Új ismerőseimmel az esőerdő ecuadori fővárosába tartva egy amerikai emigráns ökolodzsán kötünk ki, ahol teljesen levesz a lábamról egy rendkívül izgalmas lepkeház. Másnap El Coca piacán Leonardo DiCaprio kedvenc energiaitalát kortyolgatom, majd saslikpálcán sütött lárvák megkóstolásával zárom a napomat. Mondtam már, hogy imádom a dzsungelt?!

Egész nap Puyo és trópusi esőerdős környéke érdekességeivel ismerkedtem, így fáradtan estem be szállásomra, ahol egy beszédes francia lányon kívül nem volt senki. A hátizsákos utazó Caroline két hete érkezett Ecuadorba és kb. másfél hónapja van arra, hogy megismerje az országot. Elmondása szerint nem vágyik megszokott helyszínekre és kalandokra, nem az a célja, hogy részletesen bejárja az egész országot, sokkal inkább segíteni próbálja az őslakos népek útkeresését, megújulását és megerősödését.

A Río Napo folyón átvezető 2012-ben átadott híd El Coca sétányáról fotózva.

A francia turista a waorani törzs képviselőivel találkozott Puyo mellett és szintén El Coca felé tartott. Rövid beszélgetés után Caroline gyorsan felajánlotta, hogy másnap csatlakozhatok hozzá, illetve amerikai ismerőséhez, akivel reggel autóval kelnek útra az Amazonas-medence ecuadori fővárosának irányába. A srác neve Loren, felesége az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén dolgozik Quitoban. Loren és Caroline egy szociális program keretein belül egy hete Tenában találkoztak először.

Tenát elhagyva megmentünk egy, az aszfalt közepén pihenő kígyót.

A Río Napo naplemente előtt is gyönyörű látvány.

Az időm engedte, hogy csatlakozzak új ismerőseimhez, így másnap reggel velük együtt indultam útnak a Yachana Lodge-ba. Az amerikai kézben lévő lodzs neve az őshonos kichwa nyelven tanulási helyet jelent. Loren találkozót szervezett a tulajdonossal, ennek apropóján érkezünk meg vele együtt a hatalmas birtokra. Doug, egy évtizedek óta Ecuadorban élő emigráns, több mint 25 éve ökológiai szemléletű turizmust kínál a Napo-folyó partjainál.

A látogatóközpont előtt Doug elmeséli nekünk a lodzs történetét.

Vendéglátónk birtoka mögött zseniális kakaófarm látogatható.

Nonprofit szervezetként és alapítványként a szimpatikus tulajdonos egyik fő küldetése az, hogy az amazóniai közösségeket nevelés-oktatásban és erőforrásokban segítse. Az ecuadori kormánnyal együttműködve Doug évekkel ezelőtt középiskolát alapított a régióban élő őslakosoknak, ahol nemcsak a turizmus csínját-bínját tanulták ki a helyi bennszülöttek, hanem például angolul is megtanultak.

Egy helyi őslakos megmutatja, hogy milyen gyümölcsök teremnek az esőerdőben.

A Sacha Inchi vagy más néven inka földimogyoró az Amazonas-medence egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező gyümölcse. Gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír, hasznos reumás ízületi gyulladástól és csontritkulástól szenvedő betegek számára, illetve hatékony a bőr és a haj ápolására.

Doug elmondása szerint sok nála végzett diák dolgozik napjainkban az idegenforgalomban. A végzősök nagy része a vendéglátásban és túravezetőként az El Coca környéki jól kiépített infrastrukturális környezetben található rancsokon helyezkedett el. Amíg a két amerikai beszélgetett egymással, Carollinnel felderítettük az ökofarm környékét, megtekintettük az igényesen kialakított pillangóházat és elgyalagoltunk a Río Napo partjára.

A Yachana lepkeháza az ökolodzs egyik legizgalmasabb látnivalója.

A legalább tízféle pillangót karnyújtásnyi közelségből fotózom.

Társaim tovább maradtak Doug birtokán, én azonban egy éjszaka után továbbutaztam El Coca városába. Szorított az idő, két nap múlva ugyanis útra szeretnék kelni Nuevo Rocafuerte településére, hogy a perui határ előtti utolsó településen elkezdjem dzsungeltúrámat a lenyűgöző biodiverzitással rendelkező Yasuní Nemzeti Parkban.

A waorani törzs tagjait ábrázoló nagy rajzok El Coca belvárosában több helyen megfigyelhetőek.

El Cocában nincsen hátizsákos szálló, az “idetévedő” turisták nagy része elsősorban repülővel érkezik és általában egyszerre továbbutazik motoros kenuval az ötcsiilagos dzsungel-lodzsok egyikébe. Nálam elvi okokból se jöhetett volna szóba egy erősen túlárazott szállás az esőerdő belsejében, így én maradtam a tartósan magas páratartalmú dzsungelváros egyik egyszerű hoteljében.

A guaba gyümölcs kellemes amazóniai frissítő a magas páratartalmú melegben.

Zseniálisan finom sült halat pár dollárért a városi piacon ehetünk.

Aktuális tartózkodási helyemnek egyébként nem El Coca a hivatalos neve, a város a Puerto Francisco de Orellana nevet viseli. A spanyol földön született Francisco de Orellana egy nicaraguai tartózkodás után 1533-ban csatlakozott Francisco Pizarro seregéhez. Így lett tagja annak a – quitói kormányzó, Gonzalo Pizarro vezette – felfedezőútnak, mely az Andok jéggel borított hegycsúcsain való kalandos átkeles során ersősen megtizedelődött.

A spanyol származású felfedező nagy kalandja óta is járják hajók a Río Napót.

Az Orellana emlékmű a promenádon található. Ő a névadója az Amazonas folyónak.

A mai El Coca területére érve Orellana egy helyben ácsolt bárkával derítette fel az expedíció további útját, majd a Napo-folyón – már egy nagyobb hajóval – újra útnak indulva 1542 augusztusában elérte az Amazonas deltáját. A spanyol származású felfedező-kapitány lett így az első európai, aki mindenféle előzetes felkészülés nélkül nyugatról keletre végighajózott a hatalmas folyamon.

Az ecuavoley a röplabda egy Ecuadorban kialakult változata. Amazónia településein délutánonként előszeretettel játszák.

A forgalmas kikötővárosban működik egy pár éve átadott múzeum, a MACCO, mely megőrzi az Orellana régió egyedülálló kultúrális és régészeti örökségét. A Museo Arqueologico Centro Cultural Orellana többszintes kiállítása többek között a prekolumbián omagua népcsoportot mutatja be. Nagyon vártam, hogy megtekintsem a kézműves termékek, fazekas edények és arany ékszerek miatt is érdekesnek ígérkező múzeumot, azonban az felújítási munkák miatt sajnos zárva tartott.

Amazónia ecuadori fővárosában is készülnek a karácsonyra.

A nagy csalódást a helyi piacon próbáltam feldolgozni, ahol megkóstoltam az amazóniai indiánok étel- és italkülönlegességeit. Amíg Brazília trópusi esőerdejének szupergyümölcse az açaí, addig az ecuadori Amazónia szupernövénye a guayusa. Utóbbi egy magas koffein- és polifenol-tartalmú növény, melynek leveleiből készült főzet lehűtött formában zseniális frissitő ital. Az amazóniai rekkenő hőségben a guayusa leveleinek kivonata gyorsan hatalmas kedvencem lett, literszámra fogyasztattam a folyadékot.

A Leonardo DiCaprio által is támogatott guayusa tea alapja az amazóniai növény leveleinek kivonata.

A jelentős mennyiségű koffeint tartalmazó guayusa már első kóstolásra a kedvenc italom lett.

Az ételkínálatot tekintve a sült folyami hal mellett létezik egy igazi kuriózum, mely a shuar indiánok (és erős gyomrú utazók) kedvence. Ez a chontacuro nevű 7-8 centisre hízott pondró, melyet az indiánok a chonta fából (magyarul barackpálma) nyerik ki. Hiába kínálták a lárvát a piacon a kedves waorani asszonyok nyersen is, úgy semmi esetben sem kóstolnám meg. Tökéletes volt az enyhén sózott saslikpálcás verzió. Elég jó a gyomrom, így megkóstoltam a fehérjedús chontacurót. Nem hiszem, hogy nagy kedvencem lesz, de ha lesz rá máshol újabb alkalom, akkor szívesen eszek majd újra.

Pálcikán készitik a dzsungel erőteljes alternatív fehérjeforrását, az amazóniai pondrót.

A sült chontacurót kíváncsiságból kóstoltam meg.

Azért abban nagyon bízom, hogy a holnapután induló háromnapos dzsungeltúrámon a bizarr dzsungelcsemege mellett más is kerül majd a tányéromba

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.