Quito és környékének részletes megismerése után a csapattal a KözépsőAndok hatalmas vulkánjai felé vettük az irányt. Két napot töltöttünk Rodrigo – a hegy lábánál élő legendás ecuadori hegymászó – magashegyi menedékházaiban. Megismerkedtünk a paramo-növényzettel, majd az andoki kalandjaink slusszpoénjaként belefutottunk Baltazarba, a Chimborazo utolsó jeges emberébe.

Az első napokban megszokott jókedvvel vágtunk neki az újabb kalandnak. A csapattal a 6268 méter magas kialudt andoki rétegvulkán, a Chimborazo lábához készültünk. Bolygónk furcsa alakjának köszönhetően az Andok óriásának a csúcsa esik a legtávolabb a Föld középpontjától. Az egyetlen izgalmat csak az jelentette, hogy Csabi majdnem lekéste a Riobamba felé tartó buszt. Amikor megjelent több nagy szatyor sörrel a kezében, azonnal tudtam, hogy miért a – mindenki számára megbocsátható – késedelem. Buszunkon nagy matrica jelezte, hogy az étel- és italfogyasztás menet közben nem megengedett. Egy sofőrünk felé intézett halk kérdéssel – “ugye megihatjuk a sörünket az utazás közben?” -, alig észrevehető biccentés jelezte, hogy felpattinthatjuk második reggelinket.

Urbina közelében mindenkit elvarázsol a hatalmas méretű Chimborazo.

Köztudott, hogy a nemes nedű fogyasztása gyakori vizelési ingerrel jár. Hiába utaztunk távolsági buszon, WC hiányában nagy kihívás lett a vizeletürítés. Épphogy elhagytuk a főváros Quitumbe buszpályaudvarát, többeknél máris jelzett a szervezet. Sofőrünket óvatosan figyelmeztettem, hogy ha nem tartunk hamarosan pár perc szünetet, akkor nagy baj lesz a buszon. Szerencsére húsz perc után egy városon kívüli benzinkútnál megálltunk tankolni, így mindannyian kihasználtuk a pár perces – életmentő – intermezzót.

A dimbes-dombos zöld terepet látva nem gondolnánk, hogy 3500 méter felett kirándulunk.

No, de a rövid anektóda után kanyarodjunk is vissza aktuális úticélunkhoz. A híres “Vulkánok országútján” 3600 méterig emelkedve a fehérsapkás tűzhányó lábánál szálltunk ki – a sofőr és a többi utas nagy megkönnyebbülésére – buszunkból. A távolsági járatnak nincsen Urbina megállója, így az Alta Montaña menedékházat nagyszerű tájban sétálva húsz perc alatt értük el. A buszt magunk mögött hagyva gyakorlatilag egyből vadregényes környezetben találtuk magunkat. A különleges hegyes-völgyes terep mindenkit levett a lábáról. Szinte hihetetlen, hogy még ennél is szebb természeti környezet vár ránk a következő két napban!

Egyre feljebb haladva megszűnik a növényzet, itt már csak az ichu fű marad meg.

A felhős délelőtt ellenére jobb oldalunkon megjelent előttünk a misztikus Carihuairazo-vulkán ködlepte csúcsa, majd előbukkant egy rövid időre az ecuadori Andok középső ágának óriása is, a Chimborazo. A magaslati környezetben, és az érezhető hűvösben jól esett az érkezésünkkor felszolgált aperitif, a canelazo forró alkoholos itala.

Régi fatábla hirdeti a hegyi kirándulók menedékházát, és kedvenc forró alkoholos italomat.

A tapasztalt Rodrigóval minden hegyen töltött perc hatalmas élmény. Ecuadori barátomnak végtelen számú izgalmas andoki története van.

A hegyi túrázóknak tökéletes otthont nyújtó menedékházat üzemeltető Rodrigo egy helyi hegymászó legenda, aki rekordszámú csúcsmászást mutat fel Ecuador legmagasabb hegyén. Több évtizedes hegy- és sziklamászási tapasztalattal rendelkező házigazdánk így elég jól ismeri az Andok vulkánjait.

A Carihuairazo-vulkánt tiszta időben fotózhatom.

Aktuális szállásunk lenyűgöző helyen épült. Az urbinai vasútállomással szemben található Alta Montañától a Chimborazo szinte mindig látható. Apropó: Andokot átszelő vasútvonalak. Anno Urbinán keresztül haladt át a hegyekben fekvő fővárosból induló és a Csendes-óceán partján elterülő Guayaquil városába tartó Ferrocarril Transandino vasútjárata. Mára a vasútvonal gyakorlatilag megszűnt működni, egyedül Alausí városánál van egy 12 km-es szakasz, ahol a vonat az eredeti útvonal legizgalmasabb részén – a Nariz del Diablon – jó néhány visszafordítón 800 métert ereszkedik.

A naplemente is csodálatos látvány Rodrigo barátom birtokán.

Érkezésünk idején Rodrigo még úton volt, így az ebéd elfogyasztása utáni első akklimatizációs sétánkat nélküle tettük meg. A környező dombokon mászkálva érezhető volt a magaslat, de szerencsére mindenki jól bírta a túrát. Az izgalmasabb táv – amikor 4000 méter fölé emelkedünk – majd csak másnap jön.

Nem a más országokban már megszokott, de szintén gyönyörű paramo fogad minket négyezer méteren.

Hajnalban a csapat egy része korán felébredt, hogy napfelkeltekor figyelhesse meg, és fotózhassa az ecuadori Andok vulkáni övezetének legnagyobb vulkánját. A kis hátizsákokat a dzsipben hagyva indultunk neki Rodrigo másik menedékháza, a 4100 méter magasra épített Urcohuasi felé.

Rodrigo önkéntesek segítségével több év alatt építette fel új menedékházát 4000 méter felett.

Aktuális házigazdánk által betelepített növények díszitik az Urcohuasi bejáratát.

Hetekkel korábban – a Chimborazo ötezres túrája után – jártam már erre, hogy felmérjem a környezetet, és leellenőrizzem, hogy a csapat kevésbé aktív tagjainak is teljesíthető-e a terep. Barna kivételével – aki évekkel ezelőtt járt már velem magashegyi környezetben Peruban és Bolíviában – korábban senki se éjszakázott még 4000 m felett. Házigazdánk Rodrigo is velünk tartott az Urcohuasi menedékházba. Szimpatikus hegyi vezetőnk ontja magából a sztorikat a régi idők mászásairól, mesél a csapatnak az 1970-es években lezuhant repülőgép roncsainak megtalálásáról, és elárulja, hogy hamarosan túlad az Alta Montañán. Gazdag befektetők szeretnék megvenni a házát, hogy modern hotelt építsenek a helyében. Lassan és kényelmesen haladva egy alternatív útvonalon közelítettük meg új menedékházát, ahonnan elmondása szerint szép időben akár hét(!) vulkánt is meg lehet figyelni.

Ha esetleg az Alta Montaña menedékházon túl is ad Rodrigo, azért remélem az Urcohuasiba jöhetünk még túrázni!

Frailejónt, a paramo-növényzet egyik meghatározó elemét, túránk során ugyan nem látunk, mégis teljesen odavagyunk a tetszetős növényektől.

Ugyan a Chimborazo északi lejtőjének paramo-növényzete egészen más, mint Ecuador vagy Kolumbia hasonlóan magas területeinek uralkodó flórája, így is elég mutatós terepen haladtunk célunk irányába. Elérve az Urcohuasi menedékházat elfoglaltunk szobáinkat (a csodaszép magyashegyi környezetben én ezúttal is inkább sátraztam), majd egy kiadós ebéd után azok, akik még nem teltek el erejükkel, újabb gyalogtúrára indultak.

Gyorsan megtaláljuk helyünket a paramo egyik völgyében megbújó Urcohuasi menedékházban.

Sátortábor karnyújtásnyira a Chimborazótól.

Peti annyira lelkes, hogy akár még a Chimborazót is szívesen megmászná.

Rodrigóval közösen magasabbra túráztunk, és egy vízesést elérve még közelebb kerültünk a Chimborazo vulkánjához. Virágot délutánra elkapta a magassági betegség, de másnapra rendbe jött, és probléma nélkül ereszkedett le a csapat többi tagjával az Alta Montaña menedékházhoz.

A csapatból négyen úgy döntünk, hogy Rodrigóval közösen délután is kirándulunk.

Közel kerülünk a hóhatárhoz.

A naplementék elég különlegesek az Urcohuasinál.

Reggel egy újabb varázslatos napfelkeltét éltünk meg. Mágikus volt az a pillanat, amikor tiszta időben mind a hófödte Chimborazo, mind a meseszép Carihuairazo megmutatta magát. Urbina vasútállomásán várt még ránk egy meglepetés. Nagy örömünkre megjelent a 75 éves Baltazar Ushca, a Chimborazo “utolsó” jeges embere, aki pár évvel korábbi visszavonulásáig minden héten egyszer felkapaszkodott a rétegvulkán gleccsereire jeget vágni, hogy a jéggel ellássa a riobambai piac kofáit. Különleges pillanatokat éltünk meg, amikor a picike emberrel percekre egyedül maradhattunk. Volt így időnk kérdéseket feltenni neki, és közösen fotózkodni. A Baltazarral való szerencsés találkozás tökéletes zárópontja lett az amúgy is klassz Andokban töltött napjainknak.

Csilla és Peti kitartóak, meg se fordul a fejükben, hogy a dzsippel térjenek vissza az Alta Montañához.

Az urbinai sínpályán közelítjük a civilizációt.

Házi pálinka dukál a sikeres andoki túra után.

Az urbinai vasútállomás múzeumában találkozunk a Chimborazo híres jeges emberével.

Rodrigótól elbúcsúzva – és egymásnak megígérve -, hogy ha úgy alakul, akkor Baños városában pár hét múlva újra összefutunk, Ambaton keresztül bérelt busszal jutottunk vissza quitói szállásunkra. Most fújunk egy rövidet, újrapakoljuk a hátizsákjainkat, majd éjszakai buszra szállunk. Irány Lago Agrio, vár ránk az ecuadori dzsungel!

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.