2017-ben tett utazásom során állatmegfigyelési szempontból az Osa–félsziget, Cahuita és Tortuguero lettek a nagy kedvenceim. Idén újra visszatértem Costa Ricába, ahol megint bebizonyosodott, hogy a biodiverzitásáról híres Tortuguero a Pantanal és a Galápagos-szigetek mellett a legjobb hely Latin-Amerikában természeti környezetben állatokat fotózni!
Tortuguero a szívem csücske Costa Ricában, így kifejezetten örülök, hogy ismét a Limóntól északra található karib településre és annak igazán egyedi állatvilággal büszkélkedő nemzeti parkjába tartunk. Látszik rajtam, hogy fel vagyok dobódva, alig tudom kivárni, hogy megmutassam Bélának azt a természeti csodát, amit ez a lenyűgözően szép vidék rejteget.
Büszkén pózoló iguána.
A csak vízen és légi úton megközelíthető elzárt terület a biodiverzitás fellegvára. Fajszegény mocsári erdők, mangrove mocsarak, rendkívül dús természet, mesterséges csatornák és lagúnák jellemzik az egzotikus nemzeti parkot. A „kis Amazon” néven ismert rezervátumba Puerto Moín ipari kikötőjéből indulunk útnak. Innen startolnak azok a motoros csónakok, amelyek Cahuita és Puerto Viejo környékéről összeszedik a Tortugueroba tartó utazókat. A csónak gyorsan megtelik, így már a korábban megadott indulási idő előtt úton vagyunk.
A szorgalmas tinik saját maguk eveznek.
Ez a csupasz torkú tigrisgém a szemerkélő esőben jelent meg a település egyik elhagyott házának kertjében.
A sűrű dzsungel sok furcsaságot rejt.
Egyáltalán nem bánjuk, hiszen a Moín-folyón haladva egyből megvan a National Geographic hangulat. Olyan érzésünk van, mintha egy dokumentumfilm forgatása közben lennénk. Már most sok a trópusi madár és a majom. El se tudjuk képzelni, hogy mi vár még ránk, ha Tortugueroban benevezünk egy rendes állatnéző csónaktúrára. Folyamatosan a tájat fürkészve könnyen ámulatba esünk, hiszen minden a zöld különféle árnyalataiban játszik. Kb. fél óra után térünk rá a Karib-tengerrel párhuzamos Tortuguero-csatornára. A mára elhíresült édesvízi csatornákat az 1970-es években alakították ki a ticók, hogy összekössék Tortuguero lagúnáit és folyóit, melyek a korábbi banánkikötő és a tengerparti városok között a folyami hajózáshoz vezetnek.
A trópusi esőerdőben mindig szembefut velem egy nagy kócsag.
A baziliszkusz szinte beleolvad a környezetébe.
A majmok sokszor izgágák és nehezen fotózhatóak, ezt a jófejet azonban nem zavarta a fényképezkedés.
A Río Pascual és a Río Matina folyók tengerrel való találkozásakor – utóbbi alacsony vízállása miatt – lelassítunk, így a torkolatban még jobban tudjuk élvezni a három víz randevúját. Három órán keresztül szeljük a habokat, majd megérkezünk az autómentes Tortugueroba, ahol a kisszámú lakosság miatt – kb. ezren laknak a településen – végtelen nyugalom vár minket. A trópusi madarakon kívül az egyetlen nyüzsgést az itt élő afroamerikai populáció jelenti, de pár méterrel elhagyva az emberi beszédtől és kiabálástól hangos kikötőt, érezzük, hogy megérkeztünk a béke és a nyugalom szigetére. A környezet magas páratartalmával az éghajlat trópusi. Én imádom, míg Bélának kicsit még szoknia kell.
Tortuguero stégjeiről jó megfigyelni a természetet.
A Karib-tenger partján lehet ugyan fürödni, az utazók mégis inkább az élővilág sokfélesége miatt érkeznek az eldugott településre.
Megnéztük a falu tengeri múzeumát – nem volt ránk nagy hatással.
Ha Tortugueroban járok, akkor mindig a Casa Marbella lodzson szállok meg. Sok előnye van a saját stéggel rendelkező vendégháznak, többek között maga a móló, illetve a zseniális kilátás a teraszról. Ilyen jó naplemente nézős szálláshellyel még nem találkoztam utazásaim során. A lebukó nap lélegzetelállító látványának megfigyelése előtt azonban van még teendőnk…
Este feledhetetlen élmény a naplemente látványa.
Panamában elmaradt a vulkánmászás, így van most mit bepótolnunk. Célunk a sziget legmagasabb pontja, a Cerro Tortuguero. San Francisco de Tortuguero apró közösségéig helyi vízitaxival utazunk, majd a belépőjegy megváltása után nekiindulunk a tűzhányónak. A szunnyadó vulkán a nevéből is következtetve szerencsére csak egy domb, így egyikünknek sem okoz nehézséget a 119 méter magas kilátópont legfelső teraszának megmászása. A Karib-térség egyetlen kiemelkedéséről a kilátás egyszerűen lenyűgöző, belátni a köderdőt, Tortuguero partvidékét, és magát a települést is.
Csúcsfotó sikeres vulkántúra után.
Fűrészescsőrű arasszárit a tengeri múzeum melletti fákon fotózok.
A jókedvű Swainson-tukánok szintén a múzeum mellett mutatják meg magukat.
Rendesen kifotózzuk magunkat, majd az agresszívan csipkedő szúnyogok elől lerohanunk a vulkánról. Félúton az erdő talaján nagy számban előforduló eperbékák miatt tartunk csak szünetet. Mindketten előszeretettel fotózzuk a 2-2,5 cm méretű apró nyílméregbékákat.
A reggeli órákban motoros csónakkal indulunk madárlesre.
Kevés – az élővilág szempontjából – annyira látványos nemzeti park van Latin-Amerikában, mint a Tortuguero. Ezt megint teljes mértékben alátámasztja a másnap kora reggeli közel három órás csónaktúra. A környék változatos élővilágának felfedezésére a bérelt tengeri kajak és túrakenu helyett én inkább a kényelmesebb csónakot részesítem előnyben. Ilyenkor nem kell külön evezni és a csatornákban navigálni, elég csak a szakavatott vezető (és egyben kormányos) szavaira figyelni, aki – nem tréfa! – minden percben új madarat vagy állatot vesz észre a csatornákat behálózó sűrű dzsungel rengetegében. Víctornak – ő a Casa Marbella saját guide-ja – hihetetlenül jó szeme van a madarak észleléséhez.
A kigyónyakú madár tollazata a kormoránhoz hasonlóan kevésbé víztaszító, ezért ha egy időt a vízben töltött, ki kell jönnie megszáradni. Kiül ilyenkor egy száraz faágra napozni.
Kajmánból minden alkalommal többet látunk.
A vízi szafari során közelről szemlélünk baziliszkuszokat, gémeket, iguánákat, kajmánokat. Nagy meglepetésemre, másfél óra után belefutunk egy amerikai szultántyúkba és egy nagy hokkóba. Nagy az öröm a csónakban, amikor a madárles végén egy kanálcsőrű bakcsó is megmutatja magát.
Víctor szerint az amerikai szultántyúk ritkán láttatja magát Tortugueroban.
Nagy hokkót korábban már láttam a csatornák melletti esőerdőben, szerencsére most fotón is meg tudtam örökíteni.
A kanálcsőrű bakcsó az egyik csúcspontja a délelőtti vízi kirándulásnak.
A sikeres túra után továbbra is csillapíthatatlan vágyat érzünk az élővilág iránt, így belevetjük magunkat a Karib-tengerrel párhuzamos erdőbe, mely új arcát mutatja meg az ország harmadik leglátogatottabb turisztikai régiójának. A védett területhez tartozó erdő 3-4 km hosszan vezet, tábla jelzi a park végét. Innen már nem lehet továbbmenni, hiszen elértük a tengeri teknősök fészekrakó helyeit. Most februárban még nincsen szezon, ám ennek ellenére vissza kell fordulnunk. Nem akarjuk kihúzni a gyufát a parkőröknél, jobb a békesség…
Teknős csontvázakra pár km-re a falu központjától, a tengerparton lelünk.
Anoliszra a repülőtér felé tartó ösvényen bukkanunk.
A visszaúton találkozunk egy fiatalokból álló társasággal, akik nagy örömmel újságolják, hogy az egyik fán lándzsakígyó figyel. A magányos hüllőt nem könnyű észrevenni, de aztán csak megmutatja magát.
Először láttam lándzsakígyót életemben. Sikerült megörökíteni, bár a fotó nem sikerült valami jól.
Még nagyobb az izgalom, amikor percekkel később összefutunk a szállásunkon lakó idősebb holland párral, akik elárulják, hogy sörényes hangyászt láttak az egyik fán. A hangyász megmozdult, de talán még ott lehet a régi helyén, állítják. A szimpatikus hollandok örömmel fordulnak velünk vissza. Megtaláljuk a fát, de hiába várunk vagy fél órát, csak az állat seprűszerű farkát látjuk, a hangyász nem akar mozdulni.
A kék gémek szinte meg se moccannak, elég jól bírják a fotózást.
Naplemente után éjszakai rovar- és békalesre tartunk Víctorral. Átcsónakázunk egy ismerőséhez, ahol belevetjük magunkat a sötét kertbe. Fejlámpáink segítségével pásztázzuk a fákat, a leveleket, és az aljnövényzetet. Egy perc se telik el, és megjelennek a már-már irreális színekben pompázó nyílméregbékák. Nagyon aktív az éjszakai élet a birtokon. A késő esti túra során látunk vagy fél tucatnyi pókot, éjjeli lepkét és tarantulát. Az éjszakai fotózás nem egyszerű mutatvány, de azért sikerül néhány jó fotót készíteni:
Még néhány madárfotó búcsúzásként.
Tortuguero megint teljesen lenyűgözött. Még el sem hagytam a karib szigetet, de már azon agyalok, hogy mikor jövök vissza legközelebb…
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.
