Peru és a Kordillerák után jó volt újra magashegységben sátrazni. A Chimborazo Nemzeti Parkban töltöttem két napot, felmásztam a Carrel menedékházig, ahol 4.850 méteren – a kialudt rétegvulkán lábánál – kempingeztem. A túra legmagasabb pontját, a picurka Cóndor Cocha lagúnánál (5.100 m) értem el. Még egy évzáró trekkingtúrám hátra van, aztán lehet tervezni a következő túraévet!

Hiába létezik közel 30 hatalmas tűzhányó Ecuadorban, eddig még nem volt szerencsém egyik vulkánhoz sem. Némiképp furának tűnhet, hiszen Bolíviában és Peruban is előszeretettel túrázok a varázslatos Andok fenséges hegyláncai között.

Közel 4.400 méteren kezdem túrámat.

Ecuadorban eddig csak négyezer méter magasságig jutottam – nem is olyan régen, – amikor a Cajas egybefüggő paramo vidékén kirándultam. A Cuenca melletti gigantikus méretű nemzeti parkban túrabakancsom teljesen beázott, így kellett pár nap, amíg lábbelim teljesen kiszáradt és újra túraképes állapotba került. Alausíból közben Riobambába tettem át a székhelyemet, új szállásom a központ közeli El Mochilero hostel.

Nagyon vártam a pillanatra, hogy Ecuadorban is magashegyi környezetben túrázhassak!

Az országon belüli buszos utazásaim során számos alkalommal végigkísért a vulkánok impozáns látványa, így nem volt kérdés, hogy hamarosan én is magashegyi túrázásra vállalkozzak. Mi mást is vállalhattam volna be elsőre, mint az ország legmagasabb pontját, a Chimborazót. Nem a kialudt rétegvulkán tetejére készültem, tervem az volt, hogy három nap alatt több oldalát körbejárjam Ecuador óriásának.

Nyolc km gyaloglás vár rám a Chimborazo lábáig.

A dél-amerikai évek alatt megtanultam, hogy a 6.268 méter magas Chimborazo a Föld nem teljesen gömbölyű formája miatt a legtávolabbra található bolygónk középpontjától. Az egyenlítői kidudorodásnak köszönhetően a Föld legmagasabb hegyének tartott rétegvulkánt vettem célba. Semmi különlegessel nem készültem a világrekorder Chimborazót megkerülő trekkinghez. Szokásom szerint indulásomat megelőzően több napra bevásároltam és már korán reggel startra készen buszon ültem.

A Föld magjától vett abszolút magasságot tekintve a Chimborazo kialudt rétegvulkánja a Föld legmagasabb hegye.

Hiába van közel a nemzeti park főbejárata Riobambától, a szignifikáns magaslati különbség miatt járatos buszom csak lépésben emelkedett. Nem hiába, hiszen járgányomnak az egy órás út alatt több mint 1.600 méter szintkülönbséget kellett leküzdenie.

Kavicsos, sziklás terepen emelkedve közelítem meg az alsó menedékházat.

Annyira korán érkeztem, hogy a Parque Nacional Chimborazo aznap reggel hivatalosan még nem nyitott ki. A bejáratot lezáró sorompót kikerülve azonban már a nemzeti park területén tartózkodtam. A korai időpont miatt kimaradt a regisztráció. Nem bántam, hogy így alakult, hiszen így hamarabb elkezdhettem a gyalogtúrát a 4.800 méter magasan található menedékházig.

A hatalmas hóesés után gyorsan felszakadozik a felhőzet és kitisztul az ég.

Azonnal elkezdtem volna a túrát, ha nem kerülök rögtön a trekking elején egy dermesztő hóviharba. Pillanatok alatt annyira hideg lett, hogy minden létező réteget magamra húztam. Így indultam neki az előttem álló nyolc km-nek. Szerencsére az erősen tomboló hóvihar gyorsan csillapodott, ezért közel fél óra után már én is élveztem a felbukkanó vikunya nyájak társaságát.

Vikunyával négyezer méter felett elég könnyű találkozni.

Ahogy rövid idő alatt látszólag lenyugodott az időjárás, megjelent és megállt mellettem egy kisbusz. A busz sofőrje a Carrel menedékházhoz tarthatott. Ahelyett, hogy beszálltam volna hozzá, intettem neki, hogy menjen nyugodtan tovább. A kényelmes ülés helyett maradtam inkább a trekkingnél és élveztem a reggeli pompájában felbukkanó Chimborazo látványát.

A Refugio Carrel közelében állítok sátrat.

Megfontolt tempóban haladva délelőtt tíz órakor értem el a Carrel testvérek nevét viselő első menedékházat. Ők voltak azok, akik a 19. század legmerészebb hegymászójával, Edward Whymper-rel közösen, 1880 januárjában meghódították a Chimborazót. Whymper emberfeletti teljesítményének emléket állítva róla nevezték el az ötezer méteren épült felső menedékházat. Utóbbihoz kora délután terveztem felmászni.

A ritka magaslati levegő miatt lassabban, megfontoltabban haladok a Whymper menedékházhoz.

Közben a felhők teljesen elnyelték a Chimborazo vulkánját, így a szép számmal kisbuszokkal érkező turisták csalódottan konstatálták, hogy a csúcs egyáltalán nem látható. Mindez nekem elég időt adott ahhoz, hogy felállítsam a sátramat, kényelmesen megreggelizzek és pihenjek egyet.

A két menedékház között rengeteg síremléket láttam.

Ötezer méterről tiszta időben ilyen gyönyörű a kilátás.

Rövid pihenőm után lassú tempóban indultam az Edward Whymper menedékház irányába. A hegyoldalon ötezer méterhez közeledve éreztem, hogy magaslaton vagyok és a magasság növekedésével egyre ritkább a levegő.

Büszkén és fáradtan a Whymper menedékháznál.

A Cóndor Cocha picurka lagúnája 5.100 méteren található.

Ennél magasabbra és a Whymper-csúcsra csak helyi vezetővel lehet menni.

A Refugio Whympertől várt még rám közel száz méter fullasztó emelkedő a Cóndor Cocha picike lagúnájáig. Miután felértem és kigyönyörködtem magam a tengerszem látványában, visszagyalogoltam az alsó menedékházig, ahol sátramban az éjszakát töltöttem.

A Refugio Carrel közvetlen közelében 4.850 méteren kempingezek.

Csodaszép reggelre ébredtem, kilátás a sátramból a Chimborazo rétegvulkánnal szemközti oldalra.

A Whymper menedékháztól indulnak a csúcsmászások.

Másnapra és harmadnapra két nagyon hosszú trekkinget terveztem, célom az volt, hogy Rodrigo barátom (egy helyi hegymászó legenda) Urcuhuasi menedékházát érintve az utolsó nap végére a Chimborazo másik oldalán, Urbinában kössek ki. Az éjszaka azonban alaposan átgondoltam a lehetőségeket és tervet módosítottam. Tudtam, hogy egy saját turista csapattal hetekkel később felkeresem majd ecuadori barátom menedékházait, így lerövidítettem a betervezett aznapi penzumot.

Meseszép andoki táj, mely a túrázás minden fáradalmát és nehézségét megérte.

A morénás terepet elhagyva változik a magashegyi növényzet.

A déli oldalról korán reggel indulva nyugat felé hagytam el Ecuador óriását, hogy folyamatosan ereszkedve még délelőtt kiérjek az E491-es Ambatót Guanujoval összekötő főútra. A stoppal sajnos ezúttal nem volt szerencsém, így kénytelen-kelletlen meg kellett várnom az óránként közlekedő helyi buszt, hogy visszautazhassak Riobambába. A csomagomat a szállásomon felkapva most Bañosba utazok, hogy újratervezhessek…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.