Az ecuadori Andok középső ágát elhagyva, az Amazonas-medence esőerdejében, színpompás növényekkel és sétáló fákkal ismerkedtem. Felkerestem egy állatmenhelyet, majd egy etnobotanikus kertben a shuar indiánokról, és betegségek természetes gyógymódjairól tanultam. Sok pozitív élménnyel, gazdagító találkozásokon vagyok túl!
Történetem ott folytatódik, hogy elhagytam Dél-Amerika egyik legismertebb, emblematikus tájegységét, az Andokot és Baños érintésével Puyoba utaztam. A Tungurahua vulkán füstölgő lábánál megbújó Baños a vakmerő, adrenalinhajhász turisták központja. Bizsergető adrenalin-löketek helyett most nem sokat időztem a városban, fél nap elég volt ahhoz, hogy a pár hét múlva érkező túracsapatomnak előkészítsek pár dolgot.
Már nagyon vártam a trópusi dzsungel színeit.
Miután elintéztem a teendőimet, megcéloztam Ecuador trópusi őserdejét. Az ország két legjobb, egyaránt északkeleten fekvő természetvédelmi területe a Cuyabeno és a Yasuní. Utóbbit pár nap múlva szakavatott vezetővel fogom majd bejárni. Puyo és környékének megismeréséhez azonban nem kellett szakértő guide.
Az ibolyafa vagy hercegnővirág Brazíliában őshonos örökzöld cserje, melyet intenzív növekedés jellemez.
A heliconia vagy rákollóvirág papagájcsőröket imitáló csüngő virágzata sok helyen díszíti az esőerdőt.
A korallfa csodaszép virágairól ismert.
Pastaza tartomány fővárosába busszal jutottam el. A járatos busz a város déli végében tett ki, így frissítő trópusi esőben gyalogolva szeltem át a várost. Puyo északi részén a Macas felé vezető főúton jutottam el első megállómhoz, a Parque Real de Aves Exóticas madárparkjához. Utóbbi eléggé eldugott helyen, egy privát ház buja trópusi erdejében található. Nem egyszerű rátalálni.
Különleges növényekben is gazdag a madárpark.
A sárga-kék ara az egyetlen madár, amit természetes környezetben fotózok.
Az igazat megvallva az őshonos madárfajok védelmére és gondozására szánt hely egyáltalán nem jött be. Ugyan csak két dollár a belépődíj, de hiába láttam más kontinensről származó különleges fajokat, azon a tényen, hogy a madarakat ketrecekbe zárják és azok az életük túlnyomó zömét ott is töltik, nem tudtam magam túltenni. Az egyetlen pluszt az igényesen kialakított és szépen gondozott esőerdő jelentette, jó volt újra amazóniai növényeket látni és fotózni.
Puyotól 10 km-re egy állatmenhelyen majmokkal ismerkedek.
Következő megállóm a Fundacion Los Monos Selva y Vida állat- és madármenhelye lett. Korábban még nem hallottam a svájci-ecuadori nonprofit szervezetről. A városon átgyalogolva egyszerűen csak megláttam egy hirdetőtáblán a reklámot és úgy döntöttem, hogy felkeresem az egy hektárnyi őserdei parkot. A bántalmazott és rossz körülmények között tartott vadállatoknak tartós és biztonságos elhelyezést nyújtó menhelyet Yvan Bouvier hozta létre. Vele és közel fél tucatnyi önkéntessel a menhely látogatóközpontjában találkoztam.
Az amazóniai virágok és növények szinte minden természetbarát fotós kedvenc témái közé tartoznak.
A menhely szélét érintő folyóban ezúttal kihagyom a fürdőzést.
Mivel egyedül látogattam a parkot, így Yvan gyorsan eldarálta a menhellyel kapcsolatos legfontosabb információkat, körbevezetett egy kicsit, majd magamra hagyott, hogy nyugodtan barangolhassak egyedül a park területén. Sétám során többfajta majom mellett láttam papagájokat, pillangókat, koátikat és teknősöket. Jó, hogy becsúszott plusz programnak a “Paseo de los Monos” menhelye, mely sok mindenben hasonlított a híresebb és nagyobb tenai amaZOOnico parkjához. Mindkét helyen fontos cél, hogy az állatorvosi és pszichológiai segítség megadása után felszabaduljanak az illegális kereskedelem miatt bajba jutott és megkínzott állatok és teljes rehabilitáció után visszatérjenek a dzsungel védett területeire.
Természeti idill a “Paseo de los Monos” buja dzsungelében.
A pillangók elmaradhatatlan részei a trópusi esőerdőnek.
A “Parque Etnobotanico Omaere” már Puyo belvárosához közel, az azonos nevű folyó közvetlen szomszédságában található. Üzemeltetője és koordinátora egy amerikai származású botanikus, aki évtizedek óta építi és ápolja a park kertjeit. Chris örömmel telve mesélt a Waorani Etnikai Rezervátumban élő waorani és shuar (jelentése a föld embere) őslakosok szokásrendjéről és életmódjáról. Utóbbiak a 20. század rettegett fejvadászai, akik Ecuador délkeleti részén – így Puyo környékén is – az amazonasi esőerdőben élnek.
A Puyo folyó partja remek sétaterep.
Az amerikai Chris közel 30 éve él Ecuadorban.
Egy másik – vesebetegségek gyógyítására és vízhajtóként alkalmazott – amazóniai növény a “cola de mono” azaz majomfarok, az egyik helyi pálmafajon élő őserdei páfrány.
A szimpatikus botanikus részletes előadása után átadott minket egy önkéntesnek, akinek vezetésével meglátogattuk az etnobotanikai kertet. A fiatal biológus növendékkel hosszú sétát tettünk az esőerdő egyik tanösvényén, ahol átfogó képet kaptunk az Amazonas-medencében őshonos növények gyógyászati felhasználásáról és a természetes gyógymódokról.
Természetes reszelő az őserdőben.
A sétáló pálmafa a gyökereivel halad előre.
A venezuelai rózsa a dzsungel természetes fogamzásgátlója.
Az esőerdő közepén egy fiatal ecuadori egyetemista tart beszámolót az amazóniai növényekről.
A Puyoban eltöltött változatos nap kiváló ráhangolódás volt a rám váró következő hétre. Hamarosan ugyanis az Amazonas-medence felső szakaszához utazok, hogy meglátogassam az UNESCO védettségét élvező Yasuní Nemzeti Parkot!
Varázslatos növénnyel búcsúzok Puyotól.
Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.
