Boquete hiába a panamai gringóösvény szerves része, engem minden alkalommal lenyűgöz. Most sem volt ez másképp. Igaz a Barú-vulkán megmászása ezúttal elmaradt, de azért sok szépet láttunk a kellemes klímájú városka köderdőiben.

Boca Chicát elhagyva rátérünk a kitaposott gringóösvényre, és a Barú-vulkán lábánál fekvő Boquetébe tartunk. Abba a “virágok völgyeként” nevezett településre, melynek lakossága a 2000-es évek elejéig szinte teljesen ismeretlen – főként mezőgazdasággal foglalkozó – hegyvidéki falusiként élte mindennapjait. Boquetében kb. húsz évvel ezelőttig az idegenforgalom szinte egyáltalán nem létezett.

Sűrű köderdőben haladunk előre.

A Valle Escondido lakóingatlan fejlesztési program azonban gyökeres változásokat idézett elő. A program létrehozásával egyidőben számos nemzetközi folyóirat kezdett el behatóan foglalkozni az emigránssá válás témájával. Kellemes klímája miatt a szaklapok az egyik legnépszerűbb nyugdíjas városként említették az „örök tavasz” földjeként emlegetett Boquetét.

Ha szereted a virágokat, akkor a helyi Gonzalez család által megálmodott és ingyenesen látogatható “Mi Jardín es Tu Jardín” növénypark a Te helyed!

Ezzel a jófejjel túránk elején találkozunk.

Mókus pózol egy fotó erejéig.

A település környékének elbűvölő természeti szépsége és mérsékelt éghajlata eredményeként Boquetében rövid idő alatt jelentős emigráns közösség alakult ki, így a kisváros az észak-amerikai nyugdíjasok között a kivándorlás elsődleges célpontjává vált. Az amerikai nyugdíjas-invázió az elmúlt évtizedben tovább folytatódott, állítólag Boquete és környéke közel 50.000 amerikai és európai nyugdíjas második otthona lett.

Tudnak mulatni a helyiek.

A köderdő rejtett szépségei.

Célunk nem az itt élő közösségek meglátogatása volt, sokkal inkább érdekelt minket a kontinens egyik legszebb és legmisztikusabb madara, a quetzal. Köztudott, hogy a trogonfélék családjába tartozó színes madár olyannyira a szabadság szerelmese, hogy fogságban elpusztul. Élőhelyeik beszűkülése miatt csak a Barú-vulkán lábánál, valamint Costa Rica és Guatemala köderdőiben lelhető fel.

A bromélia jól mutat a köderdők magas fáin.

Az örökzöld köderdők 2000 méternél magasabb hegységekben alakulnak ki.

A kontinens egyik legritkább madarával kapcsolatban jó hírrel szolgált Anita és Zsolt, az Egyesült Államokban élő magyar pár, akik éppen pár nappal előttünk jártak Boquetében és a Pipeline-ösvényen szembefutottak a különleges madárral. Zsoltot pár évvel ezelőtt az internet egyik madarász fórumán ismertem meg. Vele szoktam eszmét cserélni Latin-Amerika legjobb madárnéző helyeiről. A sors érdekessége, hogy egy időben tartózkodtunk a múlt héten Panamavárosban, így személyesen is meg tudtunk ismerkedni egymással.

Sok szép dolgot rejt a Quetzal-ösvény.

Hiába árulta el teljes részletességgel a szimpatikus pár, hogy pontosan merre is látták ők a quetzalokat, nekünk ezúttal nem volt szerencsénk. Nem úgy, mint három évvel ezelőtt, amikor áprilisban jártam Panamában. Akkor Guatemala, Honduras, El Salvador és Costa Rica bejárása után a panamai határhoz közel fekvő Cahuitában tartózkodtam. Itt futottam újra össze a német Michaelával és Timmel, akikkel hetekkel korábban izgalmas túrát tettem a kihunyt El Chato krátertóhoz.

Túránk során közel ezer éves fák mellett haladunk el.

Hangulatos zubogó mellett jutunk egyre mélyebbre.

Közösen léptük át a határt, hogy Bocas del Toro után esélyt adjunk magunknak, és életünkben először természetes környezetben misztikus quetzalokat figyelhessünk meg. Talán a véletlen műve volt az, hogy pont a születésnapomon jártunk Boquete köderdőiben. Nekem már az meghatározó születésnapi ajándék volt, amikor pár nappal korábban Bastimentos szigetén saját magam találtam meg az apró vörös nyílméregbékákat. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor helyi vezető segítsége nélkül mind a Pipeline-, mind a Quetzal-ösvényen találkoztunk a színes madárral.

Nagy szerencsével ezeken az ösvényeken látható és fotózható a szemet gyönyörködtető quetzal.

Kell ennél szebb születésnapi ajándék?

Boquete másik fontos turisztikai látványossága a napfelkelte a Barú-vulkán csúcsáról. Utóbbi egy potenciálisan aktív rétegvulkán, mely közel 3500 méteres tengerszint feletti magasságával egyben Panama legmagasabb pontja. A kihunyt tűzhányó csúcsának bekebelezése akár érdekes kihívás is lehetne, viszont egyikünknek sincsen kedve több száz! dollárt azért kifizetni, hogy egy összkerékhajtású terepjáróval teljesítsük a távot, és utána elmondhassuk, hogy mi jártunk az ország legmagasabb csúcsán. Most egyikünk se érzett magában annyi erőt, hogy egy egész napot rááldozzunk arra, hogy megmásszuk a vulkánt. Pedig állítólag a Barú tetejéről tiszta időben incselkedne velünk a Csendes-óceán és a Karib-tenger partja is…

Sok szép madarat fotózunk a túrautak mentén, köztük egy morgan-verébsármányt.

Szerencsére másnap a megerőltető vulkánmászás helyett azért van mivel elfoglalni magunkat, hiszen látogatható a Lost Waterfalls névre keresztelt magánkézben lévő park, melynek népszerű köderdős túraútvonalai számos zuhatagot rejtenek. Míg a Pipeline- és a Quetzal-ösvényen csak ritkán találkoztunk kirándulóval, addig itt bőven akad turista. A meglepően jó idő láttán Béla barátom úgy dönt, hogy megmártózik a hideg vízben, míg én inkább kihagyom a vizes mutatványt.

Sok évvel ezelőtt jutányos áron lehetett hozzájutni ahhoz a negyven hektáros birtokhoz, ahol Boquete legszebb zuhatagjai találhatóak. Azóta jócskán megemelkedtek az ingatlanárak.

Egy német duóval jártam először Boquetében.

A Lost Waterfalls magánpark vízesései tízpontos látnivalók.

Boquete hiába a panamai gringóösvény szerves része, engem minden alkalommal elvarázsol. Remélhetőleg legközelebb a Barú-vulkánra is lesz majd energiám, hiszen El Salvador (Cerro El Pital – 2.730 m), Guatemala (Tajumulco – 4.220 m) és Honduras (Celaque/Cerro Las Minas – 2.870 m) legmagasabb pontjainak 2017-es megmászása után jó lenne kipipálni Panama legmagasabb csúcsát is…

Ha tetszett ez a bejegyzés és kíváncsi vagy több fotóra és információra, látogass el a Facebook oldalamra.