár napból. Ideje lesz lassan továbbállnunk, jön a szintén karib oldalon – az ország távoli, eldugott szegletében – megbúvó Tortuguero!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.