Régi ismerőssel találkoztam a minap, hiszen sokadszor jártam a Rincón de la Vieja ösvényein. Annyira megtetszett a túra szavannás hangulata, hogy hetekkel később újra elutaztam Costa Rica északi részébe és elkirándultam a nehéz terepen megközelíthető Escondida-vízeséshez. Mozgalmas kirándulás volt, nem csalódtam.

A tegnap részletesen megismert Horizontes Erdészeti Kísérleti Állomás felkeresése jó döntés és feledhetetlen látogatás lett. Biztos voltam benne, hogy az általam nagyon kedvelt és meglátogatásra váró nemzeti park – Rincón de la Vieja – megint tetszeni fog. Utóbbit az elmúlt években többször bejártam és mindig maximálisan élveztem. A San Josétól 200 km-re található és a páratlan park szerves részét képező Rincón de la Vieja vulkán elég gyakran kitör, így nem látogatható. Van viszont rengeteg fumarola, mofetta és néhány iszapfortyogó, amik miatt érdemes ellátogatni a Liberia közeli vulkanikus területre.

Különleges nemzeti park sokszínű környezetben és változatos természeti értékekkel.

Van idő egy kicsit művészkedni.

Iszapfortyogók a sokrétű vulkanikus vidéken.

A Hospedaje Doderot megint sikerült nagyon korán elhagynom, a célom az volt, hogy időben a Rincón bejáratánál legyek. Ezúttal a tradicionális Las Pailas nevű körtúra mellett el szerettem volna kirándulni a park egyik távoli vízeséséhez, ahova még dél előtt fel kell kerekedni, különben a parkőrök már nem engednek be. Jó lett volna kiegészíteni a Rincón legnépszerűbb látnivalójátés megismerkedni a szektor legnehezebb 8 km hosszú (oda-vissza összesen 16 km) útvonalával is, mely ezer méter körüli magasságkülönbséggel a Rincón de la Vieja kráteréhez vezet. Az aktív kráter vulkanológiai és hegységszerkezeti viszonyai, freatikus kitörései és a sorozatos gázkibocsátásai miatt az ösvény a látogatók előtt már régóta zárva tart és határozatlan ideig zárva is marad. Addig az időpontig, amíg a vulkán aktivitása nem csökken, és a SINAC szervezete biztonságosnak nem találja a látványosság elérését.

A szavannás övezetben pillangókat fotózok.

Liberiából egy borzalmas minőségű közút vezet a Rincónhoz, mely ugyan néhány helyen aszfaltozott, de a kb. 25 km-es út nagy része kátyúkkal, óriási lyukakkal ellátott földút. Pár perc után belefutok Liberia nagy hulladéklerakó telepébe, mely a város és környékének szemetét gyűjti össze. Costa Ricára nem jellemző gusztustalan látvány fogad, tele tucatnyi kutyával és gondolom millió patkánnyal. Miután legombolnak rólam kb. 1500 colónt pár km-re a nemzeti park bejáratától, egy geotermikus erőmű mellett haladok el, hogy pár perccel később megérkezzek a természetvédelmi terület hatalmas parkolójához. Ahol a nagy hőség mellett vagy fél tucatnyi szajkó mutatja meg magát.

Szajkók várnak rám a Rincón parkolójának fáin.

Szép színes példány a Las Pailas ösvényén.

Az esős évszak végén megjelennek a pici békák.

A koronavírus-járványra hivatkozva rettegnek a ticók a készpénzzel történő fizetés miatt, így a belépőjegyet a SINAC hivatalos oldalán előre váltottam meg. Ahogy a látogatók számára a bejáratnál kiderül, erre nem lett volna szükség, hiszen működik a helyszínen a bankkártyás fizetés. (ezt jó tudni legközelebbre) Időben érkezem, így a Las Pailas-körrel kezdem a Rincón bejárását. Az ösvény trópusi szárazerdők között tekereg. Az Atlanti-óceán felől érkező passzátszelek a nemzeti park keleti oldalán évente átlagosan 500 cm esőt hoznak, így a fumarolák és iszapfortyogók páráját felhasználva a folyamatosan növekvő növényzet buja és dús. Ebben a régióban nincs kifejezetten száraz évszak, ezért a trópusi ökoszisztémák itt egész évben nedvesek maradnak.

Megközelítve jól fotózható, de a kénes szag miatt nem sokáig élvezhető.

Az esős évszak végén nagy hozamú a Las Pailas-körtúra vízesése.

Az erdős részeken sok a nem mindennapi fa.

A Rincón de la Vieja Nemzeti Park egy vulkanikusan aktív terület – kb. 600 000 éves geológiai csoda -, melynek legalább kilenc vulkáni krátere van, és legalább 32 folyó folyik le az oldalán, amelyek áthidalják a kontinentális szakadékot. Található itt idényszerű vízesés, megannyi kigőzölgés és hőforrás, illetve egy olyan füves felület is, ahol a levegőben konstans erős kénszagot érzek. Később kijutok egy füves szavannára. Itt az erős vulkáni kísérőés utóműködések miatt nem volt képes gyökeret ereszteni az erdő. A séta során belefutok egy nagy hokkóba, több agutiba, számos iszapgödörbe, vulkáni szolfatárák sorába és több fortyogóba, ahol megállás nélkül tör föl a kéngáz. A Pailas de Agua iszapfortyogónál az iszapot néhol víz borítja.

Reggel jól láthatóak a fumarolák.

A La Cangreja felé sétálva pókmajmokkal találkozom.

A nap világításában kéken csillogó vizes área.

Jól álcázva.

A rekkenő hőség ellenére nekivágok a Catarata La Cangreja vízesés igazán klassz, de fizikailag megterhelő ösvényének, melyet a Rincónba látogató turisták nagy százaléka a gyalogtúra nehézsége és a nagy meleg miatt kihagy. Pedig a séta első része a Bosquesito Corrongo erdő árnyékos szakaszán vezet. Gyönyörűszép, kéken csillogó vizes élőhelyek területén kelek át, hogy kb. 45 perccel később a prérin találjam magam. Utóbbi szavannás jellegű terepét már nem éri árnyék, így a nap közvetlenül és megállás nélkül süt. Viszont a táj végig izgalmas és különlegesen egyedi. A túra préris része ismét az erdőn keresztül folytatódik, ahol az ereszkedés során a vízcsobogás egyre hangosabban hallatszik. A La Cangreja körülbelül 40 méter magas zuhatag, hőmérséklete se túl hideg, se túl meleg. Mindez éppen elég volt arra, hogy lehűtsem egy kicsit a lábamat és a talpamat, várt rám a hosszú visszaút.

A túra során megmutatják magukat az időszakos vízesések.

A Bosquesito Corrongo-t elhagyva csak egy baseball sapka véd meg a tűző naptól.

A La Cangreja-vízesés.

Hetekkel később visszatértem a Rincón Nemzeti Parkba, hogy bejárjam a Catarata Escondida vízesés rejtelmeibe vezető ösvényt is. Egyedül ez hiányzott azokból a kirándulóhelyekből, melyek a parkban hivatalosan látogathatók. A „rejtett vízesés”-t korábban még nem ismertem, a látogatók nagy része ugyanis a népszerűbb La Cangreját keresi fel. Az elmúlt években én is legalább már háromszor jártam ott. Az Escondida ugyan oda-vissza kb. másfél km-rel rövidebb táv, nehézségét tekintve azonban szerintem simán ráver a Cangrejára, mivel a túraút második fele dombokon visz, így az sokkal jobban emelkedős. A kevesebb árnyékos rész miatt jól felpakoltam vízzel, hiszen a túraút során alig van vízvételi lehetőség.

A terep szempontjából szebb az Escondidához kirándulni.

Még naptól védett területen irány a „rejtett vízesés”!

A Catarata Escondida szépen elbújt előlem, nem volt könnyű megtalálni.

A kirándulás megint megért minden fáradalmat és nehézséget. A Rincón úgy különleges, ahogy van, remélem hamarosan megnyitja kapuit a Santa María szektor is, jó lenne majd úgy visszatérni Liberiába, hogy van új érdekes túraterep, bár tény, hogy mindig nagy örömmel jár a fenséges park már jól ismert ösvényein túrázni.

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.