Egy hét múlva Bogotán keresztül Panamavárosba repülök, ami előtt találkoztam Ilzével, hogy a régi ismerőssel együtt pár napot Ecuador északi részén kiránduljunk. Egészen zseniális élővilág fogad minket Mindóban, ahol bebarangolunk vagy fél tucat vízesést, és aktuális utazótársam miatt ismét átállok a vegetáriánus étrendre. Szép nap volt, jó, hogy pár év után újra összefutottunk!

Miután vendégeim elrepültek New Yorkba, Guayaquilból visszatértem Quitóba. A leggyorsabb megoldás az 50 perces repülőút lett volna, hiszen a két metropoliszt naponta vagy egy tucat járat köti össze. Most mégis inkább az olcsóbb busz mellett döntöttem, mely a Csendes-óceán partjától mintegy nyolc órás utazás után érkezett meg az ecuadori fővárosba. A hosszú út után késő este találkoztam Ilzével, akivel a következő hetet töltöm. A lett származású lányt 2015-ben ismertem meg a kolumbiai Salentóban. Egy szálláson laktunk, és én találkozásunk másnapján elhagytam az óriás viaszpálmáiról híres Cocora-völgyet. Tisztán emlékszem, hogy reggeli közben a trópusi gyümölcsökről cseréltünk eszmét, majd nekem mennem kellett, indult a buszom Caliba.

Latin-amerikai utaztatások között összefutok egy régi jó baráttal.

Egy hónappal később Bogotában jártam, ahol várt rám egy fontos Skype-interjú a 2016-os riói olimpia miatt. Egy kézilabdás olimpiai pozíció volt az álmom, emiatt mondtam fel 2014-ben bécsi koordinátori és sportmenedzseri munkámat. Az olimpiáig volt még két évem, így addig keresztül-kasul bejártam Dél-Amerikát, megtanultam portugálul, és a kezdetektől folyamatosan pályáztam egy kézilabdás állásra Rio de Janeiróban. Nos, a várva várt interjú pont egy olyan reggelre esett, amikor éppen egy karib szigetre (San Andrés) indultam, így azt – az Eagles of Death Metal zenekar frenetikus fellépése után – hulla fáradtan, de nagyon magabiztosan megoldottam a repülőtéren.

Érkezésünkkor szemerkélő eső fogad minket Mindóban.

A falucska határában egy autentikus faház a bázisunk.

Szállásunk sűrű növényzettel ellátott kertjében kora reggel izgalmas dolgokat lehet fotózni.

Az utolsók egyikeként szálltam fel a repülőre, amikor valaki a nevemen szólított. Ilze volt az, aki szintén a Nicaragua partjainál található San Andrés-szigetre tartott. Itt kezdődött máig is tartó barátságunk. Azóta már jártunk közösen Guatemalában, Costa Ricában, és a szimpatikus lányt pár éve Spanyolországban is meglátogattam. Amikor kiderült, hogy mindketten egy időben leszünk Ecuadorban, nem volt kérdés, hogy – ha tudunk -, akkor pár napra megint összefutunk. Sok időm sajnos nem volt, hiszen hamarosan Panamába kell utaznom, de annyi igen, hogy továbbutazásom előtt néhány napot együtt kiránduljunk.

A túra kezdetén bambuszerdők keresztezik az utunkat.

Az egyik kilátónál felbukkan aktuális tartózkodási helyünk, az apró Mindo.

Mindo hatalmas összefüggő vadonjában jól esik a túrázás!

Abban, hogy pontosan merre is menjünk, nagyon gyorsan megegyeztünk. Quito közeli pár napos kirándulásra a kézműves piaca miatt népszerű Otavalo és a buja köderdő mélyén megbúvó Mindo is tökéletesen alkalmas. Első körben így a Quitótól északnyugatra található Mindóba utaztunk, ahol hat évvel ezelőtt már jártam egyszer. Egyáltalán nem bántam, hogy újra visszatértem, hiszen a kis település izgalmas látnivalókkal gazdag környékét 2014-ben is nagyon kedveltem, illetve kíváncsi voltam arra is, hogy mennyit változott azóta Mindo. Az igazat megvallva, nagyot! Továbbra is megmaradt az apró köderdei település hangulatos jellege, de az évek alatt rengeteg lett a hostel, a privát szállás és az étterem. Emlékszem anno talán a madárfotózás mellett csak a vízesésekhez lehetett kirándulni, most már van canopy, csokoládé- és kávétúra, kézműves sörök és sok miegymás.

A majom farkára hasonlító Sphaeropteris lepifera páfrány Mindo köderdeiben is honos.

Útközben a szép orchideák is megmutatják magukat.

Mindketten imádjuk a természetet és a köderdei túrákat, így nem volt kérdés, hogy érkezésünk másnapján az igazi trópusi madárparadicsomnak hirdetett Mindóban merre induljunk kirándulni. A Hét Vízesés túra Mindo legklasszabb kirándulóösvénye. A Tarabita felvonójáig közel hét km-t kellett gyalogolnunk. A folyamatos, enyhén emelkedő terep ellenére élveztük a buja köderdő misztikus látványát, a zöldellő lombozatban keszén-kuszán élő növények burjánzását, és a változatos színekben pompázó madarakat.

Az esős évszakban csodás zöld színekben pompázik a természet.

Tarabitával érjük el a rezervátum hivatalos bejáratát.

Mindo köderdős területét a felvonóból fotózom.

Mi is az a Tarabita? A Tarabita egy Dél-Amerikában közismert fém felvonó, amely a hidak hiányában egy nyitott lanovkával teszi lehetővé a folyó (vagy kanyon) feletti átkelést. Egy ilyen eszközzel keltünk át mi is a Mindo-Nambillo Köderdő Nemzeti Rezervátum másik oldalára, hogy a trópusi esőerdőben kirándulva meglátogassuk ezeket a valódi édenkerteket, és bejárjuk a vízeséseket. A különálló és távoli Cascada Reina mellett látogatható a névadó Nambillo, illetve egymás után egy hosszú ösvényen szépen sorban haladva a Los Maderos, Madre, Colibries, Guarumos és az Ondinas vízesések.

A nemzeti rezervátum vízesései nem igazán különlegesek, mégis jól esik a köderdei túra.

A visszaúton is van mit fotózni.

Ha Ilzével utazok, akkor én is kizárólag csak vegetáriánus ételeket fogyasztok.

A felvonóállomás éttermében egy gyümölcslevet elfogyasztva már szemerkélő esőben indultunk vissza a jól bevált úton Mindóba, hogy útközben megálljunk és egy útszéli büfé teraszán a virágok és az etető között röpködő parányi kolibriket és tukánokat is fotózhassuk. Egy korai (vegetáriánus) vacsora és egy kötelező közös sör után holnap irány Otavalo, vár ránk a Cuicocha-lagúna!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.